Hirdetés

Jelentősen csökkent a Petrom nyeresége

Csaknem hetven százalékkal csökkent az első negyedévben a Petrom nyeresége a tavalyi hasonló időszakhoz képest – közölte hétfőn a vállalat. Az osztrák OMV tulajdonában lévő román olajtársaság az év első három hónapjában 345 millió lej nyereséget jegyzett, ami 68 százalékos csökkenés a tavalyi hasonló időszakhoz képest.

2015. május 18., 18:052015. május 18., 18:05

A Petrom árbevétele 19 százalékkal, 4,2 milliárd lejre esett vissza. A vállalat fő nyereségtermelő ágazatának számító kőolaj-kitermelés eredményei estek vissza jelentős mértékben főleg amiatt, hogy mintegy 50 százalékkal esett a kőolaj világpiaci ára.

Szintén a kőolaj alacsony ára miatt a Petrom 30 százalékkal csökkenti az idei beruházásait, aminek következtében várhatóan kevesebb szénhidrogént termel ki majd a tavalyi évhez képest. A Petrom az első negyedévben 2 százalékkal több szénhidrogént termelt ki, amiből 6,9 millió hordó kőolaj, és 8,8 millió hordóegyenérték gáz. Az értékesítésük 1 százalékkal nőtt a vizsgált időszakban.

A világpiaci olajárak csökkenése miatt teljes OMV olajipari konszern forgalma és eredménye is jelentős mértékben visszaesett az első negyedévben. Az OMV az idei első negyedévben 5,826 milliárd euró, az egy évvel korábbi 9,825 milliárd eurónál 41 százalékkal alacsonyabb értékesítési árbevétel mellett 228 millió euró kamat- és adófizetés előtti (EBIT) eredményt ért el, 66 százalékkal kisebbet a 2014 első negyedévi 676 millió eurónál.

Az OMV középtávú eredmény-előrejelzésében az olajár csökkenésére és a tulajdonában lévő líbiai mezők kiszámíthatatlan termelésére hivatkozva beruházási programjának visszafogását helyezte kilátásba. A 2015-2017-es időszakban az OMV átlagosan évente 2,5-3,0 milliárd eurót tervez beruházni, 80 százalékban a kitermelési üzletágban. Az OMV folytatja mindazokat a nagyobb projektjeit, amelyek hozzájárulnak a 2016-ra kitűzött napi 400 ezer hordó olajegyenérték szénhidrogén kitermelési kapacitás eléréséhez. 

Az OMV előrejelzése szerint a Brent olajtípus 2015-ös átlagára hordónként 50 és 60 dollár között alakul majd. A finomítók haszonkulcsa a legutóbbi időkben tapasztal felfutás után ismét esésének indul az európai többletkapacitás nyomása alatt. Az olajvegyészeti üzletág nyereségessége az idén is a 2014-es szint közelében marad.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)

A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak

Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak
2026. március 13., péntek

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek
2026. március 13., péntek

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron

Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban

Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban
2026. március 13., péntek

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként

Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként
2026. március 12., csütörtök

Ingatlanadó-csökkentéssel díjaznák a környezetbarátokat

Ingatlanadó-kedvezményben részesülhetnek az önerőből napelemet vagy hőszivattyút telepítő, illetve környezetbarát hőszigetelést alkalmazó háztulajdonosok Romániában egy korábban elvetett, de most leporolt törvénytervezet szerint.

Ingatlanadó-csökkentéssel díjaznák a környezetbarátokat
Hirdetés
2026. március 12., csütörtök

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében

Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében
2026. március 12., csütörtök

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri

Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri
2026. március 12., csütörtök

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába

Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába
Hirdetés
Hirdetés