A pénzügyminisztérium és a Román Nemzeti Bank (BNR) képviselőivel folytatott tárgyalásokkal kezdte el kedden november 5-éig tartó romániai látogatását a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége.
2013. október 22., 19:442013. október 22., 19:44
A megbeszélésekhez közel álló források szerint a pénzügyminisztériumban a felek a 2013-as harmadik negyedévi eredményekről, illetve az állami vállaltok által felhalmozott adósságokról egyeztettek, a jegybank szákházában pedig az kereskedelmi mérlege, a folyó fizetési mérleg, illetve a közvetlen külföldi beruházások esélyei voltak napirenden.
Az IMF küldöttsége egyébként azért érkezett újfent kéthetes vizitre Bukarestbe, hogy a romániai illetékesekkel tárgyaljon a legutóbbi, idén szeptember 27-én jóváhagyott készenlétihitel-megállapodásban rögzített vállalások teljesítéséről. Mint a Guillermo Tolosa, a valutaalap Romániáért és Bulgáriáért felelős képviselője által jegyzett közleményből kiderül, szó lesz egyebek mellett a közelmúlt gazdasági történéseiről, valamint a gazdasági reform prioritásairól. Az IMF küldöttséggel egyetemben a román fővárosba érkeztek tegnap az Európai Bizottság és a Világbank képviselői is, a nemzetközi hitelezők együtt tárgyalnak a román illetékesekkel. Megbeszéléseket terveznek folytatni a kormány és a jegybank illetékesei mellett a politikai pártok vezetőivel, a bankárokkal, a szakszervezetekkel, illetve a civil szféra képviselőivel is. A vizsgálat eredményeit a látogatás végén hozzák majd nyilvánosságra.
Amint arról beszámoltunk, szeptember 27-én az IMF vezetőtanácsa egy közel kétmilliárd euró értékű készenléti hitelt hagyott jóvá Romániának, ehhez további kétmilliárd eurót biztosít az Európai Bizottság is. A kölcsönök futamideje két év. A kormány az eddigi bejelentések értelmében nem kívánja lehívni a rendelkezésére álló összeget, Victor Ponta kormányfő szerint a hitelmegállapodásra csak azért kell az országnak, hogy szükség esetén előnyös feltételek mellett jusson kölcsönhöz a nemzetközi piacokon.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!