
2012. december 13., 06:122012. december 13., 06:12
Amint a honlap üzemeltetői rámutattak, az aktivitás hétfőn a legnagyobb mértékű, míg szombaton érdeklődnek a legkevesebben az új állásajánlatok iránt. Az illetékesek elmondása szerint ahogy egy új munkahelyet meghirdetnek, átlagosan hét perc telik el az első álláskereső jelentkezéséig, azonban az is megtörtént már, hogy alig 86 másodperc alatt megpályáztak egy munkahelyet.
A jelentkezőknek egyébként nem árt odafigyelniük, hogy hogyan állítják össze az önéletrajzukat, az álláshirdetők 33 százaléka ugyanis azonnal visszautasítja a pályázatot, ha az helyesírási hibákat tartalmaz, 36 százalékuknál pedig elvárás, hogy az önéletrajz aktuális legyen. Ezzel szemben mindössze 5 százalékuk kér a CV-hez csatoltan szándéklevelet is. A portál illetékesei azt is elmondták, hogy annak az álláskeresőnek van a legnagyobb esélye elnyerni egy munkahelyet, aki világosan megfogalmazza a karrierrel kapcsolatos céljait, és részletezi a kitűzött cél eléréséhez szükséges lépéseket.
A BestJobs.ro egyébként az egyik legfontosabb munkaerőpiaci platform országos szinten, a honlap az internetes álláskeresők mintegy felét szolgálja ki. A jelentkezők egy önéletrajzzal több állásra is jelentkezhetnek. A nagymértékű érdeklődés ellenére a következő hónapokban a romániai munkaadóknak csak kevés százaléka tervez újabb alkalmazásokat.
Amint arról beszámoltunk, a vállalkozók kevesebb mint ötöde, mindössze 17 százalékuk tervezi, hogy a következő három hónapban újabb alkalmazottakat vesz fel a Manpower Group Románia-csoport elemzése szerint. A megkérdezettek 14 százaléka kifejezetten csökkentené a beosztottak számát, 67 százalékuk pedig úgy nyilatkozott, hogy nem tervez változtatni a mostani arányokon.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.