
Újabb nagyszabású vizsgálatot indított romániai áruházláncok ellen a Versenytanács: az eljárásban ezúttal a Cora, a Kaufland, a Carrefour, az Auchan és a Trident Trans Tex érintett.
2014. november 13., 15:102014. november 13., 15:10
A nyomozók gyanúja szerint a bevásárlóközpontok és beszállítóik szerződésben állapodtak meg termékeik értékesítési áráról, ezzel pedig áthágták a tisztességes versenyre vonatkozó előírásokat. A Versenytanács előre be nem jelentett helyszíni ellenőrzéseket tartott az érintett áruházaknál, ahol több iratot is lefoglaltak. A hatóság felhívta a figyelmet, hogy mindez nem azt jelenti, hogy a vállalkozásokat hivatalosan gyanúsítják, a helyszíni vizsgálat ugyanis az előzetes eljárás része.
Bogdan Chiriţoiu, a Versenytanács elnöke a Digi24 hírtelevíziónak elmondta: egyelőre csak feltételezések állnak rendelkezésükre, azonban amennyiben kiderül, hogy az áruházláncok valóban írásban kötöttek megegyezést az árakról, súlyos szankcióra számíthatnak, hiszen a szabadpiac ellen tett komoly vétségről van szó, amellyel elsősorban a fogyasztókat károsítják meg.
Hozzátette: gyanújuk szerint a megállapodással a bevásárlóközpontok az árcsökkentések megengedett mértékét szabályozták, így biztosítva, hogy ugyanazon terméket mindenhol egyforma árban vásárolhassák meg a kliensek.
A Versenytanács nemrég zárt le egy másik nagyszabású vizsgálatot, amelyben az Auchan által felvásárolt Metro és Real, a Selgrost és a Billát működtető Rewe, valamint a Mega Image és az Interex volt érintett.
A hivatal kartellezéssel gyanúsította az áruházláncokat: a mintegy öt éves vizsgálódás nyomán készült jelentés feltárta, hogy a hiper- és szupermarketek tisztességtelen módszerekkel tettek szert versenyelőnyre, beszállítóikkal együtt súlyosan megsértették a versenyjogot. A multinacionális cégek nem kereslet-kínálat alapján megszabott árakról kötöttek szerződést a beszállítókkal, hanem rögzítették a tarifákat, így a cégek képtelenek voltak versenyképes árakat meghatározni.
Chiriţoiu rámutatott: a Versenytanács a hónap végéig dönt a vizsgált áruházláncok ellen foganatosítandó szankciókról.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!