Meddig terjedt a hatalma a Securitate Kovászna megyei parancsnokának? – 2. rész

– A másik dolog, amit mindenki tudott, hogy a Securitatétól tartani kell, félni kell tőle.

– Voltak gyűlések, amelyeken részt vettek a községek vezetői, és feldolgoztam, hogy van egy ilyen félelem, hogy a Securitate üldözi az embereket. Elmondtam, hogy ilyesmiről nincsen szó, és ha a körzetetekben olyan embert láttok, aki üldöztetve van, jöjjetek személyesen hozzám. Valóban volt olyan, akihez hozzávertek a tisztjeim.

– Egy esetről én is tudok: Zsuffa Zoltán tanár Kovásznán.

– Igen, jól ismertem őt addig is. Tudtam, hogy a Ludovika magyar katonai akadémiát végezte el, és ez hatalmas bűn volt. Engem éppen felhívtak Bukarestbe valamilyen megbeszélésre. Ezt az alkalmat használták ki a beosztottaim, és a Hancheș főfelügyelő oltalma alatt hozzá mertek verni az emberekhez. Jöttem haza, és hallottam, hogy mi történt.

– A Securitate erejét a beszervezett besúgók nagy száma adta. Ők hányan voltak?

– Ezt nem tudom megmondani. Voltak olyan önkéntesek is, akik maguk jelentkeztek, hogy valami rosszat mondjanak valakiről. Kiábrándultam az ilyen emberekből, akik ajánlkoztak. Mondtam: nincs szükségem ilyesmire. A magyarokkal mindig magyarul beszéltem.

– Sokakat úgy szerveztek be, hogy megzsarolták őket.

– Hát nem szabadott volna engedni megzsarolni magukat. Nem tudom, mivel zsarolhatták, tisztségekkel, állással? Nem tudom. Beszéltünk erről is, és feldolgoztam, hogy ne tegyenek ilyesmit.

– Tehát ön arra utasította a beosztottjait, hogy ne zsaroljanak senkit?

– Annál is inkább, mert látták, hogy valakinek DUI-ja, követési dossziéja van, és én, a főnökük meglátogatom az illetőt. Látogattam például a vargyasi papot. Zsuffa Zoltánnál is voltam, Fábián Ernőnél pedig többször is. Ernőhöz mindig jött az a Németh Zsolt, aki később a magyarországi külügyminisztérium államtitkára lett.

– Zsuffa Zoltánnal kapcsolatban olvastam egy újságcikkben, hogy ön vitte vissza az elkobozott könyveit.

– Igen, igen. Egy csomó könyvet ott találtam a Securitate épületében. Mondom, mi van ezekkel? Elhoztuk. Kérdem, miért hoztátok el? Mi bajotok volt velük? Én azonnal visszavittem Zsuffának, de nem tetszett ez nekik, és feljelentettek Bukarestben. Eljött Iulian Vlad tábornok, a Securitate későbbi parancsnoka, és kérdezte, hogy mit csináltok ti itten? Nézd, bepanaszoltak, hogy könyveket vittél vissza. Mondtam: tábornok elvtárs, így és így történtek a dolgok. Én el voltam menve, és a távollétemben mit csináltak. De hát hogy merik ezt tenni? Milyen főnök vagy te itten? Persze, mikor Hancheșsel beszélt, akkor neki adott igazat. Végül vele együtt mentünk el Zsuffához.

– Kivel?

– Iulian Vlad tábornokkal. Hívtam, hogy jöjjön, és ismerje meg magát a tanár, aki magyar katonatiszt akart lenni, de nem lett. Elmentünk hozzá ketten, és Zsuffa elmondta, hogy jöttek, elvitték, stb. Minden évben készült véleményezés minden Securitate-tisztről. Vlad visszament, és a következő véleményezésbe azt írta, hogy nem vagyok elég következetes az osztályellenség követésében. Ezért valami szankciót is kaptam. Aki pedig a fő bűnös volt, aki megverte az embereket, azt nem szankcionálták. Voltak bizony ilyesmik.

– Ki volt ebben az időszakban a fő célpontja a Kovászna megyei Securitaténak? Ki volt a legmegfigyeltebb ember Kovászna megyében?

– Ezek a DUI-sok voltak. Kovásznán Fábián Ernőnek, Benedek Gézának, Szurkos Istvánnak volt követési dossziéja.

– Kik voltak Szentgyörgyön a legmegfigyeltebbek? Tudom, hogy a romániai Securitate történetében Márton Áron volt a legmegfigyeltebb ember, neki 77 ezer oldalas a dossziéja. Ki volt a Kovászna megyei „Márton Áron”?

– Nem volt ilyen nagyon megfigyelt személy. A színészek közül tán Visky Árpád volt a legmegfigyeltebb, de neki is Marosvásárhelyről jött a dossziéja, azért kellett tovább üldözni. Amikor megtudtam, hogy miről van szó, behívattam, és beszéltem vele. Mondtam neki: Visky úr, vigyázzon egy kicsit a szájára. Miért kell kitennie magát? Mondta, hogy ha egy kicsit többet iszik, akkor... Mondom, ne igyék többet. Álljon meg, amikor nagy a szája. Ne csináljon ilyent. Miért csinálja? De ő csak folytatta. Hogy a végén az legyen belőle, hogy elítélik a Milícia vonalán felforgató és csendháborítóként.

– Ő valóban öngyilkos lett 1986-ban, vagy „megöngyilkolták”?

– Ez már az én parancsnokságom után történt. Voltak hírek arról, hogy Cerghizan vitte el. Ekkor már nyugdíjas voltam. Meglehet, hogy megcsinálták... Sajnálom szegényt, de ő is hibás volt, hogy nem tudta befogni a száját. A legtöbb ember, akivel elbeszélgettem, megértette, hogy mit akarok, és csendben maradt. Legalább nem hangoztatta a gondolatait.

– Összeírtam pár dolgot, ami ebben az időszakban történt: Király Károly tiltakozó levele 1977-ben.

– Király nem volt már Kovászna megyében az én időmben. Ő fent volt Bukarestben, jó beosztásban. Utána pedig igazgató lett különböző gyáraknál Marosvásárhelyen és Déva környékén is valahol. Ő évente kétszer, háromszor is jött Szentgyörgyre és Hancheș főfelügyelővel együtt mentek ki egy vadászlakba. Ott napokon át együtt vadásztak, illogattak és beszélgettek.

– Én Ioan Hancheș főfelügyelőt a nyolcvanas évek elején láttam egyszer Kovásznán, azt hiszem, koszorúzott december elsején a román katona vajnafalvi szobránál. Kinézésre az Osztrák-Magyar Monachia tisztjének tűnt a pödrött bajszával, a kerek cvikkerével. Meglepett a kinézete.

– Igen, a kinézete is olyan volt, meg a beszéde is. Jól beszélt és jól énekelt magyarul. Nagyon szimpatikus tudott lenni, és nagyon tudott színészkedni. Kolozsváron színésztársaságban kezdte a szekusságot, utána Besztercének volt a Securitate-főnöke, onnan került Háromszékre 68-ban, a megyésítéskor. Akkor Fazakas János elvette a Szent Anna tavat tőlünk, Kovászna megyétől, és átadta Hargitának, mert ő hargitai volt. Akkor vették el a hétfalusi csángókat is Kovászna megyétől, és adták Bodzát helyette. Nagy hülyeségek voltak.

– Ekkor zajlott egy elrománosítási program is. Voltak a zárt városok, ahová a magyarokat nem engedték beköltözni, a románokat meg telepítették, zajlott az iskolák elrománosítása. Ön ebben a korban ott volt a vezető elitben. Hogyan érzékelte mindezt? Jöttek önhöz panaszkodni?

– Jöttek, jöttek. Elmondtak nekem mindent.

– Nem tartottak öntől?

– Nem. Barátságban voltam sokakkal. Legalábbis úgy éreztem. Kártyáztunk. Esténként gyakran együtt voltunk. Volt pár család, akivel szinte hetente találkoztunk. Főleg orvosok. Magyarul daloltunk, minden. Tudták, hogyne tudták volna, hogy hol dolgozom.

– A tisztség egy cseppet sem szigetelte el önt az emberektől?

– Nem. Nem. Nem tartottak tőlem egyáltalán. Annyira egy éneket fújtunk, hogy nem is gondoltak erre. Egy orvos barátom mondta, mikor jöttünk el Magyarországra, hogy Sanyi, ne menjetek, maradjatok itt. Mit kerestek ti Magyarországon? Neki két fiát kimenekítettük részben az én segítségemmel. Az útlevelek osztása ez egy másik történet. Mind a két fia kint volt. Én kértem a kitelepedésemet 2001-ben, és nem telik bele 2-3 év, hát jönnek ők is a fiaik után.

– De ne szaladjunk ennyire előre. A hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején afféle hadművelet indult a magyar oktatás ellen. Egyre kevesebb magyar osztályt hagytak jóvá. Én akkor voltam diák, és Kovásznán még az osztályunk is el volt osztva, fele román, fele magyar tagozat. Egyre kevesebb magyar és egyre több román hely volt az iskolában. A román tagozaton is sokan magyarok voltak. Ekkor jelent meg az Ellenpontok szamizdat. Fábián Ernő is írt az Ellenpontokban. Ezeket önöknek kellett felgöngyölíteni? Ismerős ez a téma? Kolozsváron megjelent szamizdat volt, 1982-ben bukott le. Szőcs Géza volt az egyik vezére.

– Hallottam Szőcs Gézáról, és más kolozsváriakról. Ők le-lejártak színházi előadásokra Sepsiszentgyörgyre.

– 1982-ben Ceaușescu bejelentette, hogy Románia visszafizeti a tartozásokat. Ekkor kezdődött tulajdonképpen a nagy élelmiszerhiány. Emlékszem olyan esetekre, hogy valakinél találtak tíz kiló cukrot a padláson, és ezért meghurcolták az illetőt.

– Borzasztó dolgok történtek akkor. Hát főnökként nekem mindenem meg kellett volna legyen, de nem volt meg. A feleségemnek volt egy lécfalvi származású barátnője, Esztike, aki az első ilyen nagyobb szentgyörgyi üzletnek lett a főnöke. Titokban tőle kapott csokoládét.

– Önöknek is pult alól kellett beszerezniük dolgokat?

– Igen-igen-igen.

– Nem voltak külön csatornáik, üzleteik erre?

– A megyében nem. Kézdivásárhelyen volt egy szalámigyár. Megismertem az igazgatót, és mondta, hogy ha szükségem van valamire, szóljak. Hát nem lett szükségem, vagy ha lett is, akkor telefonáltam, és küldtem a sofőrt. A sofőr kihasználta ezt, és olyanokhoz is ment, ahová nem küldtem. Az igazgató aztán bevallotta. Szégyellte mondani azonnal, de mondta, hogy jött a sofőröm, és kért az én nevemben ezt meg azt. Kérdőre vontam Dicut. Ő pedig elismerte és bocsánatot kért. Ha ezt tetted, nem lehetsz a sofőröm. Keress magadnak más munkát. Kidobtam.