
Fotó: Gecse Noémi
Kedvezőn véleményezte a képviselőház költségvetési bizottsága az adóhatóság (ANAF) átszervezésére vonatkozó törvénytervezetet – írja az Agerpres. Az RMDSZ javaslata Eugen Teodorovici pénzügyminiszter támogatását is élvezi.
2019. február 26., 18:282019. február 26., 18:28
A szenátus által már elfogadott jogszabály-tervezet értelmében felszámolnák az ANAF nyolc regionális igazgatóságát, és visszaállítanák a megyei szintű berendezkedést, azaz 41 képviselet jönne létre. A javaslatot a pénzügyminiszter is támogatja.
A költségvetési bizottság keddi ülését követően Teodorovici rámutatott,
A tárcavezető ugyanakkor cáfolta azokat a felvetéseket, miszerint a regionális igazgatóságok felszámolása kihatással lenne az ANAF tevékenységére. „Nem, ez nem is jön szóba. Létezik egy hatástanulmány minderről. (...) Jó irányba fognak változni a dolgok” – fogalmazott a miniszter.
Teodorovici hozzátette, a 2013-as átszervezés óta
Ugyanakkor mind a vámhatóságot, mind az adóhatóság kirendeltségeit korszerűsíteni fogják, erre 2020 végét jelölte meg határidőként a pénzügyi tárca vezetője.
Az ANAF átszervezéséről szóló törvénytervezetről a képviselőház szavaz döntő házként.
Az idei év első kilenc hónapjában a múlt év azonos időszakához képest 8,2 százalékkal, 19 812 900-ról 21 446 200-ra nőtt a légiutas-forgalom Romániában az Országos Statisztikai Intézet (INS) szombaton közzétett adatai szerint.
A kormány elfogadott egy rendeletet, amely kiiktatja a védelmi iparba történő beruházásokat gátló akadályokat – jelentette be Radu Miruță.
Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima és Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.
Sokan számolnak be arról, hogy a villanyszámla-ársapka júliusi eltörlése után nagyjából megduplázódott a havi kiadás. Így nem csoda, hogy a háztartások nagy része új szokások kialakításán dolgozik a villanyáram-fogyasztás csökkentése érdekében.
A román és a magyar kormány együttműködési megállapodást készül aláírni az elektromos vezetékek szállítási kapacitásának növeléséről – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan.
A nyugdíjak és a szociális segélyek kézbesítése terhet jelent a Román Posta számára – jelentette ki Valentin Ștefan vezérigazgató.
Az év első tíz hónapjában a nyers adatok szerint 1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában 2024 azonos időszakához képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS). Havi szinten viszont folytatódott a lejtmenet.
Tovább bővül a Nagyváradról repülővel elérhető külföldi célpontok sora – jelentette be pénteken Florin Birta, a város polgármestere.
A harmadik negyedévben az euróövezetben 0,3 százalékkal, az Európai Unióban 0,4 százalékkal nőtt a GDP az előző negyedévhez képest, amikor 0,1 százalékkal, illetve 0,3 százalékkal javult a gazdaság teljesítménye – közölte pénteken az Eurostat.
A kereskedelmi szálláshelyeken jegyzett vendégérkezések száma 1,9 százalékkal, a vendégéjszakáké 1,1 százalékkal csökkent az idei év első tíz hónapjában 2024 ugyanezen időszakához képest.
szóljon hozzá!