Fodor János szerint kérdéses, hogy le lehet-e bontani a történetírás „nemzeti” mivoltát
Fotó: Facebook/János Fodor
A politika – legyen az román vagy magyar –, mindig táplálkozni fog a történelmi tapasztalatokból és nem mindig a kívánt irányba befolyásolja az emlékezetpolitikai folyamatokat – állapította meg lapunknak Fodor János marosvásárhelyi történész. A egyetemi tanár fontos kérdésnek tartja, hogy le lehet-e bontani a történetírás „nemzeti” mivoltát, és létrehozhatók-e akár közös szemléletű, de mindenképp kiegyensúlyozott munkák.
2018. november 30., 08:212018. november 30., 08:21
2018. november 30., 20:042018. november 30., 20:04
– Hozott-e az idei, centenáriumi év újat a száz évvel ezelőtti fejlemények kutatásában, a gyulafehérvári kiáltvány vagy az első világháborús fejlemények erdélyi vonatkozásainak megközelítésében, értékelésében?
– Azt gondolom, a centenáriumi év kutatási megközelítésének eredményei inkább ezután kerülnek nyilvánosságra. Bár indultak román és magyar kutatócsoportok is, amelyek többnyire az időszakot felölelő, vagy az azt érintő kérdéseket feszegetik különböző aspektusokból, ezek eredményei értelemszerűen később fognak megjelenni. Emellett leginkább a konferenciák és előadások uralták az időszakot, amelyek felvillantottak néhány izgalmas kutatási lehetőséget vagy részeredményt. Merőben új álláspont, áttörés nem született, csupán elég jó összegzések. Ezek mellett persze mindkét oldalon megtalálható a szakszerűtlen „giccs” kategóriától az egészen idevágó és korrekt összefoglalókig minden. Talán a tudomány-népszerűsítés terén jöttek létre olyan interaktívnak szánt weboldalak, amelyek a nagyközönséget próbálják közelebb hozni a szakmai kérdésekhez.
– Ha most a nagyromán centenáriumról megkérdeznek egy magyar, illetve egy román történészt, melyek azok a megállapítások, amelyek egészen biztosan homlokegyenest eltérőek?
– A folyamatok értelmezésében látom a két szemlélet közötti eltérést. A két történetszemlélet másként értelmezi például az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlásának a folyamatát, illetve Erdély Romániával való egyesülésének a kérdésköre is valószínűleg más árnyalatban tűnik fel egy magyar, illetve egy román történész munkájában. Például az úgynevezett „történelmi igazság” értelmezése, amely a jó történészek szerint nem létezik, viszont érdemes törekedni ennek a megközelítésére, elsősorban a nemzeti szemléletközpontúság jegyében születik.
Erre léteznek nemzetközi minták, talán a trendek is erre terelik a következőkben a szakmát, addig azonban, amíg bekövetkezik, ez egy historiográfiai elemzés, eszmefuttatás marad.
– És mi az, amiben alapvetően nincs vita?
– Alapvetően a biztos történelmi tények szempontjából nincs vita a két szemlélet között. Vagyis például a fegyverszünet, a nagygyűlések dátuma eléggé biztosak, és azok lefolyásának a történetei sem adnak okot disputákra a román és magyar történetírás képviselői között. Többnyire azt gondolom, hogy nincs olyan szemléletes vita a két fél között, mint azt esetleg a sajtó, vagy a nyilvánosság kívánná vagy elképzelné. Vagyis nem hiszem azt, hogy a történészek egymás nyakának esnek, ha nem értenek egyet bizonyos kérdésekben, hanem az ideális esetben többnyire szaklapokban megjelenő, hosszú (és emiatt kevésbé népszerű) eszmecserékben, polémiákban folytatják le ezeket.
– Az erdélyi magyarok hogyan élték meg a száz évvel ezelőtti történéseket? Érzékelték-e, hogy fordulóponthoz érkezett az erdélyi történelem?
– Nehéz röviden válaszolni erre a kérdésre, ugyanis ha a száz évvel ezelőtti eseményekre gondolunk, azt hiszem, ebbe az egész impériumváltás folyamata beletartozik. Ez természetesen legtöbbjüket érintette, és emiatt pontosan érzékelték, hogy főhatalomváltás történt, amelyhez különböző életstratégiákkal igyekeztek alkalmazkodni. Ha azonban csupán a gyulafehérvári nagygyűlésre gondolunk, akkor ezt valószínűleg nagyon kevesen érzékelték, és a korabeli sajtóból sem kaptak teljes körű tájékoztatást. Ezért inkább a közvetlenebb folyamatok befolyásolták a lakosság életvitelét, mint a háború végén jelentkező felfordulás, őszirózsás forradalom, fosztogatások, majd azt követően, ami talán megmaradt tapasztalatként élt tovább, az a román hadsereg bevonulása egyes területekre. Persze többnyire a november végi marosvásárhelyi vagy a december 22-i kolozsvári nagygyűlések történéseiről is informálódhattak, azonban mivel ezeken viszonylag alacsony létszámban jelentek meg, ezek az események elsősorban többnyire az ott részt vevő képviselők, politikusok személyes emlékezeteiben ragadtak meg, mintsem a kollektív mentalitásban.
– A külföldi történészek általában hogyan értékelik a gyulafehérvári kiáltványt, a román centenáriumot? Egyáltalán érdeklődnek a téma iránt?
– Általában a végeredmény ismerete az, ami lényeges ebben a vonatkozásban. Külföldi egyetemek, vagy kutatóintézetek történészei, akik Kelet-Európára szakosodtak, és ennek valamely régióját, aspektusát kutatják, többnyire tisztában vannak az itt történt eseményekkel, az ezekről készült feldolgozásokról, sőt a legtöbb esetben a forrásokról is tájékozottak. Az, hogy ezek munkáikban milyen súlyt kapnak, az többnyire a kutatott tematikájuktól függ. Viszont léteznek eszmecserék, azaz valamely forráshoz való hozzájutáshoz vagy ezek fordításához, értelmezéséhez segítséget kérnek a hazai szakmabeliektől.
– Lehet-e ma Romániában történelmet értelmezni anélkül, hogy annak politikai felhangja legyen? És itt nemcsak román történészekre gondolok.
– Azt gondolom, hogy lehet, illetve egyúttal érdemes is. A politika – legyen az román, vagy magyar – mindig is fog táplálkozni a történelmi tapasztalatokból, és ennek alapján sajnos nem mindig a kívánt irányba befolyásolja például az emlékezetpolitikai folyamatokat. Azt látni kell, hogy ezek a mai napig elég erős mozgatórugók, amelyek hatással vannak a társadalomra, ezért érdemes felelősen végezni.
Viszont ha valami haszna van a centenáriumközeli folyamatoknak, az talán az egyes sajtóban megjelenő, elsősorban nem történészi vélemények, amelyeket nem érdemes szakmai szemüvegen keresztül vizsgálni (bár némelyikük egészen alaposan történeti forrásokból informálódott), de hatásukat tekintve talán mégis ezek visznek különböző véleményeket párbeszédközeli állapotokba. Emellett pedig segítenek annak megértésében, hogy mi az, amit gondolunk, vagy gondolhatunk az elmúlt száz év kapcsán, teljesen függetlenül attól, hogy ezt keserű szájízzel tesszük vagy éppen örömmámorban.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Szerteágazó tünetegyüttes vezetett a Fidesz vereségéhez Németh Zsolt országgyűlési képviselő szerint, aki úgy véli, a választási eredmény nem tekinthető katasztrofálisnak, alapot jelent ahhoz, hogy a párt újjáépítse magát.
Romániában a politikai válság endemikus, nem személyekhez, hanem struktúrához kapcsolódik, ami onnan ered, hogy a jogszabályok túlzott hatalommal ruházzák fel a miniszterelnököt – állapította meg a Krónikának Cristian Pîrvulescu politológus.
Interjú Krivánszky Miklóssal, a Deportálások Áldozatainak és Leszármazottaiknak Szövetsége elnökével a Beneš-dekrétumokról, a felvidéki politika felelősségéről, az EU szerepéről, a kényszermunkára hurcoltak kárpótlási esélyeiről.
Ha a következő magyar kormány az elődjéhez hasonlóan új összetartozási kapcsokat tud szőni az erdélyi, külhoni magyarokkal, akkor mellé állunk – jelentette ki a Krónikának Bölöni László.
Nehezen képzelhető el, hogy az Ilie Bolojan vezette kisebbségi kormány hosszú életű lesz – állapította meg a Krónikának Ioan Stanomir politológus. A Bukaresti Egyetem alkotmányjogásza szerint a PSD a koalíció létrejöttétől kétszínű magatartást tanúsított.
A nagy közös ügyeinkben, nemzet- és szakpolitikai kérdésekben folyamatos lesz a konzultáció az új magyar kormány és az RMDSZ között – nyilatkozta a Krónikának Kelemen Hunor a Magyar Péterrel folytatott megbeszélését követően.
Meg kell várni, hogy mi a viszonya az új magyar kormánynak a határon túli magyarokhoz, milyen nemzetpolitikája van, nekünk ahhoz kell viszonyulnunk – jelentette ki a Krónikának Kelemen Hunor.
Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.
A Fidesz-KDNP már akkor egységes Kárpát-medencei magyarságban, határon átívelő nemzetegyesítésben gondolkodott, amikor még nem volt meg a lehetőség megadni a külhoni magyaroknak az állampolgárságot – jelentette ki Csepeti Ádám helyettes államtitkár.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.
Látogatottsági adatok
1 hozzászólás