
Uniós jogot sértett a Románia által 2012-ben bevezetett autóregisztrációs illeték – közölte pénteken a Mediafax hírügynökség az Európai Unió luxemburgi székhelyű bíróságának határozatát ismertetve.
2014. február 14., 19:192014. február 14., 19:19
2014. február 16., 20:052014. február 16., 20:05
Az Európai Bíróságtól a bukaresti táblabíróság és a Szeben megyei törvényszék kért állásfoglalást, miután azzal a panasszal fordult hozzájuk egy-egy autótulajdonos, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződést sérti az a regisztrációs adó, amelyet külföldről behozott használt gépkocsijára fizettettek vele a román hatóságok.
A Digi24 hírtelevízió szerint emiatt újabb 15 ezer autótulajdonos perelheti vissza a román államtól azt az illetéket, amit a külföldről behozott használt jármű törzskönyvezésekor fizetettek be.
A hírcsatorna felidézte, hogy a most jogtalannak minősített illeték 2012 elején egy hónapig volt érvényben, majd egyéves halasztás után 2013-ban újabb két hónapra vezették be. Tavaly márciustól ugyanis a bukaresti kormány már nem regisztrációs adót, hanem környezetszennyezési bélyegilletéket fizettet a Romániában forgalomba hozott járművekre.
A regisztrációs illeték néhány száztól néhány ezer euróig terjedt Romániában. Az illeték korábbi változatáról már 2011 áprilisában megállapította az Európai Bíróság, hogy uniós jogot sért, ezért a román bíróságok futószalagon hozzák azokat az ítéletek, amelyek az ilyen jogcímen beszedett pénz visszafizetésére kötelezik a román államot.
Az ország 2007-es uniós csatlakozása óta vámmentesen lehet használt autót bevinni az unióból – Románia a regisztrációs adó különböző változataival próbálta meggátolni, hogy „Európa autótemetőjévé” váljon.
Radu Stroe, a romániai autógyártók szövetségének elnöke a napokban rámutatott: tavaly már minden Romániában gyártott és belföldön értékesített új autóra 11 külföldről behozott használt autó jutott. Míg 2007-ben 315 ezer új autót adtak el az országban, tavaly már csak 68 ezret sikerült értékesíteni, ebből 20 ezret gyártottak Romániában: ehhez képest tavaly 221 ezer használt autót írattak forgalomba Romániában – tette hozzá Stroe.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!