Kiírták a tendert a nagyváradi repülőtér bővítésére, a cégek március 3-áig pályázhatnak a több mint 130 millió lejes projektben szereplő munkálatok elvégzésére – jelentette be csütörtökön Cornel Popa.
2014. január 23., 18:092014. január 23., 18:09
A Bihar megyei önkormányzat elnöke, mint ismert, már tavaly decemberben jelezte, hogy az Európai Unió minden bizonnyal rábólint majd a 2012-ben elfogadott, ám anyagi források hiányában elnapolt beruházásra, és az idén megkezdődhet a korszerűsítés. A légikikötő ugyanis már korábban megkapta a nemzetközi státuszt, csakhogy leszállópályája és az azt kiszolgáló terület nem felel meg a nagy teljesítményű gépek fogadására.
A régóta sürgetett fejlesztések végül megvalósulhatnak, mert bár Popa tájékoztatása szerint a finanszírozási szerződést még nem írták alá, Brüsszel már zöld jelzést adott a licit kiírására, és az január 20-án be is került a közbeszerzések elektronikus rendszerébe. „Romániában élünk és állandóan ez foglalkoztatja mindnyájunkat” – kommentálta a tanácselnök ezzel a román szállóigével az eljárás elhúzódását. Hozzátette: őt leginkább a romániai építőipari vállalatok hozzáállása szomorítja el.
A nagyváradi reptér kibővítésének azonban akár külföldi kivitelezője is lehet, a lényeg, hogy legyen megfelelő licence és portfóliójában már szerepeljen ilyen jellegű elvégzett projekt. Ezt egyébként már Gheroghe Pasc, a repülőtér igazgatója jelentette ki, aki egyúttal azt is jelezte, hogy a tender kiírása óta már legalább négy társaság – köztük külföldi is – kért bővebb tájékoztatást a dokumentációhoz.
A légikikötő irányítója egy térkép segítségével illusztrálta, hogy a jelenlegi 1800 méter hosszú és 30 méter széles leszállópályát felszámolják, és egy új, immár Boeing típusú nagygépek fogadására is alkalmas 2100 méter hosszú és 45 méter széles új aszfaltcsíkot építenek a helyére, az ahhoz megfelelő szilárdsággal és kettes kategóriájú kivilágítási rendszerrel. Ennek táplálására egy új erőművet is felépítenek, továbbá kialakítanak egy platformot, amely egyszerre legalább hat légi járműnek tud majd helyet biztosítani.
A tervek szerint a reptér csupán pár hónapra fog bezárni, annak pontos ideje azonban már a beruházótól függ. Pasc azonban figyelmeztetett: az ütemtervet el kell küldeniük a légihatóságnak is, ha pedig az építész azt nem tartja be, napi 50 ezer euró büntetést kell fizetnie a késésért. A projektet 2015. szeptember 30-áig kell lezárni, a uniós támogatás 81,860 millió lej.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
szóljon hozzá!