Hirdetés

Új teherszállító terminál a kolozsvári reptéren

Új teherszállító terminált avattak fel szerdán a kolozsvári nemzetközi repülőtéren a légi kikötő és a Kolozs megyei közgyűlés vezetői, valamint a terminált üzemeltető DHL logisztikai vállalat képviselői.

Kiss Előd-Gergely

2014. május 07., 16:482014. május 07., 16:48

Horea Uioreanu Kolozs megyei tanácselnök úgy értékelt: a megye számára gazdasági szempontból rendkívül fontos, hogy teherforgalmi terminállal bővült a kolozsvári reptér. Daniel Kearvell, a DHL romániai leányvállalatának igazgatója ugyanakkor elmondta: azzal, hogy a kincses városi légikikötőben saját terminállal rendelkeznek, nem csak a növelni tudják a nemzetközi teherforgalmat, hanem gyorsabbá is teszik.

Összesen hatvan perccel rövidebb idő alatt tudják célba juttatni a szállítmányokat, ami jelentős nyereséget jelent nemcsak a DHL-nek, hanem a csomagot küldő és fogadó vállalatoknak is. Hozzáfűzte: a nemzetközi futárszolgálat hatékonysága azzal is javul, hogy új röntgensugaras gépet szereztek be, amelynek köszönhetően jóval több csomagot tudnak lényegesen rövidebb idő alatt átvenni.

Mint részletezte, az új terminál nem csak Kolozs megyének, hanem a környező megyék cégeinek is lehetővé teszi, hogy 24 órán belül a világ bármely pontjára tudjanak csomagot küldeni és onnan fogadni. A terminál vonzáskörzetébe Fehér, Beszterce-Naszód, Hargita, Szilágy, Máramaros, Maros, Szatmár és Szeben megye tartozik. „Ha kell Észak-Koreába is vállalunk szállítást jelenleg a világ országai közül csak Türkmenisztánba nem jutunk el, de dolgozunk az ügyön” – büszkélkedett a cégvezető.

Hozzáfűzte, további beruházások várhatóak a németországi Deutche Post DHL-hez tartozó, de egyébként amerikai alapítású multinacionális vállalt részéről Észak-Erdélyben. Kearvel ugyanakkor elmondta jelenleg 42 százalékos a romániai piaci részesedésük. Az általuk lebonyolított forgalom 70 százaléka zajlik Bukarestben, míg a maradi 30 százalék Erdélyben. Országos szinten naponta 15 ezer küldeményt szállítanak, Kolozsvár környékén havi 35 ezer csomagot kézbesítenek.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Minden befizetett euróra több mint hármat kapott vissza Románia az EU-tól

Románia a nettó kedvezményezett tagállamok közé tartozik az Európai Unióban: miközben mintegy 30 milliárd euróval járult hozzá a közös költségvetéshez, az EU-s alapokból több mint 100 milliárd euró támogatást hívott le.

Minden befizetett euróra több mint hármat kapott vissza Románia az EU-tól
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
Hirdetés