
Éves megújítási illetéket vetne ki a kormány a .ro végződésű, felső szintű internetes doménnevek használóira – derül ki a szaktárca honlapján közvitára bocsátott határozattervezetből.
2013. december 05., 17:572013. december 05., 17:57
2013. december 11., 09:222013. december 11., 09:22
Az intézkedés annak a két évtizedes gyakorlatnak vetne véget, amely szerint a Romániának kiutalt felső szintű internetes tartománynevek használtára egyszeri, 63,6 dolláros regisztrációs díj megfizetése ellenében korlátlan időre váltott jogosultságot az, aki elsőként foglalta le az illető elnevezést. A tervezet szerint a doménnevek megújítási díjszabását miniszteri rendelettel, utólag határoznák meg. A Hotnews hírportál egyébként úgy értesült, hogy a díj nem haladná meg az évi 10 eurót.
Gheorghe Șerban, a romániai internetszolgáltatók egyesületének ügyvezetője szerint 1993 óta 710 ezer .ro végződésű doménnevet jegyeztek be a szakhatóság illetékes részlegénél (RoTLD): az igénylők csaknem kétharmada jogi személy volt. A szakember ugyanakkor rámutatott, hogy a kilencvenes években sok olyan tartományt lefoglaltak, amelyeket semmire sem használnak, a legtöbb esetben az illető cég már nem is létezik: a kormányhatározat egyik célja éppen az, hogy ezeket a neveket felszabadítsa.
A tervezet indoklása szerint a doménnév-megújítási díj lehetővé teszi majd, hogy a RoTLD javítsa az internet-felhasználók rendelkezésére bocsátott szolgáltatásait, és ezáltal jótékony hatással lesz az üzleti szférára. A két évnél régebben bejegyzett .ro domének használóinak a határozat hatályba lépésétől számítva három hónap áll majd rendelkezésre a regisztráció megújítására. A .ro végződésű felső szintű doménnevekre alkalmanként legalább egy, és legfeljebb két évre lehet majd előfizetni.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
szóljon hozzá!