
Fotó: Krónika
A létesítményben többek között gáznyomás-szabályozókat és áramgenerátorokat gyártanak majd. Az ünnepélyes avatón részt vett Nicholas F. Taubman, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete is.
Az amerikai cég üzeme 12 hektáron terül el, és két gyártócsarnokból, valamint egy kutatási központból áll, amelyet a Kolozsvári Mûszaki Egyetemmel közösen hoztak létre. Cãlin Banciu, az Emerson Románia igazgatója elmondta, az egyik gyártórészlegen ipari és háztartási gáznyomás-szabályozókat és építkezéseknél használatos berendezéseket állítanak majd elõ, míg a másikban nagy, több mint 5 megawattos teljesítményû generátorok készülnek, amelyeket többek között szélerõmûvekben hasznosítanak majd.
Nicholas F. Taubman az avatón az Emersonról elmondta, a cég világszerte ismert magas színvonalú háztartási és ipari berendezéseirõl, kolozsvári megtelepedése pedig rendkívül jelentõs. „Az Emerson azért jött Kolozsvárra, mert itt képzett munkaerõt, a helyi hatóságok részérõl támogatást, valamint fejlett infrastruktúrát talált, amely gyors hozzáférést biztosít a világ különbözõ piacaihoz” – mutatott rá a nagykövet.
David N. Farr, az Emerson vezérigazgatója elmondta, kolozsvári üzemükben elsõsorban a fiatal, mûszaki és infrastrukturális téren jártas szakemberekre számítanak. „Elsõsorban a felsõoktatási háttér számít. Az itteni fiatalok mûszaki felkészültsége elsõ osztályú” – hangoztatta Farr.
Emil Boc kolozsvári polgármester szerint az Emerson megtelepedése „átírja” a város gazdasági térképét, mivel a kommunizmus idején idetelepített nehéziparról áttér a korszerû, modern technológiára épülõ gazdaságra.
Az Emerson 2006-ban kezdte el a kolozsvári beruházás kivitelezését, az üzemben jelenleg kétszázan dolgoznak, de az alkalmazottak száma a tervek szerint hamarosan eléri az ötszázat. A jövõre vonatkozó elképzelések értelmében a gyártócsarnokok számát ötre növelik, az alkalmazottak száma pedig kétezerre gyarapszik.
Az Emerson világszerte összesen mintegy 120 ezer alkalmazottat foglalkoztat, 60 alegységet fog össze összesen 245 helyszínen. A cég termékeit 150 országban értékesítik. A Saint Louis-i székhelyû vállalat a 2007-es évben 11,6 milliárd dolláros forgalmat bonyolított.
(fotó: Liviu Scripcaru)
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.