Hirdetés

A képviselőház is megszavazta a tb-csökkentést

Elfogadta szerdán a képviselőház döntéshozó kamaraként a munkáltatók által befizetett társadalombiztosítási hozzájárulás (tb/CAS) öt százalékponttal való csökkentésére vonatkozó törvénytervezetet, így az adótörvénykönyv módosítására vonatkozó jogszabályt már csak Traian Băsescu államfőnek kell kihirdetnie. 

2014. július 02., 16:152014. július 02., 16:15

A szenátus által múlt héten elfogadott tervezet október elsejétől lép hatályba. Victor Ponta miniszterelnök tegnap úgy nyilatkozott: az Országos Statisztikai Intézettől (INS) kapott adatok megerősítették a 4 százalékos gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzéseket, a tb-csökkentés által okozott költségvetési hiányt pedig teljes mértékben be tudják tömni, így nem lesz szükség plusz adókra vagy alternatív bevételi forrásokra.

„Elkészült a kimutatás az év első felének bevételeiről, és minden téren beleilleszkedünk a nemzetközi pénzintézetek által megadott határértékekbe. Ennek nyomán nincs akadálya a társadalombiztosítási hozzájárulás mérséklésének, amely munkahelyteremtő befektetőket vonz majd Romániába” – fogalmazott a kormányfő.

Hozzátette: a továbbiakban a parlamentnek a kabinet javaslatára olyan költségvetési tervet kell kidolgoznia a 2015–2016-os időszakra, amely elbírja a tb-csökkentést, és hozzájárul a gazdasági növekedéshez. 

Nem osztja a miniszterelnök optimizmusát Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) kormányzója, aki szerint további pénzügyi reformokra lenne szükség ahhoz, hogy a társadalombiztosítási hozzájárulás csökkentése valóban hatékony legyen, és Románia kikerüljön abból az ördögi körből, amelybe a biztosítási rendszer kedvezményezettjeinek és hozzájárulóinak aránya közötti jelentős különbség miatt került.

„Az irányvonal megfelelő, de nem elégséges, hiszen a munkahelyteremtést több intézkedés együttes alkalmazásával lehet ösztönözni. Romániában legalább hatmillió biztosítást fizető, azaz munkavállaló állampolgárra lenne szükség, a tb-csökkentés önmagában pedig sem rövid, sem hosszú távon nem jelent megoldást” – fogalmazott Isărescu kedden, a BNR igazgatótanácsának pénzügyi politikáról folytatott megbeszélése után.

Az országban jelenleg alig 4,6 millióan rendelkeznek hivatalos munkahellyel. A központi jegybank kormányzója rámutatott: úgy tűnhet, hogy Románia gyengén teljesít abból a szempontból, hogy a bruttó hazai terméknek (GDP) csak 30 százalékát teszik ki a beszedett adók, illetékek és más hozzájárulások, de ez méltánylandó eredmény ahhoz képest, hogy a 10 milliós aktív lakosságból alig 4,6 millió dolgozik. „Mindez azt jelenti, hogy a munkaerőköltség 50–60 százalékát megadóztatják, ez hatalmas összeg” – vélekedett Isărescu.

Hozzátette: már 2000 óta – miniszterelnöki mandátuma lejárta óta – hangoztatja, hogy Románia ördögi körbe került a kevés munkavállaló miatt, amelyre nehéz megoldást találni. A kormányzó szerint sürgősen munkahelyteremtő országos programot kellene kidolgozni, főként a vidéki közegben, ahol rendkívül látványos az alulfoglalkoztatottság.

„A mostani körülmények között lehetetlen megoldani a képletet: hogyan biztosítsuk hosszú távon a bevételek növekedését, miközben egyszerre kell megélhetést nyújtani például a nyugdíjasoknak, és visszaszorítani az adócsalást” – fogalmazott Isărescu.

Hasonlóan vélekednek egyes üzletemberek és gazdasági szakértők is: a Krónikának nemrég többen is úgy nyilatkoztak, hogy a tb-csökkentésnél hatékonyabb és szélesebb körű intézkedéseket várnak a kormánytól. Ilie Şerbănescu makrogazdasági elemző úgy fogalmazott: az öt százalékpontos tb-csökkentésnek inkább politikai, semmint gazdasági tétje van, az intézkedés pénzügyi hatása elenyésző lesz. „Ez egy újabb ajándék a nemzetközi tőkének, amely jelenleg csak bevételei 20 százaléka után fizet adót – 14 milliárd euró után adóznak, miközben a tényleges profitjuk 70 milliárd euróra rúg” – mutatott rá Ilie Şerbănescu.

A székelyföldi vállalkozók sem derűlátóbbak: Boér Árpád, a csíkszentkirályi Hargita Gyöngye Rt. gazdasági igazgatója például kifejtette, hogy egy nagyvállalat nem a társadalombiztosítási hozzájárulás mértéke alapján határozza meg, hogy alkalmaz vagy éppen elbocsát, mindezt a piac, a kereslet határozza meg.

Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke ugyanakkor úgy vélekedett: eredményesebb lenne, ha a társadalombiztosítási hozzájárulás csökkentése nem a munkáltatóra, hanem a munkavállalóra vonatkozna, az alkalmazottaknak ugyanis többet ér az öt százalékpont.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
2026. október 29., csütörtök

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat

A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat
Hirdetés
Hirdetés