
Két hazai pénzintézet, a Román Kereskedelmi Bank (BCR) és a BRD adja az Első otthon program keretében igényelt kedvezményes hitelek többségét.
2015. április 14., 19:132015. április 14., 19:13
A hivatalos adatok szerint a program 2009-es elindítása óta összesen 130 ezer hitelt vettek fel, ezek 55 százalékát, 71 ezer kölcsönt pedig a két pénzintézet biztosította. A BCR és a BRD által az Első otthonra adott hitelek összértéke eléri a 13 milliárd lejt a teljes 22 milliárd lejhez képest.
A szakértők szerint a gazdasági válság alatt az Első otthon tartotta életben az ingatlanpiacot, Anca Bidian, a Kiwi Finance brókeriroda vezérigazgatója azonban rámutatott: az elmúlt időszakban egyre kevesebben érdeklődtek a program iránt. A szakember szerint 2015 első negyedévében a kereslet fele volt a tavalyi év azonos időszakában tapasztaltnak, Anca Bidian szerint pedig ez annak tudható be, hogy a bankok mostanában csökkentették a saját ingatlanhitelük után felszámolt kamatot, így az Első otthon most már csak a kevés előleg miatt lehet vonzó a magánszemélyek számára.
Gabriel Creţu, a hitelközvetítéssel is foglalkozó Adwisers tanácsadó cég menedzsere nemrég rámutatott: a kormányzati hitelprogram legnagyobb erőssége, hogy a klienseknek csak a kölcsön összegének 5 százalékát kell befizetniük előlegként, míg a Román Nemzeti Bank (BNR) előírásai szerint a kereskedelmi bankok nem csökkenthetik 15 százalék alá az ingatlanhitel előlegét.
„Az Első otthon program hátrányos megszorításokat is feltételez, az ügyfelek például öt évig nem adhatják el a kölcsönből megvásárolt lakást, emellett háromhavi törlesztőrészletet letétbe kell helyezniük” – magyarázta a pénzügyi szakember.
Kifejtette: egy 160 ezer lejes (35 ezer eurós), 30 éves futamidejű ingatlanhitel után egy kereskedelmi banknál havonta 750 lejt kell törleszteni, így a kliens összesen 290 ezer lejt fizet vissza, az Első otthon program keretében pedig a havi törlesztőrészlet 720 lej. A kormányzati program keretében ugyanakkor az ügyfélnek évente 0,49 százalékos illetéket kell fizetnie az államnak, így Creţu szerint ezzel nagyjából kiegyenlítődik a kétféle kölcsön értéke.
Az elmúlt két évben jelentősen emelkedett azok aránya, akik lejalapú hitelt vettek fel lakásvásárlásra: mostanra a hitelt igénylők közel negyedét teszik ki a 2013 elején jegyzett 5 százalékhoz képest. A lejalapú ingatlanhitelek értéke ugyanakkor a tavalyi év folyamán megháromszorozódott, mostanra pedig meghaladta a 10 milliárd lejt.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!