Hirdetés

Vitatják az orvosok béremelését

Jelenleg csak az orvosok bérét tudja megemelni a kormány – jelentette ki kedd este a România Tv egyik műsorában Victor Ponta miniszterelnök arra reagálva, hogy az egészségügyi alkalmazottaknak októbertől biztosított fizetésemelés hírére a pedagógusok és a rendőrök is juttatásaik növelését kérték. 

Kőrössy Andrea

Vass Gyopár

2015. augusztus 19., 17:092015. augusztus 19., 17:09

2015. augusztus 19., 21:072015. augusztus 19., 21:07

A kormányfő megjegyezte: tavaly az orvosok sem ellenezték, hogy megemelték a tanárok bérét. „Úgy gondolom, korrekt lenne ez a magatartás az egészségügyi alkalmazottakkal szemben is, most hogy végre rendelkezünk megtakarításokkal, amelyeknek köszönhetően lehetővé válik a béremelés. Tudom, hogy mindenki fizetésemelést szeretne, de jelenleg a rendelkezésünkre álló összegből csak az orvosoknak kedvezhetünk, ahogy tavaly a pedagógusokkal tettük” – fogalmazott Ponta.

A tanárok is béremelést követelnek

Victor Ponta kedd délután – az egészségügyi, a pénzügyi és a munkaügyi minisztérium, valamint a szakszervezetek képviselőivel tartott több órás megbeszélés után – jelentette be, hogy október elsejétől 25 százalékkal emelik mindegyik egészségügyi alkalmazottak bérét.

Nem sokkal ezután több tanügyi érdekvédelmi szervezet is felszólította a kabinetet, hogy az oktatási rendszerben dolgozókkal szemben is hasonlóan járjon el. A Spiru Haret szakszervezet közleményében azt is kilátásba helyezte, hogy amennyiben nem emelik meg más közalkalmazottak fizetését, az új tanévet általános sztrájkkal fogják kezdeni.

A Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) jogosnak találja az egészségügyi alkalmazottak fizetésének emelését, azonban ugyancsak arra figyelmeztet, hogy amennyiben ez nem történik meg a tanügyben is, a kormánynak széleskörű tiltakozásokra kell számítania. Az FSLI arra is kitért, hogy nemrég a magas rangú tisztségviselők bérét is jelentős mértékben emelték.

A szervezet ugyanakkor rámutatott: a tavaly elrendelt, idén márciusban megvalósított tanügyi fizetésemelés nyomán egy kezdő tanító nettó 780 lejt keres, egy kezdő tanár pedig 830 lejt, eközben a nyugdíjazáshoz közel álló pedagógus sem visz haza 1900 lejnél többet. Az egészségügyben végrehajtott 25 százalékos bővítés nyomán egyébként egy asszisztens fizetése a mostani mintegy 860 lejről 1080 lejre emelkedik, egy rezidens orvos a jelenlegi 1400 helyett 1750 lejt fog hazavinni, míg egy szakorvos keresete meghaladja majd a 3100 lejt.

Eközben több gazdasági szakértő is arra hívta fel a figyelmet: nagy esély van arra, hogy a kormány béremelésre vonatkozó elképzelése nem lesz fenntartható a büdzséből. Ionuţ Dumitru, a hazai pénzpiaccal foglalkozó, független Pénzügyi Tanács elnöke a Digi 24 hírtelevíziónak elmondta: a helyzet könnyen kicsúszhat az irányítás alól.

„Számításaink szerint, amennyiben eredeti, a parlament által elfogadott formájában lép hatályba az új adótörvénykönyv, a kormány pedig a megígért béremeléseket is végrehajtja, a költségvetési hiány jövő évben elérheti az 5 százalékot. Megint kinyitottuk Pandóra szelencéjét, úgy tűnik, nem okultunk a múltbeli hibákból” – fogalmazott a pénzügyi szakember.

„Kezdődik a választási fesztivál”

Ennél is nagyobb, 6 százalékos deficitet vetít előre Radu Limpede gazdasági elemző, aki szerint a nagyvonalú ígéret annak tudható be, hogy „hamarosan választási fesztivál kezdődik az országban”. „A Tăriceanu-kormány hajtott végre legutóbb úgy fizetésnövelést, hogy előzőleg nem vetette papírra az adatokat, és nem végzett számításokat” – emlékeztetett a szakember. Radu Limpede a Digi 24 egyik adásában úgy fogalmazott: az ország nem engedheti meg magának egyszerre a nagyszabású adókönnyítést és a kiadások bővítését.

„Jelenleg kivételesen jó Románia gazdasági helyzete, és most ennek felborítását kockáztatják néhány pluszszavazatért. Ennek katasztrofális következményei lehetnek, a felépített hógolyó előbb-utóbb visszagurul ránk” – fogalmazott a gazdasági elemző, aki szerint ezért mindegyik politikai párt hibáztatható. Limpede szerint a megoldás az lenne, ha a kétféle – az adókönnyítést célzó, valamint a kiadások emelkedését okozó – intézkedést valahogyan összehangolnák.

Mint kifejtette: elég lenne, ha csak az általános forgalmi adót (áfa/TVA) csökkentenék 19–20 százalékra, ezzel egyidőben pedig kizárólag az egészségügyi és tanügyi alkalmazottak bérét emelnék, más közalkalmazotti kategóriák – például a védelmi erőknél dolgozók – fizetése viszont nem módosulna. „A tanügyi és egészségügyi reformokra befektetésként kell tekinteni” – tette hozzá Radu Limpede.

„Nem lehet spórolt pénzből fenntartani a rendszert”

Az orvosok közül sem mindenki találja kiválónak a kormány elképzelését a Ponta által felvázolt kontextusban. A kormányfő azon felvetését, miszerint a pluszterhet az elektronikus egészségügyi kártya kötelezővé tétele, valamint a gyógyszerek árának csökkentése nyomán megtakarított összegből fedezik, Vass Levente marosvásárhelyi urológus főorvos úgy kommentálta: kizárólag megspórolt összegből nem lehet fenntartani a rendszert. Szerinte a megtakarítást inkább az egészségügyi rendszer javítására kellene fordítani: például több gyógyszert kellene vásárolni, illetve minőségibb kórházi felszerelésekre lenne szükség.

Vass Levente ugyanakkor úgy véli: a fizetésemelésekhez szükséges összeget az állami költségvetésből kellene elkülöníteni. A szakember hozzátette: úgy lenne igazságos, ha nemcsak a háziorvosok, kórházban dolgozók, illetve a biztosítóval szerződésben álló szakembereknek, hanem a pedagógusoknak is béremelést adnának.

Vass Levente egyébként Facebook-oldalán azt is közölte: az ország egészségügyre szánt költségvetéséből mintegy 2 milliárd euró jut a kórházak fenntartására, ennek 70 százaléka, 1,4 milliárd euró bérköltség. A 25 százalékos béremelés évente 350 millió euró többletkiadást jelent, de az összeg nem tartalmazza a járóbeteg-rendelőkben dolgozó szakemberek és a háziorvosok fizetését.

Vass Levente érdekes egybeesésnek tartja, hogy a Világbank által a 2000-es évek elején készített felmérés szerint évente körülbelül 350 millió euró „a fehér köpenyekbe csúsztatott összegek értéke”. A szakorvos bejegyzésében azt is megjegyezte, hogy a hálapénz mintegy 80 százaléka az orvosok húsz százalékának zsebébe megy. Vass Levente hangsúlyozta: az orvosok szeretnék leginkább, ha a hálapénz intézményét tisztességes bérezési rendszer váltaná fel, de szerinte a csúszópénz problémáját sajnos a 25 százalékos béremelés sem fogja megoldani.

Köpeczi Judit Beáta vásárhelyi klinikai laboratóriumi főorvos üdvözli a kormány ígéretét, de óvatosságra int, szerinte ugyanis kérdéses, hogy lesz-e erre keret. „A beharangozott intézkedés kezdetnek jó, de a miénk még akkor sem ér a nyugati orvosok fizetésének nyomába” – fogalmazott. Köpeczi ugyancsak kitért a hálapénz problémájára: szerinte túlzás, hogy a csúszópénz elfogadását korrupciós bűncselekményként minősítik, szerinte ugyanis, ha a beteg meg szeretne valamit köszönni, annak keretet kell biztosítani. Ehhez képest ő sem tartja helyesnek, ha az orvos pénzbeli feltételekhez köti a gyógyítást.

Elégedetlenek a Facebook-csoport orvosai

Erre annak kapcsán tértek ki a szakértők, hogy Victor Ponta kedden azt is bejelentette: az igazságügyi minisztérium az egészségügyi alkalmazottak képviselőivel közösen olyan törvénytervezeten – „és nem sürgősségi rendeleten” – dolgozik, amely alapján ismét törvényessé válik „az orvosoknak, asszisztenseknek stb. adott pluszhozzájárulás”, de ehhez három feltételnek kell teljesülnie.

„A hozzájárulást nem szabályozhatja az orvos, az összeget a vizsgálat, kezelés után lehet csak elfogadni, az alkalmazottnak pedig be kell jelentenie a támogatást, azaz adót kell fizetnie utána. Amennyiben mind a három feltétel teljesül, az alkalmazottat nem terheli büntetőjogi felelősség” – fogalmazott a kormányfő.

A kezdeményezés heves bírálatokat váltott ki abban a nemrég indított Facebook-csoportban, amelyhez mostanra közel 30 ezer orvos csatlakozott. Az „Orvosok felkészültek az általános sztrájkra. Tisztességes fizetést követelünk!” (Medici gata de grevă generală. Solicităm salarii decente!) elnevezésű csoport tagjai felháborítónak tartják, hogy a kormány mégis legalizálná a hálapénzt, ugyanakkor kifogásolják, hogy a kabinet a 25 százalékos béremeléssel megoldottnak tartja a rendszer hiányosságait.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés