
Rommező. A földrengés elképesztő pusztítást végzett Törökországban
Fotó: Facebook/BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Meghaladta a 20 ezret a hétfő hajnali törökországi és szíriai földrengések halálos áldozatainak száma: a péntek reggeli adatok szerint a 7,8-as erősségű földmozgásban a két országban összesen legalább 78 124-en sérültek meg.
2023. február 10., 09:052023. február 10., 09:05
Törökországban több mint 17 000, Szíriában több mint 3000 halottról érkezett jelentés.
A romok alatt áldozatok további ezreit sejtik. A mentésben részt vevő több mint százezer ember versenyt fut az idővel. Több mint három nappal a történtek után ugyanis egyre fogyatkoznak az esélyek további túlélőket találni.
A munkálatokat a hideg időjárás is hátráltatja a térségben.
Mindazonáltal az ENSZ egy első segélykonvoja elérte a lázadók uralta észak-szíriai térséget. A helyi aktivisták jelentései szerint olyan szállítmányról van szó, amelyet még a földrengés előtt terveztek, de nem tudott elindulni, így nem a jelen helyzetben szükséges felszerelést, hanem főleg olyan dolgokat vitt, mint mosószerek.
A segítség egyebek között élelmiszert, sátrakat, a családoknak téli ellátmányt, sürgősségi orvosi ellátást, tiszta ivóvizet és tisztálkodási szereket tartalmaz.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója a Twitteren bejelentette, hogy Szíriába indult, ahol „a WHO alapvető orvosi ellátást nyújt a nemrég földrengés sújtotta térségekben, az országban végzett munkánk többéves tapasztalatai támaszkodva”.
A SANA szíriai hírügynökség a közel-keleti ország szállítmányozási minisztériumára hivatkozva közölte, hogy eddig 40 repülőgép érkezett humanitárius szállítmányokkal a polgári repülőterekre.
Hatályba lépett pénteken az Európai Unió új migrációs és menekültügyi paktuma, amely egységesebb menekültügyi eljárásokat, szigorúbb határellenőrzést és új szolidaritási mechanizmust vezet be.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének szombaton a párt 32., tisztújító kongresszusán, Budapesten; a négy alelnök Gál Kinga, Bóka János, Gyopáros Alpár és Kreicsi Bálint lett. Orbán Viktor őszre erős, rendezett Fideszt ígért.
Tisztújító kongresszust tart szombaton a Fidesz Budapesten. A küldöttek várhatóan újabb egy évre pártelnökké választják Orbán Viktort, aki a kongresszus előtt közzétett Küldetés című röpiratában elemezte a 2026-os országgyűlési választási vereség okait.
Hivatalossá vált a történelmi megállapodás Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarság oktatási, kulturális, nyelvhasználati és politikai jogairól – közölte Magyar Péter miniszterelnök pénteken Facebook-oldalán.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Oroszország néhány éven belül megtámadhatja a NATO-t, az orosz haderő jelenleg is csapatokat telepít a katonai szövetség tagjaival közös határai mentén – közölte két forrás is.
Ukrajna célja, hogy elszigetelje a megszállt Krím-félszigetet Oroszországtól azáltal, hogy megszakítja a félsziget felé vezető legfontosabb katonai utánpótlási útvonalakat.
Donald Trump amerikai elnök azt állította, hogy az Egyesült Államok „véget vetett a háborúnak” Iránnal, miután korábban kijelentette, hogy a két fél „rendkívül szilárd szándéknyilatkozatban” állapodott meg a harcok beszüntetéséről.
Észak-Írországban élő 21 személy kért eddig konzuli segítséget a román hatóságoktól utazási okmányok kiállításához a belfasti zavargások miatt – közölték csütörtökön külügyminisztériumi források.
Egy magas rangú iráni katonai tisztviselő azzal fenyegetőzött, hogy Irán „pokollá” változtathatja a közel-keleti régiót, ha a Hormuzi-szoros biztonsága veszélybe kerül.
szóljon hozzá!