
Első lépésben tíz frissen alapított kreatív ipari és informatikai céget választ ki új üzleti inkubátorprogramjához a Cluj Innovation Park elnevezésű ipari park. A „start up” típusú cégeket felkaroló program nyáron indul el a Kreatív Ipari Regionális Kiválósági Központban (CREIC) – jelentette be Alexandru Coroian, az ipari park igazgatója csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatóján.
2015. február 12., 16:592015. február 12., 16:59
2015. február 12., 20:582015. február 12., 20:58
Hozzáfűzte: a programra a két évnél nem régebben alapított, öt főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató cégek pályázhatnak, a kreatív ipar megnevezésben pedig sok minden belefér, a formatervezői cégek ugyanúgy ide tartoznak, mint a divatban, zeneiparban utazó vállalatok vagy a számítógépes játékokat készítő cégek, valamint a távközlési és építészeti vállalkozások.
Mint részletezte, az üzleti inkubátor a CREIC negyedik emeletén mintegy ezer négyzetméteres nyílt területen működik majd, ahol irodahelyiségek és egy 190 négyzetméteres alkotóműhely is helyet kap. A hároméves üzleti „keltetőprogram” ugyanakkor nem ingyenes. A cégek a program első évében havi 30 eurót, a következő évben havi 40 eurót, az utolsó évben pedig 50 euró részvételi díjat fognak fizetni.
Mircea Miheştean, a központ kereskedelmi igazgatója ugyanakkor arról értekezett, hogy számos szolgáltatáshoz jutnak hozzá a kezdő vállalatok a recepciótól kezdve, a széles sávú internethozzáférésen át a takarításig. Ezen kívül igénybe vehetik a központ jogi, pénzügyi tanácsadói szolgáltatásait, továbbá képzéseket is szerveznek számukra. A hároméves „inkubálást” követően még két további évig követik a vállalkozások sorsát a program keretében.
Gáspár István, a Cluj Innovation Park műszaki igazgatója a Krónika kérdésére elmondta: Erdélyben természetesen volt példa a kezdő vállalkozásokat támogató hasonló programokra, ugyanakkor ami újdonságnak számít az ő programjukban, az, hogy a kreatív iparágakat igyekeznek segíteni, amelybe természetesen az informatikai vállalkozásokat is beleértik.
„A magán üzleti keltetőkben általában az az eljárás, hogy keresnek egy életképes ötletet, amelynek biztosítanak bizonyos mértékű támogatást, cserébe egy részvénycsomagot kérnek a friss vállalkozástól. Nálunk ez nem így fog működni. Nekünk az a célunk, hogy három év elteltével képesek legyenek munkahelyeket teremteni Kolozsváron, illetve a megyében ezek a cégek” – magyarázta Gáspár István. Hozzáfűzte: az úgynevezett „start up” vállalkozásokat megpróbálják piacképes cégekké fejleszteni.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.
Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.
Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.
Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!