2012. szeptember 24., 08:302012. szeptember 24., 08:30
Danny Alexander pénzügyminiszter-helyettes a Mail on Sunday konzervatív vasárnapi brit lapnak elmondta: harmadával megemelik a brit adó- és vámhivatal azon részlegének létszámát, amelynek feladata a vagyonosok adóügyeinek vizsgálata. Külön erre a célra kidolgozott információtechnológiai szoftverrel vizsgálják át annak az 500 ezer britnek az adóbevallásait, akiknek ingó és ingatlan vagyona eléri vagy meghaladja az egymillió fontot.
A politikus szerint a cél az adóelkerülési machinációk „kiszagolása”. Alexander elmondta, a kormány külön figyelmet fordít az előfizetési díjakból fenntartott közszolgálati médiatársaság, a BBC magas fizetésű sztárriportereire, akik közül néhányról a sajtó nemrégiben kiderítette, hogy különböző, kedvezményes adózást lehetővé tévő magánvállalkozási láncolatokon keresztül veszik fel – évente gyakran hat számjegyű összegekre rúgó – fizetésüket. Az adóhivatal külön megvizsgálja az élvonalbeli angol labdarúgóklubok hatalmas – nem egyszer hetente százezer fontot meghaladó – fizetésű sztárfutballistáinak adóügyeit is.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.