
Fotó: Both Ildikó
Az év végéig működésbe lép az internetes árfigyelő rendszer, amelynek létrehozásába a kezdeti elutasítás ellenére immár a nagy romániai áruházláncok is beleegyeztek – jelentette be hétfőn Bogdan Chiriţoiu.
2015. augusztus 24., 18:282015. augusztus 24., 18:28
2015. augusztus 24., 18:282015. augusztus 24., 18:28
A bukaresti Versenytanács elnöke szerint az intézmény által régóta dédelgetett elképzelés célja a vásárlók hatékonyabb tájékoztatása, a kereskedelmi verseny fokozása, nem utolsó sorban pedig az árak csökkentése.
Az internetes oldal alapján összehasonlíthatóak lesznek a hazai nagyvárosokban működő áruházláncokban forgalmazott termékek árai, megkönnyítve ezáltal a vásárlással kapcsolatos döntéseket. A versenyhivatal amúgy már az élelmiszerekre vonatkozó áfacsökkentés bevezetése előtt nekilátott az ármonitoringnak, górcső alá véve 600 üzlet 18 terméke árának alakulását.
Az elképzelés szerint a fejlesztés alatt álló romániai ármonitoring Bukarestben és az ország valamennyi nagyvárosában működő nagyáruházak termékeinek árát veszi górcső alá. A kormány tavaly fogadott el emlékeztetőt az árfigyelő rendszer kiépítéséről, amelynek létrehozására már akkor elkülönítettek egy összeget a költségvetésből, fenntartásának költségeit ugyanakkor európai uniós forrásokból fedeznék. Az internetes oldalt a fogyasztóvédelmi hatóság égisze alatt a fogyasztóvédelmi egyesületeket tömörítő szövetség működteti majd az országos Versenytanács felügyeletével.
Bogdan Chiriţoiu hétfőn a Mediafax hírügynökségnek elmondta, a bárki számára hozzáférhető elektronikus rendszer napi rendszerességgel teszi majd közzé a napi fogyasztói kosárba kerülő termékek árának alakulását.
„A kezdeményezés elsősorban a lakosság tájékoztatását hivatott szolgálni azzal kapcsolatban, hogy mely üzletekben szerezheti be a legalacsonyabb áron az alapélelmiszereket és a legszükségesebb fogyasztási cikkeket. Abban is bízunk, hogy a weboldalon feltüntetett adatok fokozottabb konkurenciát teremtenek a piaci szereplők között, ami a kereskedelmi verseny terén kialakuló nyomás hatására az árak csökkenéséhez vezethet\" – állapította meg a Versenytanács elnöke.
A rendszer kiépítése egyébként azért húzódott el, mert a romániai nagy áruházláncok mondvacsinált okokra hivatkozva ellenezték az amúgy görög mintára megvalósuló adatbázist. Az országban tevékenykedő multinacionális cégek korábban egyebek mellett azt nehezményezték, hogy a hatóságok a megkérdezésük nélkül döntöttek az ármonitoring bevezetéséről.
A nagy áruházláncokat tömörítő érdekvédelmi szervezet amiatt tartotta kivitelezhetetlennek a rendszert, mert az áruházak sok esetben egyetlen nap leforgása alatt akár többször is módosítják az áraikat. Másrészt szerintük egy fogyasztónak folyamatosan a világhálón kellene „lógnia\", és gyors közlekedési lehetőséggel kell rendelkeznie ahhoz, hogy hozzáférjen a legolcsóbb termékekhez.
„Az árfigyelőt nehezen használhatná például egy Bukarest Titan negyedében élő háziasszony, aki nem navigál állandóan az interneten, és csak tömegközlekedési eszközök állnak a rendelkezésére. Így hiába van árleszállítás a málélisztre Chitila negyed egyik üzletében, valószínűleg nem ér oda időben\" – érvelt Delia Nica, a szuper- és hipermarketek egyesületének ügyvezető igazgatója. A múltik ugyanakkor attól tartottak, hogy külön alkalmazottakat kell foglalkoztatniuk a rendszer naprakész adatokkal történő frissítésére, ami növelné a projektben résztvevők kiadását.
Bogdan Chiriţoiu hétfőn arról számolt be, hogy az elmúlt időszakban többször is egyeztettek az árfigyelőről a multinacionális társaságokkal, amelyek immár nem ódzkodnak annak megvalósításától. „A projekt által biztosított átláthatóság, valamint az árak egyetlen platformon történő összehasonlításának lehetősége nem tölti el a piaci szereplőket. Ennek ellenére az ármonitoring mindenhol a világon bevett gyakorlatnak számít, ennek megfelelően mi is létrehozzuk, ha akarják az áruházláncok, ha nem\" – szögezte le a versenyhivatal vezetője.
Különben a román hatóságok először öt évvel ezelőtt vetették fel az árfigyelő szükségességét, amikor 19 százalékról a jelenlegi szintre, 24 százalékra emelték az általános forgalmi adót, az akkori kormány azonban nem ültette gyakorlatba elképzelését.
Most, miután a Ponta-kormány júniusban 9 százalékra szállította le az élelmiszerek áfáját, a Versenytanács górcső alá vette hatszáz hazai nagy- és kiskereskedésben forgalmazott 18 termék árának alakulását. Chiriţoiu szerint májusban és júniusban a hiper- és szupermarketekben 12, míg a kiskereskedésekben 9 százalékkal lettek olcsóbbak a vizsgált élelmiszerek.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!