
Fotó: Krónika
Autópályák kilométereinek ezrei is épülhetnének Romániában, de önmagában ez még nem tenné biztonságosabbá és „élményszerűbbé” a közúti közlekedést Romániában – derült ki a Krónika Live szerda esti adásában.
2022. január 12., 19:462022. január 12., 19:46
2022. január 13., 14:282022. január 13., 14:28
A videópodcast meghívottja Sándor Gábor, a bukaresti közúti és szállításügyi minisztérium államtitkára, közúti forgalombiztonsági szakember volt, akit Rostás Szabolcs és Szőke László újságírók kérdeztek. A műsor elején az államtitkárt az állítólagos összeférhetetlenségével és hivatali visszaéléssel kapcsolatos, felújított vádakkal kapcsolatos álláspontjáról faggatták. Sándor Gábor kifejtette: az általa alaptalannak ítélt vádakat a fuvarozók egyik, de távolról sem a legjelentősebb érdekvédelmi szervezete fogalmazta meg, és inkább magánérdek rejlik a támadásai mögött.
– szögezte le az államtitkár, aki szerint azt kellene megtanulnia minden gépkocsivezetőnek, hogy a forgalomban levő részvételnek nem versenynek, hanem inkább egy játéknak kellene lennie, a közlekedésnek pedig nem egy kínnak, hanem egy élménynek.
Sándor Gábor a műsorban először jelentette be ugyanakkor, hogy éppen szerdán fogadták el a kormány közlekedésbiztonsági stratégiáját a 2022–2030-as periódusra, aminek célja a felére csökkenteni a súlyos közúti baleseteket. Székelyföld elmaradott közúti infrastruktúrájával kapcsolatban pedig elhangzott: jelenleg nem lehet elmondani, hogy a kormányzat szándékosan hátráltatná ennek fejlesztését, sőt, ebben a témában is friss fejleményekről tudott beszámolni az államtitkár.
A vasúti közlekedésről is esett szó a műsorban, kiderült, hogy Sándor Gábor rendszeresen vonattal ingázik Bukarest és Csíkszereda között: szerinte jó lenne újra elérni oda, hogy évente hatszáz kilométer vasúti pályát fel lehessen újítani. Ehhez képest tavaly mintegy hatvan, tavalyelőtt harminc kilométer vasúti pályát újítottak fel az országban.
A videópodcast a Krónika Facebook-oldalán illetve a Médiatér Youtube-csatornáján nézhető újra.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
szóljon hozzá!