
Új 10 eurós bankjegy került keddtől a forgalomba, de a régi 10 eurósokat sem vonják ki egyelőre – közölte az Európai Központi Bank (EKB). Az új bankjegy az 5 eurós után az úgynevezett Európa-sorozat második tagja, a második euróbankjegy, amely megújul.
2014. szeptember 23., 17:102014. szeptember 23., 17:10
Az új 10 eurós nehezebben hamisítható és könnyebben ellenőrizhető – tudatta az EU jegybankja. „Kulcsfontosságú, hogy aki euróbankjegyeket használ, az ezt a jövőben is teljes bizalommal megtehesse. Ezt a célt szolgálja az Európa-sorozat\" – idézi a kommüniké Yves Merscht, az EKB igazgató tanácsának luxemburgi tagját, aki a bankjegykibocsátásért felel a jegybankban.
Az új 10 eurós biztonságát szolgálja az új hologramcsík és az új vízjel is, amelyeken Európa látható a görög mitológiából. Emellett a rajta található számjegy a bankjegyet megdöntve smaragdzöld és sötétkék árnyalatban csillog, ami gyakorlatilag egyetlen mozdulattal ellenőrizhető.
Az uniós jegybank emellett már 9 hónappal a hivatalos bevezetést megelőzően rendelkezésére bocsátotta a bankjegyet azoknak a vállalatoknak, amelyek a pénzek eredetiségét ellenőrző berendezéseket gyártanak.
Frankfurt arról is beszámolt, hogy az eurózóna tagállamainak jegybankjai megerősítették: minden tőlük telhetőt megtettek, hogy az új bankjegy bevezetése zökkenőmentes legyen. A közlemény arra is kitér, hogy a régi 10 eurósok továbbra is forgalomban maradnak, és a készleten lévő tartalékokat is ki fogják bocsátani, csak később vonják majd ki őket a forgalomból.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.
Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.
Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.
Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.
szóljon hozzá!