Cáfolta kedden Liviu Voinea költésgvetésért felelős tárca nélküli miniszter is, hogy a nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőivel folytatott tárgyalások során az elmúlt két évben szóba került volna az egészségbiztosítási járulék érétkének emelése.
2014. július 29., 16:482014. július 29., 16:48
Mint leszögezte, ő két éve vesz részt a megbeszéléseken, azóta a témáról nem esett szó. Amint arról bezsámoltunk, egy nappal korábban Dorel Săndesc egészségügyi államtitkár úgy nyilatkozott, 14 százalékra nőhet a hozzájárulás értéke.
Elmondása szerint a témáról egyeztettek az IMF-fel is, a megbeszélésen pedig részt vettek az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, az Országos Gyógyszerügynökség és a pénzügyminisztérium képviselői is.
Arra a kérdésre, hogy mi volt az IIMF álláspontja, az államtitkár – aki maga is helyesnek tartaná az intézkedést – azt mondta: „nem ellenkeztek, értékelték, és indokoltnak nevezték”.
Nicolae Bănicioiu egészségügyi miniszter rögtön cáfolta is a járulékemelés szándékát, leszögezve, sem idén, sem a következő években nem nő az egészségbiztosítási hozzájárulás értéke, a témában nem volt tárgyalás a kormányban. Elmondása szerint még 2010-ben történt javaslat az esetleges emelésre, de az is csak a beszélgetések szintjén maradt.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!