2010. május 12., 12:512010. május 12., 12:51
A legtöbben Bukarestben demonstráltak, ahol mintegy ezer nyugdíjas a Cotroceni-palota előtt Traian Băsescu államfő és a kormány lemondását követelte, többen a felállított fémkordonokon áttörve megpróbáltak behatolni a palota kapuján. Az ostromot a csendőrség akadályozta meg újabb kordonok felállításával.
A lökdösődésben több nyugdíjas a földre esett, néhány idős ember rosszul lett és orvosi ellátásra szorult. Később a demonstrálók küldöttsége az elnöki hivatalban találkozott Valeriu Turcan elnöki szóvivővel. A rövid megbeszélés után Dumitru Cojan szakszervezeti vezető bejelentette: semmilyen eredménnyel nem járt a találkozó, a nyugdíjasok pedig addig tiltakoznak a Cotroceni-palota előtt, amíg a kormány le nem mond a nyugdíjcsökkentésről. A nyugdíjasok azt mondják: jövedelmüket nem csupán a 15 százalékos csökkentés kurtítja meg, hanem a nyár elején bevezetésre kerülő orvosi vizitdíj, illetve a következő időszakban várható drágulások is. Dragoş Nedelcu, a nyugdíjasok szakszervezeti szövetségének elnöke szerint az időseknek nincs módjuk a munkabeszüntetésre, így csak az utcára vonulással tiltakozhatnak a megszorítások ellen.
Galacon a nyugdíjasok megpróbáltak behatolni a prefektúra épületébe, a több száz fős csoport ezt megelőzően elzárta az utcát. A nyugdíjasokat a csendőrség fékezte meg. Hasonló helyzet alakult ki Iaşi-ban is, ahol mintegy 250 nyugdíjas próbált áttörni a csendőrkordonon és behatolni a prefektúra épületébe. Kolozsváron mintegy hatvan nyugdíjas gyűlt össze a prefektúra előtt, ahol a kormány és az államfő lemondását követelték. Tüntettek Nagyváradon is, ahol a nyugdíjasok küldöttsége megpróbált behatolni a prefektus irodájába, a csendőrség azonban itt is közbelépett. Beszterce-Naszód megyében egy idős férfi a mankójával próbálta megütni a prefektust, aki megígérte, hogy továbbítja a kormánynak követeléseiket. Temesváron, Marosvásárhelyen, Zilahon, Szatmárnémetiben és Nagyszebenben is utcára vonultak a nyugdíjasok a megszorítások ellen tiltakozva.
Meghatározatlan ideig tartó általános sztrájkot hirdettek május 31-étől a tanügyi szakszervezetek, az oktatók szerdától nem írnak osztályzatokat a naplóba, és nem vesznek részt az országos felmérő vizsgákon. A szakszervezetek úgy döntöttek, május 19-én nagygyűlést rendeznek Bukarestben, tiltakozva a tervezett bércsökkentések miatt. Aurel Cornea, a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerint a döntés az oktatásügyi szakszervezetek vezetőinek szerdai megbeszélésén született, a tiltakozó akciókra pedig mind a közoktatásban, mind pedig a felsőoktatásban sor kerül. Gheorghe Isvoranu, a Spiru Haret szakszervezeti szövetség elnöke azt mondta: a pedagógusok amiatt tiltakoznak, hogy a kormány béreik csökkentését tervezi. „Az aktív és nyugdíjas oktatókat nem lehet felelőssé tenni az éveken át tartó klientúraépítés költségeiért” – hangoztatta Isvoranu. A tanügyi szakszervezetek mintegy száz tagja tüntetett kedden a parlament bukaresti épülete előtt a bércsökkentés miatt tiltakozva. A szakszervezetek bejelentették, hogy május 19-én mintegy 40 ezer oktató vesz részt a bukaresti Győzelem térre tervezett nagygyűlésen.
Eközben Daniel Funeriu oktatási miniszter tegnap bejelentette, csütörtöktől párbeszédre hívja a tanügyi szakszervezetek képviselőit, a tanárokat pedig felszólította, hogy ne tegyenek eleget a szakszervezetek sztrájkra történő felhívásának, s ne bojkottálják a tanévet. „Úgy vélem, hogy szolidaritással – aminek léteznie kell Romániában – tovább tudunk lépni. Attól nem lesz könnyebb, ha ilyen tiltakozó akciókhoz folyamodunk” – fogalmazott a tárcavezető, aki abban bízik, hogy a mától tervezett megbeszélések során sikerül megfelelő megoldásokat találni a helyzet rendezésére.
Válaszként a miniszter nyilatkozatára Aurel Cornea, a Tanügyi Szabad Szakszervezetek elnöke leszögezte, Funeriunak nem áll módjában megoldani a tanügyi rendszer anyagi gondjait, ezért közölte: Sebastian Vlădescu pénzügyminiszterrel és Emil Boc kormányfővel kért találkozót. „A bérek 25 százalékos csökkentésével járó gondok orvoslása felülmúlja Funeriu hatáskörét. Csak Emil Boc és Sebastian Vlădescu kompetens ebben a kérdésben, azonban ők nem is akarnak számba venni. Azonban hamarosan emberek tízezrei fognak utcára vonulni, és le fogják mondatni a kormányt” – hangoztatta Cornea.
Az egészségügyben dolgozókat tömörítő Sanitas szakszervezet a május 19-ére meghirdetett, a szakszervezetek által legalább 40 ezer fősre becsült bukaresti tüntetés után dönti el, hogy csatlakozik-e a tanügyisek május 31-én rajtoló általános sztrájkjához – nyilatkozta tegnap Marius Petcu, az érdekvédelmi szervezet elnöke. Mint mondta, felmerült ennek a lehetősége, de végleges döntést csak a tiltakozó akció után hoznak. Hozzátette: az egészségügy gondjai is nagyok, a bérek és nyugdíjak csökkenése pedig őket épp annyira érinti. „Egész Románia sztrájkol. Mit tegyünk, ha ez a helyzet?” – fogalmazott Petcu.
Hasonlóképpen nyilatkozott Bogdan Hossu, az Alfa Kartell szakszervezeti tömb vezetője is. Mint mondta, május 19. után döntenek arról, hogy a görögországihoz hasonló, nagyszabású utcai megmozdulásokat szerveznek a továbbiakban is, vagy pedig általános sztrájkba lépnek. Hossu hangsúlyozta, meg kell fontolni az általános sztrájkot, mivel a sztrájknapokat nem fizetik ki, így akciójukkal tulajdonképpen a kormány megtakarító politikáját segítenék.
Amint arról lapunkban is beszámoltunk, a május 19-i tüntetésen valamennyi szakszervezet képviselői részt vesznek a Victoria téren.
Az állami tulajdonban levő vállalatok alkalmazottainak 25 százalékos bércsökkentése ellentmond a már megkötött kollektív munkaszerződésnek, a szakemberek távozásához, illetve tömegek utcára vonulásához fog vezetni – jelentette ki tegnap Dumitru Costin, a BNS szakszervezeti tömörülés elnöke. „Ez egy aberrált intézkedés, mivel ezeknek az állami vállalatoknak nagy része versenyben áll a magánszférával. Emiatt nagyon sok jó szakember át fog menni a magánszektorba, a konkurenciához, mivel ilyen körülmények között nem fognak akarni dolgozni” – részletezte Costin. A szakszervezeti vezető azt követően nyilatkozott, hogy Emil Boc miniszterelnök a tegnapi kormányülésen kérte, hogy a közalkalmazottak bércsökkentése vonatkozzon az állami vállalatokra is, egyebek mellett az Eximbankot, valamint a CEC-et is említette.
A kormány által javasolt bér- és nyugdíjcsökkentések ellen foglalt állást tegnap a Pro Europa Liga, amelynek vezetői bejelentették, ingyenes jogi tanácsadást biztosítanak mindazok számára, akiket súlyosan érintenek a megszorító intézkedések. Smaranda Enache, a PEL társelnöke leszögezte, az egyetlen hatékony megoldás a költségvetési hiány kiigazítására az lenne, „ha véget vetnének a közpénzek szórásának és a csempészetnek, büntetnék az adócsalást, s felderítenék a feketegazdaságot”. „Ezen intézkedések nélkül a jövedelmek csökkentése épp annyira törvénytelen intézkedés, mint amenynyire ideiglenes, hiszen nem oldja meg végérvényesen és hosszú távon a román gazdaság törékenységét” – szögezte le Smaranda Enache, aki ugyanakkor felrótta, hogy a megszorításokkal párhuzamosan helyi szinten folytatódik a pénzszórás, a szerződéseket pedig a PDL klientúrájának ítélik oda.
Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.