2010. szeptember 02., 16:032010. szeptember 02., 16:03
- Látszólag összefügg, hogy a Bihar megyében meghirdetett 14 végleges magyartanári állásért mindössze 6-an “versengtek” – az őszre beígért PKE-magyarszakra viszont máris nagy a túljelentkezés. De ez csak a “fecsegő felszín”, hisz Kolozsváron sokan végeznek/végeztek. A “hallgató mélyben” valamiféle divatjelenség érlelődne, sikk volna az irodalommal foglalkozni, netán jól hangzik, feldobja az önéletrajzot?
- Annak csak örülhetnénk, ha divatszakma lenne. Akkor bízhatnánk az irodalom varázsában, mely esetleg rabul ejti a vele csak divatból foglalkozót, és a felületes vonzalmat tartós elkötelezettséggé változtatja. A bölcsész pálya azonban – magyarországi adatok bizonyítják – inkább csak a reáltárgyakban gyenge fiatalokat vonzza. Vagy vonzalomról nem is beszélhetünk; a diplomaszerzés kényszere tereli a “könnyebb” (könnyebbnek érzett) szakma felé őket. Aki ezen változtatni kíván, annak tudomásul kell vennie, hogy a mai társadalomban az egyik alapvető jog az érvényesülés joga. Tanári pályára olyan típusú emberek mennek, akik a kockázatmentes életstílus hívei, de éppen biztonság-vágyuk megkövetelné, hogy a tanári munka tisztes megélhetést biztosítson számukra. És természetesen illő társadalmi megbecsülést. Vagyis egyfajta érvényesülést. Az a felfogás, mely a tanártól áldozatkészséget, lemondást követelt, már a múlté; általában elmondható, hogy a kisebbség identitás-őrzése nem épülhet az egyén szempontjából értelmetlen – érvényesülés-gátló – áldozatokra. Ehhez megfelelő kisebbségi iskola- és oktatáspolitikára van szükség; remélhetőleg lesz olyan magyar politikai szervezet, mely ezt megtervezi és képviseli.
- Sok évtizedes egyetemi tanári tevékenysége, de nem utolsósorban irodalomtörténészi, kritikusi tapasztalata értelmében válhat-e irodalmárrá három, illetve öt esztendő alatt az, aki mondjuk nem szeret olvasni, vagy képtelen önálló véleményt megfogalmazni egy-egy irodalmi művel kapcsolatban? Magyarán: működik-e még a valaha olyan sokat emlegetett veleszületett hajlam (tehetség, érzék stb.) vagy ma már ezek sutba dobható avult kacatok?
- Tehetség és elhívatottság nélkül egyetlen szakma sem művelhető; a tanári sem. A magyar szakos tanár egyik nélkülözhetetlen tulajdonsága az olvasás-szenvedély. Általános tapasztalat az olvasáskedv csökkenése a középiskolások körében; ezen csakis a tanárnak az órákon kisugárzó személyes példája segíthet valamelyest. Az önálló véleményalkotás szintén a “példaadás” körébe tartozik. Babits Mihály annak idején abban határozta meg az irodalomóra célját és hasznát, hogy megtanít beszélni és gondolkozni. Az irodalmi mű értelmezésének egyik lényeges ismérve éppen a személyesség; a befogadó saját élmény- és értékvilága szerint “érti meg” a művet, és miközben véleményt formál róla, önmagát is mélyebben érti meg. Az irodalomtanításnak e felfogás szerint szakítania kell a csak “tananyagszerű” ismeret-átadással, és a vélemény-alkotás szabadságára kell nevelnie. Természetesen úgy, hogy ezek a személyes vélemények – ha úgy tetszik, ízlés-ítéletek – minél szélesebb körű és szilárdabb intellektuális alapokra épüljenek. De ebben is a tanár példaszerepe lehet meghatározó.
| Láng Gusztáv 1936-ban született Budapesten. Édesapja foglalkozása miatt gyakran és váratlanul változtatott a család lakóhelyet; ennek 1943-ban lett vége, amikor “hazaköltöztek” Szatmárra. Láng Gusztáv édesapja ugyanis a Szatmár megyei Erdődön született, nagyszülei ott élték le csaknem egész életüket, és Láng is minden iskolai szünidőt Erdődön töltött. “Szatmár volt tehát a “nevelő-földem”. Az ottani magyar nyelv, az iskolák, melyeket érettségiig kijártam, mai napig sokat jelentenek életemben” – vallja. 1959-től tanított a kolozsvári egyetem Magyar Irodalom Tanszékén 25 évig. A 80-as évek elején kiderült, hogy kettős – magyar és román – állampolgársága a két állam között létrejött szerződés értelmében nem tartható fenn tovább; valamelyikről le kell mondania. “A magyar állampolgárságról lemondani érzelmi okokból képtelen voltam, ezért távozni kényszerültem Romániából” – emlékezik Láng, aki a szombathelyi főiskolán lett tanár, majd 16 évig tanszékvezető. Jelenleg nyugdíjas. Irodalomkritikákat és szaktanulmányokat egyetemi hallgató korától ír; ezek száma 500 és 600 között van. Kántor Lajossal megírták a romániai magyar irodalom 1944 utáni történetét; írt egy monográfiát Dsida Jenő költészetéről, és több irodalom-tankönyvet a romániai magyar iskolák számára. Az erdélyi magyar folyóiratokkal – elsősorban a Székelyfölddel és a Korunkkal – mindmáig “szerzői” kapcsolatban áll; Szatmárnémeti irodalmi rendezvényein minden évben szerepel. Két évig vendégtanár is volt a kolozsvári egyetemen; ez idő alatt Nagyváradon is többször megfordult előadóként. |
- Joggal beszélünk olyan sokat a globalizációról, hisz a hétköznapok majdnem mindenik vonatkozásában szembeköszön. De az irodalomban, melynek eszköze a nem globális nyelv, van-e hatása?
- Nyugodtan felelhetek igennel, mert mivel elvben az irodalomra minden hat, ami az őt alkotó és befogadó közösségre hatást gyakorol, a tévedés kockázata kizárt. Ez a hatás azonban nyilván közvetett. Ilyennek látom a posztmodern szemlélet uralkodóvá válását, melynek egyik fontos összetevője az ahistorizmus, másik a dolgok hierarchikus rendjének tagadása. Mellőzve az idegen szavakat, a posztmodern életérzés tagadja (vagy megtagadja) létünk történetiségét, a történelmi múlt jelentőségét önazonosságunk alakításában. A hierarchia hiánya ugyanúgy tagadáshoz, az értékek tagadásához vezet, hiszen azok csak érték-rendben létezhetnek, és minden ilyen rend rangsorolást is jelent. Gondoljon arra, hogy jelenkorunk egyik vezető irodalomtudósa – akit egyébként igen nagyra becsülök – a (poszt)modernség legnagyobb erényének azt tekinti, hogy kifejezésre juttatja “az euro-személyiség válságát”. Az önmagával azonosságra, az autentikus létre törekvő személyiség létállapota, “ontológiai státusa” ezek szerint a válság, vagyis az, hogy önmagával nem azonos, hanem meghasonlott. Természetesen a személyiség önmegvalósítása sohasem volt akadálytalan, e tekintetben tehát mindig “válságban” volt. A kérdés az, hogy törekszik-e az ember – éspedig értékek mentése és azok szellemében – e válság leküzdésére, az autentikus létre. Ennek egyik lényeges vetülete a közösséghez való viszony. A globalizáció és szellemi kísérőjelenségei maguk is újra meg újra válságba kerülnek, és a maguk másságára törekvő, annak történelmi örökségét megőrző kulturális identitások éppen válság-leküzdő értékeket kínálnak.
- Szűkítsük tovább a kört: a nyelv ugyanaz, összmagyar irodalomról mégis inkább csak mi, a mai Magyarország határain kívül élők beszélünk. Hogyan látja ezt a több mint negyedszázada Erdélyből Magyarországra távozott irodalomtörténész?
- Beszélnek erről a magyar határon belül élők is. Mondhatnók erre fitymálóan Hamlettel, hogy “szavak, szavak, szavak”, vagy Petőfivel, hogy “megint beszélnek, csak beszélnek”, az igazán fontos kérdés azonban nem az, hogy beszélünk-e róla, mármint az egységről, hanem hogy valóban létezik-e. A nyelvi egység természetesen létezik, a közép- és kelet-európai diktatúrák bukása után pedig kialakulóban van az intézményes egység is; kisebbségi írók a magyar írószövetség tagjai lehetnek, műveiket magyarországi folyóiratok és könyvkiadók is megjelentetik, kapcsolatuk az “összmagyar” közönséggel zavartalan. Az egység azonban nem jelent egyformaságot. A kisebbségek irodalmának – és általában a kisebbségek kultúrájának – az ad létjogot, hogy valami többletet visznek az “összmagyar” műveltségbe. Ez a többlet éppen másságukból következik; az összmagyar irodalom a sokféleség egysége. Itt nem valami elvont, esetleg váratlanul kipattanó esztétikai értékre kell gondolnunk. A kisebbségi irodalmak létrehozója az identitás-őrzés volt, de – mint a globalizációval kapcsolatban említettem – ez nem csupán a kisebbség “válságmegoldó” ügye. Éppen e tekintetben szolgálhat minden határon túli irodalom érvényes mintákkal (és természetesen értékmintákkal) a magyarországi irodalom számára.
- Végezetül engedjen meg egy személyes, de nem személyeskedő kérdést: több mint negyedszázadot említettem az előbb, felnőttként viszont az ember egészen másként érzékeli az idő múlását. Mire volt “elég” ez a 26 esztendő? Vagyis a kérdésem lényege: ha “otthont” álmodik, most, 2010-ben hol van ez az otthon?
- Az emlékeimben. Márai Sándor írja valahol – talán a San Genaro vérében –, hogy az emigráns sohasem térhet haza, mert az otthon, melyet elhagyott, már nem létezik. Vagy pontosabban: egyre kevésbé létezik. Az én két otthonos városom, Szatmár és Kolozsvár, nem is hasonlít egykori, “otthon”-kori önmagára. Nem szólva arról, hogy az otthon emberi kapcsolatokat is jelent, és e városokban alig van már ismerősöm, s akik még vannak, egyre fogynak. Múltunk által vagyunk azok, akik vagyunk, és addig vagyunk, illetve addig értjük meg önmagunkat, amíg ezt a múltat emlékezetünkben megőrizzük.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Szerteágazó tünetegyüttes vezetett a Fidesz vereségéhez Németh Zsolt országgyűlési képviselő szerint, aki úgy véli, a választási eredmény nem tekinthető katasztrofálisnak, alapot jelent ahhoz, hogy a párt újjáépítse magát.
Romániában a politikai válság endemikus, nem személyekhez, hanem struktúrához kapcsolódik, ami onnan ered, hogy a jogszabályok túlzott hatalommal ruházzák fel a miniszterelnököt – állapította meg a Krónikának Cristian Pîrvulescu politológus.
Interjú Krivánszky Miklóssal, a Deportálások Áldozatainak és Leszármazottaiknak Szövetsége elnökével a Beneš-dekrétumokról, a felvidéki politika felelősségéről, az EU szerepéről, a kényszermunkára hurcoltak kárpótlási esélyeiről.
Ha a következő magyar kormány az elődjéhez hasonlóan új összetartozási kapcsokat tud szőni az erdélyi, külhoni magyarokkal, akkor mellé állunk – jelentette ki a Krónikának Bölöni László.
Nehezen képzelhető el, hogy az Ilie Bolojan vezette kisebbségi kormány hosszú életű lesz – állapította meg a Krónikának Ioan Stanomir politológus. A Bukaresti Egyetem alkotmányjogásza szerint a PSD a koalíció létrejöttétől kétszínű magatartást tanúsított.
A nagy közös ügyeinkben, nemzet- és szakpolitikai kérdésekben folyamatos lesz a konzultáció az új magyar kormány és az RMDSZ között – nyilatkozta a Krónikának Kelemen Hunor a Magyar Péterrel folytatott megbeszélését követően.
Meg kell várni, hogy mi a viszonya az új magyar kormánynak a határon túli magyarokhoz, milyen nemzetpolitikája van, nekünk ahhoz kell viszonyulnunk – jelentette ki a Krónikának Kelemen Hunor.
Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.
A Fidesz-KDNP már akkor egységes Kárpát-medencei magyarságban, határon átívelő nemzetegyesítésben gondolkodott, amikor még nem volt meg a lehetőség megadni a külhoni magyaroknak az állampolgárságot – jelentette ki Csepeti Ádám helyettes államtitkár.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.
Látogatottsági adatok