HIRDETÉS

Megközelíteni a „történelmi igazságot”– Fodor János: a nemzeti mitológiák mellőzésével kellene szembenézni az elmúlt száz évvel

Pataky István 2018. november 30., 08:21 utolsó módosítás: 2018. november 30., 20:04
HIRDETÉS

A politika – legyen az román vagy magyar –, mindig táplálkozni fog a történelmi tapasztalatokból és nem mindig a kívánt irányba befolyásolja az emlékezetpolitikai folyamatokat – állapította meg lapunknak Fodor János marosvásárhelyi történész. A egyetemi tanár fontos kérdésnek tartja, hogy le lehet-e bontani a történetírás „nemzeti” mivoltát, és létrehozhatók-e akár közös szemléletű, de mindenképp kiegyensúlyozott munkák.

Fodor János szerint kérdéses, hogy le lehet-e bontani a történetírás „nemzeti” mivoltát Fotó: Facebook/János Fodor

– Hozott-e az idei, centenáriumi év újat a száz évvel ezelőtti fejlemények kutatásában, a gyulafehérvári kiáltvány vagy az első világháborús fejlemények erdélyi vonatkozásainak megközelítésében, értékelésében?

– Azt gondolom, a centenáriumi év kutatási megközelítésének eredményei inkább ezután kerülnek nyilvánosságra. Bár indultak román és magyar kutatócsoportok is, amelyek többnyire az időszakot felölelő, vagy az azt érintő kérdéseket feszegetik különböző aspektusokból, ezek eredményei értelemszerűen később fognak megjelenni. Emellett leginkább a konferenciák és előadások uralták az időszakot, amelyek felvillantottak néhány izgalmas kutatási lehetőséget vagy részeredményt. Merőben új álláspont, áttörés nem született, csupán elég jó összegzések. Ezek mellett persze mindkét oldalon megtalálható a szakszerűtlen „giccs” kategóriától az egészen idevágó és korrekt összefoglalókig minden. Talán a tudomány-népszerűsítés terén jöttek létre olyan interaktívnak szánt weboldalak, amelyek a nagyközönséget próbálják közelebb hozni a szakmai kérdésekhez.

HIRDETÉS

– Ha most a nagyromán centenáriumról megkérdeznek egy magyar, illetve egy román történészt, melyek azok a megállapítások, amelyek egészen biztosan homlokegyenest eltérőek?

– A folyamatok értelmezésében látom a két szemlélet közötti eltérést. A két történetszemlélet másként értelmezi például az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlásának a folyamatát, illetve Erdély Romániával való egyesülésének a kérdésköre is valószínűleg más árnyalatban tűnik fel egy magyar, illetve egy román történész munkájában. Például az úgynevezett „történelmi igazság” értelmezése, amely a jó történészek szerint nem létezik, viszont érdemes törekedni ennek a megközelítésére, elsősorban a nemzeti szemléletközpontúság jegyében születik.

Kérdés, hogy le lehet-e bontani a történetírás „nemzeti” mivoltát, és akár közös szemléletű, de mindenképp kiegyensúlyozott munkákat létrehozni.

Erre léteznek nemzetközi minták, talán a trendek is erre terelik a következőkben a szakmát, addig azonban, amíg bekövetkezik, ez egy historiográfiai elemzés, eszmefuttatás marad.

– És mi az, amiben alapvetően nincs vita?

– Alapvetően a biztos történelmi tények szempontjából nincs vita a két szemlélet között. Vagyis például a fegyverszünet, a nagygyűlések dátuma eléggé biztosak, és azok lefolyásának a történetei sem adnak okot disputákra a román és magyar történetírás képviselői között. Többnyire azt gondolom, hogy nincs olyan szemléletes vita a két fél között, mint azt esetleg a sajtó, vagy a nyilvánosság kívánná vagy elképzelné. Vagyis nem hiszem azt, hogy a történészek egymás nyakának esnek, ha nem értenek egyet bizonyos kérdésekben, hanem az ideális esetben többnyire szaklapokban megjelenő, hosszú (és emiatt kevésbé népszerű) eszmecserékben, polémiákban folytatják le ezeket.

Vitás helyzetek inkább a politikai szereplők leegyszerűsítéséből vagy buta kijelentéseiből születnek, amelyek pontosan emiatt nagyobb nyilvánosságot kapnak, és nem kevés fejtörést adnak a szakmának ezek helyretételéhez.

– Az erdélyi magyarok hogyan élték meg a száz évvel ezelőtti történéseket? Érzékelték-e, hogy fordulóponthoz érkezett az erdélyi történelem?

– Nehéz röviden válaszolni erre a kérdésre, ugyanis ha a száz évvel ezelőtti eseményekre gondolunk, azt hiszem, ebbe az egész impériumváltás folyamata beletartozik. Ez természetesen legtöbbjüket érintette, és emiatt pontosan érzékelték, hogy főhatalomváltás történt, amelyhez különböző életstratégiákkal igyekeztek alkalmazkodni. Ha azonban csupán a gyulafehérvári nagygyűlésre gondolunk, akkor ezt valószínűleg nagyon kevesen érzékelték, és a korabeli sajtóból sem kaptak teljes körű tájékoztatást. Ezért inkább a közvetlenebb folyamatok befolyásolták a lakosság életvitelét, mint a háború végén jelentkező felfordulás, őszirózsás forradalom, fosztogatások, majd azt követően, ami talán megmaradt tapasztalatként élt tovább, az a román hadsereg bevonulása egyes területekre. Persze többnyire a  november végi marosvásárhelyi vagy a december 22-i kolozsvári nagygyűlések történéseiről is informálódhattak, azonban mivel ezeken viszonylag alacsony létszámban jelentek meg, ezek az események elsősorban többnyire az ott részt vevő képviselők, politikusok személyes emlékezeteiben ragadtak meg, mintsem a kollektív mentalitásban.

– A külföldi történészek általában hogyan értékelik a gyulafehérvári kiáltványt, a román centenáriumot? Egyáltalán érdeklődnek a téma iránt?

– Általában a végeredmény ismerete az, ami lényeges ebben a vonatkozásban. Külföldi egyetemek, vagy kutatóintézetek történészei, akik Kelet-Európára szakosodtak, és ennek valamely régióját, aspektusát kutatják, többnyire tisztában vannak az itt történt eseményekkel, az ezekről készült feldolgozásokról, sőt a legtöbb esetben a forrásokról is tájékozottak. Az, hogy ezek munkáikban milyen súlyt kapnak, az többnyire a kutatott tematikájuktól függ. Viszont léteznek eszmecserék, azaz valamely forráshoz való hozzájutáshoz vagy ezek fordításához, értelmezéséhez segítséget kérnek a hazai szakmabeliektől.

– Lehet-e ma Romániában történelmet értelmezni anélkül, hogy annak politikai felhangja legyen? És itt nemcsak román történészekre gondolok.

– Azt gondolom, hogy lehet, illetve egyúttal érdemes is. A politika – legyen az román, vagy magyar – mindig is fog táplálkozni a történelmi tapasztalatokból, és ennek alapján sajnos nem mindig a kívánt irányba befolyásolja például az emlékezetpolitikai folyamatokat. Azt látni kell, hogy ezek a mai napig elég erős mozgatórugók, amelyek hatással vannak a társadalomra, ezért érdemes felelősen végezni.

Érdemes lenne szembenézni az elmúlt száz évvel, kiegyensúlyozottan, lehetőleg a különböző nemzeti mitológiák dilettantizmusának elkerülésével és talán így lehet valamiféle közeledésről beszélni, legyen szó a román–magyar viszonyról, vagy mondjuk a magyarországi vagy erdélyi magyarság viszonylatában az úgynevezett trianoni trauma feldolgozásáról.”

Viszont ha valami haszna van a centenáriumközeli folyamatoknak, az talán az egyes sajtóban megjelenő, elsősorban nem történészi vélemények, amelyeket nem érdemes szakmai szemüvegen keresztül vizsgálni (bár némelyikük egészen alaposan történeti forrásokból informálódott), de hatásukat tekintve talán mégis ezek visznek különböző véleményeket párbeszédközeli állapotokba. Emellett pedig segítenek annak megértésében, hogy mi az, amit gondolunk, vagy gondolhatunk az elmúlt száz év kapcsán, teljesen függetlenül attól, hogy ezt keserű szájízzel tesszük vagy éppen örömmámorban.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
1 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
HIRDETÉS