
Fotó: Politiaromana.ro
Több vasutast, mozdonyvezetőt is ittasan kaptak el a munkahelyén – derül ki abból a felmérésből, amelyet az év első három hónapjában végzett a Román Rendőrség a Román Vasútbiztonsági Hatóság (ASFR) képviselőivel közösen.
2024. április 21., 16:042024. április 21., 16:04
Az ellenőrzések során kiderült, hogy több, a vonatok vezetésével és a vasúti járművek állomásokon történő tolatásával megbízott alkalmazottról bizonyosodott be, hogy ittasan végezte munkáját. Amint a digi24 hírportál a rendőrségi közleményt idéző cikkében szerepel, többek közt alkoholos befolyásoltság alatt találták a temesvári vasútállomás egyik alkalmazottját március 16-án,
A rendőrség vasárnap közzétett statisztikája szerint büntetőeljárást indítottak az alkohol vagy más tudatmódosítószer hatása alatt történő munkavégzés miatt. Hasonló eseteket más településeken is találtak. Március 9-én a Giurgiu megyei közlekedésrendészeket telefonon értesítette az állomásfőnök, hogy egy alkalmazott alkoholos befolyásoltság alatt érkezett munkába. Amikor szondával tesztelték, az eredmény szerint 0,66 mg/l alkohol volt a leheletében.
Egy aradi vasúti alkalmazottról február 3-án derült ki, hogy alkoholos befolyásoltság alatt állt, a szondás teszt 0,20 mg/l alkoholt mutatott ki a leheletében. 2024. január 18-án egy mozdonyvezető esetében mutatták ki az ittasságot: az alkalmazott Bukarest és Brassó között vezette a mozdonyt. Az illető, aki a szállítóeszközök biztonságos vezetéséért és tolatásért volt felelős, megtagadta a vérvizsgálatot.
és 101 mozdonyvezetőt ellenőriztek. Az akció során 10 szabálysértést tártak fel, és 10 személy ellen indítottak eljárást, 9 személyt tetten értek, 7-et pedig kórházba szállítottak vérvizsgálatra.

Előrehaladott ittas állapota miatt nem tudták alkoholszondával tesztelni azt a gyergyótölgyesi sofőrt, akit a közlekedésrendészek megállásra intettek vasárnap délután. Nem ő volt az egyetlen, alkoholos befolyásoltság alatt vezető, aki lebukott hétvégén.
A korkedvezménnyel nyugdíjba vonult romániai bírák és ügyészek átlagosan 4000 eurónak megfelelő nettó szolgálati nyugdíjat kapnak kézhez havonta, ami csaknem kilencszerese a közalkalmazotti átlagnyugdíjnak.
Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken közölte, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a két moldvai autópálya-szakasz – Jászvásár (Iași)-Ungheni és Suceava-Siret – finanszírozását a SAFE védelmi hitelkeretből.
A bukaresti ítélőtábla bírája, Olimpiea Crețeanu pénteken január 30-ára halasztotta annak a keresetnek az elbírálását, amelyben Silvia Uscov ügyvédnő két alkotmánybíró – Mihai Busuioc és Dacian Cosmin Dragoș – tisztségből való felfüggesztését kéri.
A bukaresti csendőrség ezer lejre bírságolta egy motorkerékpáros férfit, aki csütörtök este megállt az Egyetem téren tüntetők közelében, majd lézerprojektorral egy üzenetet vetített az egyik közeli épületre.
Az elkövetkező napokban országszerte rendkívül hideg idő várható, az éjszakák fagyosak lesznek, de vegyes csapadékre és heves szélre is számítani lehet az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett előrejelzése szerint.
Bár ezúttal mind a kilenc alkotmánybíró az ülésteremben tartózkodott, pénteken sem hozott döntést az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek különleges nyugdíjának csökkentéséről, valamint a nyugdíjkorhatáruk emeléséről szóló törvényről.
A fővárosi csendőrség négy bírságot rótt ki összesen 10 400 lej értékben, és kezdeményezte a bűntetőeljárás elindítását egy személy ellen hatósági közeg bántalmazása miatt a bukaresti Győzelem téren csütörtök este szervezett tüntetésen történtek miatt.
A fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító törvénymódosítás, a decemberben kihirdetett úgynevezett Vexler-törvény ellen rendeztek tüntetést Bukarestben.
A vízi élővilág jelentős mértékben szennyezett mikroműanyaggal – derül ki a konstancai Grigore Antipa-intézet szakembereinek friss tanulmányából. A mikroműanyag az emberi egészségre is komoly kockázatot jelent.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat sárga riasztást adott ki kemény fagy miatt Moldva négy megyéjére, emellett az egész országra kiterjedő hideg időjárásra, vegyes halmazállapotú csapadékra és erős széllökésekre figyelmeztető előrejelzést is közzétett.
szóljon hozzá!