Alpaslan Ertüngealp karmester Nagyváradon is vezényelt
Fotó: Felvégi Andrea
Az isztambuli születésű, harmincnégy esztendeje Magyarországon élő Alpaslan Ertüngealp magyar karmesternek vallja magát. Nem először járt Nagyváradon, ahol nemrég a filharmónia évadának zárókoncertjét vezényelte. A karmesterrel pályaképéről, a karmesterségről, a zene szeretetéről, a magyar kultúrával való viszonyáról beszélgettünk.
2021. július 05., 07:482021. július 05., 07:48
– Isztambuli születésű, de gyönyörűen beszél magyarul. Hogyan sikerült az úgynevezett „magyarrá válása”?
– 1987-ben jöttem Isztambulból Budapestre, a Zeneakadémiára, ami akkor még Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola volt, eredetileg zongora szakra. 1987 és 1992 között summa cum laude elvégeztem a zongora szakot, de volt egy olyan érzésem, hogy nem csupán ennyire vagyok képes: vonzott a zenekar, a zenekari hangzás, vagyis a karmesterség.
amit ugyanúgy meg kell tanulni, mint például az orvosi szakmát. Budapesten, az időközben egyetemmé átkeresztelt Zeneakadémián végeztem 1995 és 2000 között a karmester szakot. Első fellépésem 1998-ban volt, Marosvásárhelyen, ahová idősebb Csíky Boldizsár hívott meg, mint fiatal karmestert.
– Könnyen le tudott mondani a zongoraművészi pályáról?
– Egy kicsit besegített a sors is, mivel egy balesetben eltört a kezem, és már nem tudtam úgy zongorázni, mint régebben. Nem is vállaltam az esetleges kísérletezést, azt mondva, hogy hátha. Egyébként 1998-ban, harmadéves karmesterhallgatóként harmadik díjat nyertem a Ferencsik János Nemzetközi Karmesterversenyen, ami azért is volt olyan fontos számomra, mert bebizonyította meggyőződésemet, miszerint hiába jó művész valaki a hangszerén, az nem jelenti, hogy magától jó karmesterré is válhat. A tehetséghez és a képességhez hozzá kell tenni a tudást és a gyakorlatot. Aki nem hisz ebben, abban nincs tisztelet önmaga iránt, és ezzel a tulajdonképpeni arroganciával csak azt a két dolgot éri el, hogy egyrészt leminősíti a karmesterséget, másrészt elismeri saját butaságát. A zenekari tagok körében sem ritka az a vélemény, hogy nem is olyan nehéz a vezénylés: szerintem oda kellene állnia mindenkinek, és kipróbálnia, mennyire nehéz vagy sem.
Több nemzetközi díjat is nyertem, nem sorolom föl mindet, ne tűnjék dicsekvésnek, csak a legfontosabbakat említeném: 1999-ben Szentpétervárott a Prokofjev-karmesterversenyen harmadik lettem, és néhány szót az athéni Dimitri Mitropoulos-versenyről is mondanék, mert ezzel kapcsolatban is „igazgatta” egy kissé a sors az én utamat. Korábban New Yorkban rendezték, 1963-ban Claudio Abbado nyerte meg, és lett Leonard Bernstein művészeti asszisztense, én 2002-ben nyertem meg, s 2011-ben lettem a legendás Claudio Abbado művészeti asszisztense, egészen a haláláig.
– Gondolom, ezekkel a sikerekkel együtt beteljesedtek gyerekkori álmai, vagy netán maradtak némi elégedetlenségek?
– Nem épp ilyen egyszerű a helyzet, hisz eredetileg fizikus akartam lenni, pontosabban csillagász. Az isztambuli német iskolába jártam, matematika–fizika szakra, ahol osztályelső voltam, de a zenét is nagyon szerettem, és párhuzamosan a konzervatóriumot is elvégeztem.
– A matematika–fizika és a zene közismerten több esetben is kapcsolódik, elég csak Albert Einstein hegedűszenvedélyét említenünk. Könnyen ment végül is a zene melletti döntés?
– Pontos választ nemigen tudok adni, hisz a matematika–fizika és a zene mellé bejött a filozófia is,
Előreláthatólag ősszel fogom megvédeni.
Fotó: Felvégi Andrea
– A német kultúrában egyaránt jeleskedtek a zenészek csakúgy, mint a fizikusok, a filozófiáról nem is beszélve. A német kultúra szellemiségének köszönhető ez a sokoldalúsága?
– Igen, de nem csupán. Őseim, anyai részről a görög Chios szigetéről valók, de nagyanyám már Konstantinápolyban született, úgyhogy ők bizánci görögök. Más szóval, az ókori görög kultúrára jött rá a német szellemiség. Ezt követte a zongoratanárnőm és összhangzattantanár férjének közös befolyása, akiknek nem lévén gyerekük, a szüleim mellett második szüleim lettek. Egyikük török–örmény származású volt, a másik szaloniki zsidó, tehát tőlük kaptam egy másik multikulturális hatást. Isztambul pedig kétezer éven át birodalmi főváros volt, ahol természetszerűleg több kultúra rétegződött egymásra.
– Miért épp magyarországi felsőoktatást választott?
– 1986-ban a berlini Karajan Akadémia igazgatójával találkoztam, aki meghallgatott, és azt mondta, érdemes folytatnom a zenét. Sőt, nagyon tehetségesnek mondott és kijelentette, muszáj zenésznek lennem. Talán épp ekkor „bukott el” a fizikus opcióm. Megkérdeztem, mit javasol, hová menjek tanulni, mire ő, hogy Nyugatra semmiképpen, hisz ha zongorista akarok lenni, akkor Moszkvát, Budapestet vagy Prágát ajánlja. Ez még a vasfüggöny meglétekor történt, a szüleimmel meghánytuk-vetettük és Budapest mellett döntöttünk. Jó döntés volt.
– A váradi zenekarral való együttműködésekor, illetve más erdélyi, romániai városban milyen tapasztalatokat gyűjtött?
– Sokszor jártam Erdélyben, kezdtem Marosvásárhelyen, de többször voltam Kolozsvárott, Székelyudvarhelyen, Aradon és Váradon. „Mellesleg” a feleségem kolozsvári, úgyhogy ez a vonzódásom nem egészen véletlen. Amikor 2019-ben itt voltam, úgy beszéltük meg a vezetőséggel, hogy rendszeresen visszajárok majd, csakhogy beütött a koronavírus, és a rám váró nagyon gazdag évadból nem lett semmi. De nemcsak a váradi fellépések maradtak el, hanem a Kínába, Dél-Amerikába tervezett koncertturnék, a Shanghaji Egyetemre és Sao Paoloba tervezett karmesterkurzusok is, csakúgy, mint a szolnoki nemzetközi karmesterkurzus, a Szolnok MasterClass és még rengeteg fellépés.
Tavaly nyáron tartottam egy online karmesterkurzust, amit nagyon sokan igényeltek, több kontinensről csatlakoztak, csak épp a technológia még fejletlen hozzá. Szóval lesújtó volt a pandémia a művészetekre, de nem csupán a művészeket érintette, hanem az egész hátországot, a világosítóktól kezdve a szállítókig, a színpadi munkásokig, hisz a nagy apparátus, ami egy zenekar vagy operatársulat működéséhez és utazásához kell, mind leállt. A nézők ezt nem látják, nem érzékelik, de egy nemrég olvasott tanulmányból tudom, hogy például
És akárhogy is nézzük, világos a dominóeffektus – ennek hatása a turizmusra, vendéglátóiparra és hasonlókra –, amit a kizárólag profitorientáltak nem látnak, vagy nem akarnak meglátni ebben az óriási gépezetben.
Fotó: Vermes Tibor
– De most már úgy tűnik, csak beindult az élet.
– Igen, ám a zenei életet nem lehet egyik percről a másikra megújítani. Én úgy látom, körülbelül másfél évre lesz szükség, mire elmondhatjuk, elindult, ezért ajánlatos mindenkinek „több lábon” állnia. S ha már itt tartunk, akkor azt is elmondanám, hogy számomra volt egy előnye a pandémiának: végre volt elegendő időm olvasni és írni. Pár évvel ezelőtt ugyanis felvételiztem a Pécsi Egyetemre, a filozófiára, és most már a doktorim zárásánál tartok. A disszertációmban létrehozom a zene metafizikáját, de hát erre már utaltam fentebb.
– Térjünk még a váradi zenekarhoz: milyen hangulatú volt az újratalálkozás, érez-e némi változást az időközben történtek hatására?
– Kétségtelenül komorabb volt a hangulat, de én elmondtam egy rövid beszédet, amit – reményeim szerint – megszívlelnek. Mindenesetre, amikor utána elkezdtük a tulajdonképpeni próbát, mintha egy új zenekarrá váltak volna.
– Elmondaná ezeket a megújító szavakat az olvasóknak is?
– Természetesen: ebben a kopár világban, szárazságban, dilettantizmus közepette, vadkapitalizmussal szemben egy kis halom idealista ül a színpadon – így kezdtem a beszédet. Olyannak tűnik, mintha a világ mit sem törődne velük. De ők nem alkalmazottak, nem munkások, nem dolgozni járnak. A zenekar nem munkahely. Kemal Atatürk mondta, hogy bárki lehet orvos, mérnök, tudós, üzletember, jogász, de nem mindenkiből lehet művész.
Minden egyes hangnál ezt kell megérezniük, vagyis azt, hogy ők annak a csodának a részei.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Szerteágazó tünetegyüttes vezetett a Fidesz vereségéhez Németh Zsolt országgyűlési képviselő szerint, aki úgy véli, a választási eredmény nem tekinthető katasztrofálisnak, alapot jelent ahhoz, hogy a párt újjáépítse magát.
Romániában a politikai válság endemikus, nem személyekhez, hanem struktúrához kapcsolódik, ami onnan ered, hogy a jogszabályok túlzott hatalommal ruházzák fel a miniszterelnököt – állapította meg a Krónikának Cristian Pîrvulescu politológus.
Interjú Krivánszky Miklóssal, a Deportálások Áldozatainak és Leszármazottaiknak Szövetsége elnökével a Beneš-dekrétumokról, a felvidéki politika felelősségéről, az EU szerepéről, a kényszermunkára hurcoltak kárpótlási esélyeiről.
Ha a következő magyar kormány az elődjéhez hasonlóan új összetartozási kapcsokat tud szőni az erdélyi, külhoni magyarokkal, akkor mellé állunk – jelentette ki a Krónikának Bölöni László.
Nehezen képzelhető el, hogy az Ilie Bolojan vezette kisebbségi kormány hosszú életű lesz – állapította meg a Krónikának Ioan Stanomir politológus. A Bukaresti Egyetem alkotmányjogásza szerint a PSD a koalíció létrejöttétől kétszínű magatartást tanúsított.
A nagy közös ügyeinkben, nemzet- és szakpolitikai kérdésekben folyamatos lesz a konzultáció az új magyar kormány és az RMDSZ között – nyilatkozta a Krónikának Kelemen Hunor a Magyar Péterrel folytatott megbeszélését követően.
Meg kell várni, hogy mi a viszonya az új magyar kormánynak a határon túli magyarokhoz, milyen nemzetpolitikája van, nekünk ahhoz kell viszonyulnunk – jelentette ki a Krónikának Kelemen Hunor.
Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.
A Fidesz-KDNP már akkor egységes Kárpát-medencei magyarságban, határon átívelő nemzetegyesítésben gondolkodott, amikor még nem volt meg a lehetőség megadni a külhoni magyaroknak az állampolgárságot – jelentette ki Csepeti Ádám helyettes államtitkár.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!