
Közbeszerzési eljárást hirdetett az észak-erdélyi autópálya Bors és Berettyószéplak közötti szakaszának befejezésére az Országos Útügyi és Autópálya-társaság (CNADNR), amely a munkálatokért nagyjából akkora összeget fizetne a kivitelezőnek, amennyit alig egy évvel ezelőtt nem volt hajlandó biztosítani az amerikai Bechtel vállalatnak.
2014. május 28., 16:342014. május 28., 16:34
2014. május 29., 12:082014. május 29., 12:08
A kiírt licit szerint a 64 kilométer hosszú Bors–Berettyószéplak-sztráda befejezésére – amelynek mintegy felét a Bechtel már megépítette – az állam általános forgalmi adó (áfa/TVA) nélkül legalább 987 millió lejt (219 millió eurót) szán, ugyanakkor legfeljebb 1,18 milliárd lejt (263 millió eurót) költene a projektre.
Az évekkel ezelőtt a teljes észak-erdélyi autópálya, majd végül mindössze az említett szakasz megépítésével megbízott Bechtel tavaly 250 millió eurót kért az államtól a 64 kilométeres rész befejezésére, Dan Şova akkori infrastrukturális beruházásokért felelős tárca nélküli miniszter – jelenleg közlekedésügyi tárcavezető –, valamint az autópálya-társaság elfogadhatatlannak találta az ajánlatot.
Egy éve bontották fel a szerződést
A CNADNR ennek nyomán éppen egy éve, tavaly májusban bontotta fel a kivitelezési szerződést az amerikai nagyvállalattal, amelynek a Bors és Berettyószéplak közötti szakasz felének megépítéséért korábban már kifizettek 250 millió eurót. Şova akkor úgy érvelt: az állami költségvetésből egyszerűen nem tudnak további 250 millió eurót biztosítani, így „a legjobb megoldás a rendkívül költséges megállapodás felbontása.”
Az államnak azonban a szerződésbontás miatt 38 millió eurós kártérítést kellett fizetnie a Bechtelnek, az autópálya Bihar megyei részének befejezésére pedig alig egy évvel később sikerült meghirdetni a közbeszerzési eljárást.
Ősszel kezdődhet az építkezés
A licitre az ajánlatokat július 9-éig lehet benyújtani, a hatóságok a legalacsonyabb árat kínáló vállalkozást bízzák meg a kivitelezéssel. A CNADNR 54 hónapra – négy és fél évre – köti majd meg a szerződést, amelynek értelmében a sztrádát 24 hónapon belül kell megépíteni, a további 30 hónap pedig a jótállási idő.
Eszerint ha a közbeszerzési eljárást a tervek szerint sikerül lebonyolítani, és október–november környékén elkezdik a munkálatokat, akkor is legalább 18 hónap telik majd el úgy, hogy a sztrádaszakasz építőtelepén egyetlen négyzetméternyi aszfaltot sem fektettek le.
Az építkezés folytatásával kapcsolatosan Cseke Attila, az RMDSZ Bihar megyei parlamenti képviselője elmondta: a kormány erre az évre a szakasz kivitelezésére 256 millió lejt (558 millió eurót) különített el az RMDSZ javaslatára. „Ez a szakasz Bihar megye és Erdély számára kiemelt fontossággal bír, de munkahelyteremtés szempontjából is óriási lehetőséget rejt magában, gazdasági növekedést eredményez majd az erdélyi megyékben, és autópályán teszi elérhetővé számunkra Európát” – fogalmazott Cseke.
Három év alatt megépítenék a teljes sztrádát
Dan Şova közlekedésügyi miniszter néhány napja beszélt arról, hogy a Bors–Berettyószéplak-sztráda maradék szakaszának építését ez év októberében kezdenék meg, és 2016-ra véglegesítenék, a Berettyószéplak–Magyarnádas-sztrádát pedig 2017-ig fejeznék be.
A tervek szerint ugyanakkor a Torda–Szászsebes-szakaszt 2015 végéig vagy 2016 márciusáig építenék meg, az észak-erdélyi autópálya Bors és Szászsebes közötti 391 kilométeres szakaszát így 2017 végén nyitnák meg a forgalom előtt. „Reális határidőkről van szó. Végre sikerült kimozdítani a holtpontról az észak-erdélyi autópálya ügyét” – fogalmazott a miniszter.
A tárcavezető arról is beszámolt, hogy a Berettyószéplak–Bors-, valamint a Gyalu–Magyarnádas-szakaszt állami költségvetésből finanszírozzák, Torda és Szászsebes között európai uniós alapokból építkeznek, a Berettyószéplak és Magyarnádas közötti 93 kilométeres szakasz pedig az első infrastrukturális projekt lesz, amelyet az április elsejétől az üzemanyagra kivetett literenkénti hét eurócentes adóból befolyt összegből valósítanak meg. „A különadóból becslések szerint évente 500 millió eurós bevételünk lesz, így a finanszírozással nem lesz probléma” – magyarázta Şova.
A miniszter korábban azt is elmondta, hogy szintén a hétcentes adóból építik majd meg a Marosvásárhely–Târgu-Neamţ-sztrádát, amelynek kivitelezése rendkívül bonyolult és drága, mivel a szakasz hegyvidéken vezet át.
A jelek szerint egyébként a Ponta-kormány lemondott arról, hogy az eredeti tervek szerint Nagyváradtól Brassóig épüljön meg az észak-erdélyi autópálya, Dan Şova elmondása szerint ugyanis a prioritás a Bors–Nagyvárad–Torda–Szászsebes-szakasz megépítése.
Júliusban kezdődhet a Brassó–Comarnic-sztráda építése
Júniusban írják alá a Brassó–Comarnic.autópálya haszonbérleti szerződését, mivel a szakasz megépítéséhez szükséges források nagy része már megvan – nyilatkozta szerdán Narcis Neaga, az Országos Útügyi és Autópálya-társaság (CNADNR) vezérigazgatója egy szakmai konferencián. Neaga elmondása szerint már több kereskedelmi bank is jelezte, hogy érdekelt lenne az autópálya finanszírozásában, az igazgató azonban nem nevezte meg az érintett pénzintézeteket.
„Az építkezést egy hónappal a szerződés megkötése után kezdik el, a projekt befejezésének határideje és a pontos költségek azonban a megállapodás aláírása után lesznek ismertek” – fejtette ki az útügyi illetékes. A sztráda használatáért felszámított díjjal kapcsolatban elmondta: a sofőröknek minden bizonnyal 7 lejt kell majd fizetniük. Amint arról Victor Ponta miniszterelnök még decemberben beszámolt: a Brassó–Comarnic autópályát egy francia, osztrák és görög cégek alkotta konzorcium építi meg.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!