
Fotó: Facebook/Florin Jianu
Levélben figyelmeztette a Kis- és Közepes Vállalkozások Országos Tanácsa (CNIPMMR) az Európai Bizottságot azokra a „vörös vonalakra”, amelyeket szerintük nem szabad átlépnie a bukaresti kormánynak az adóügyi reformok bevezetésekor; ezek közül a legfontosabb, hogy a tervezett módosítások 2024. január elsejénél korábban nem léphetnek hatályba – közölte szerdai sajtótájékoztatóján Florin Jianu.
2023. augusztus 30., 15:582023. augusztus 30., 15:58
A vállalkozói szövetség elnöke a további vörös vonalakat is ismertette. Az Agerpres hírügynökség által idézett nyilatkozata szerint elvárják a kormánytól, hogy a fiskális intézkedések ne csak a vállalkozókat, hanem a közszférát is érintsék. „Most már a döntéshozókban is kezd tudatosulni, hogy alaposabban hozzá kell nyúlniuk a költségvetési kiadásokhoz” – jegyezte meg.
„Örömmel tapasztaljuk, hogy a nyilvános térben elkezdődtek a viták a közszféra reformjáról, de a reformoknak következeteseknek és mélyrehatóaknak kell lenniük” – szögezte le.
További vörös vonalként említette, hogy a kormány konzultáljon az érintett felekkel az intézkedések bevezetése előtt, kössön róluk egy tíz évre szóló megállapodást a munkáltatókkal és az alkalmazottakkal, illetve valamennyi reformjavaslatról készüljön hatástanulmány.
Erre a találkozóra szerinte a kormánynak meg kellene hívnia a szakszervezeteket, a munkáltatói szövetségeket és politikai pártokat is. Hangsúlyozta, hogy a gazdasági intézkedéseket egyeztetések alapján, átlátható módon kell meghozni.

Multiadó, luxusadó, adókedvezmények megszüntetése – csak néhány azokból az intézkedésekből, amelyektől a román kormány az állami költségvetésben tátongó hiány csökkentését reméli.

Évi 8 milliárd lejes megtakarítást remél a román a kormány a 200 000 betöltetlen közalkalmazotti állás megszüntetésétől – az átszervezésről pedig szerda este meg is született a megállapodás a kormánykoalícióban a kiszivárgott információk szerint.
Románia jelentős mennyiségben termel búzát, kukoricát és napraforgót, és Európa egyik meghatározó gabonaszállítója. Ennek ellenére a román állampolgárok bevásárlókosara egyre inkább külföldről érkező élelmiszerekkel telik meg.
Hónapok óta várt döntéshez érkezett a romániai mezőgazdaság két legfontosabb idei vidékfejlesztési pályázata: a fiatal gazdák gazdaságainak megerősítését szolgáló DR-12, valamint a kisgazdaságok fejlesztését célzó DR-14 támogatási vonal.
Románia GDP-arányos költségvetési hiánya 2 százalékra mérséklődött az idei első hat hónapban a tavalyi első félévben jegyzett 3,64 százalékhoz képest – közölte pénteken a pénzügyminisztérium.
Egy kínai, nehéz építőipari gépeket gyártó vállalat az európai piacra való belépést tervezi, és ennek érdekében megkezdte az előkészületeket egy gyártóüzem megnyitására a Brassó megyei Vidombákon – adta hírül a BZB.ro.
Romániában jelenleg nem áll fenn üzemanyag-ellátási válság kockázata – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A piacvezető Petrom pénteken újfent jelentősen emelte meg a töltőállomásain gyakorolt üzemanyagárakat, így a benzin ára meghaladta a 9 lejt, a gázolajé pedig egyre közelebb a 10 lejes lélektani határhoz.
Megtorpanni látszik az online kereskedelem Romániában: bár a boltok bevétele nőtt, a rendelések száma gyakorlatilag nem változott az év első felében.
A Versenytanács által tíz bankra a bankközi hitelkamatláb (ROBOR) állítólagos manipulálása miatt kiszabott, 3,7 milliárd lej összegű, azaz a bevételek 5–7 százalékát kitevő bírság gazdasági és pénzügyi szempontból kritikus helyzethez vezet.
A Nokian Tyres nagyváradi gyára a várakozásokat felülmúló teljesítményt nyújt, és a finn gumiabroncs-gyártó vezetése szerint a vállalat közép-európai növekedésének egyik fő hajtóerejévé vált.
Ugyan júniusban hét ponttal 37,5 pontra emelkedett a román gazdaság iránti bizalom indexe, de továbbra is recessziós helyzetre utaló szinten maradt – nyilatkozta csütörtökön a CFA Románia Egyesület elnöke, Adrian Codirlașu.
szóljon hozzá!