
Fotó: Gligor Róbert László
Elkezdődött a konkrét munkafolyamat, amelynek révén be szeretnék kapcsolni a Nyárád és Maros mentét egy egységes székelyföldi turisztikai kezdeményezésbe, a projekt keretében a két tájegységet népszerűsítő anyagok készülnek. Az együttműködését a LEADER-program támogatja.
Elsősorban egy több mint százoldalas, katalógusszerű album, a térséget bemutató könyv készül – vezetett be a részletekbe a Nyárád mente LEADER-egyesület ügyvezetője, Antal Zoltán, aki szerint ilyen méretű és minőségű kiadvány még nem készült a régióról.
Rengeteg információ birtokában vannak, megfelelő minőségű képanyaggal is rendelkeznek, ezért nagy kihívást jelent úgy megválogatni mindezt, hogy a tartalom „fogyasztható és ingerlő” legyen.
Munkájukat egy csíkszeredai tanácsadó cég segíti, és a tervek szerint egy-két hónap alatt el kell készülniük. A tartalmat tematikusan csoportosítják: épített paraszti és szakrális örökség, élő kulturális örökség (néptánc, népszokások, gasztronómia, falusi életképek), s mivel Natura 2000-es területről van szó, így a gazdag természeti örökséget is ismertetik, de útvonalakkal és turisztikai programokkal „fűszerezett” vendégcsalogató fejezetet is találunk majd az 1600 példányban megjelenő könyvben.
Ennek kivonataként turisztikai kalauz, azaz kisebb méretű, terepen is jól használható füzetecske is készül, amely földrajzi sorrendben mutatja be a vidék részeit. E két kiadványt három különböző nyelven adják ki. Továbbá készül egy turisztikai térkép is, hátoldalán nagyon kivonatos képet mutatva a vidékről. Végül több ezer képeslapot is kiadnak.
„A Nyárád és Maros mente nem létezik a turisztikai térképeken, mint önálló célpont, itt főleg csak tranzit- és gasztronómiai turizmusról beszélhetünk. A két vidék értékeit, adottságait be kell építeni az utóbbi években kialakuló székelyföldi turisztikai desztinációs kezdeményezésekbe, önállóan is meg kell jeleníteni ezeket a vidékeket” – mutatott rá Antal Zoltán.
Mindennek kitűnő eszközei az említett kiadványok, főleg, hogy azok mögött valós programok állnak. Bátorítani kell a turisztikai vállalkozókat, hogy merjenek önállóan gondolkodni, tervezni, új programokat kitalálni, míg a kistérségek próbálják javítani a szolgáltatások minőségét és megoldani azok népszerűsítését – fogalmazott.
Népszerűek a háromszéki kastélyok
Évről évre több brit turista látogat Háromszékre, elsősorban a kúriák, kastélyok vonzzák őket – fejtette ki érdeklődésünkre László Endre. A turisztikai szakember szerint a térség népszerűsítéséhez az is hozzájárult, hogy Károly herceg több ingatlant vásárolt Erdélyben, és többek között a háromszéki Zalánpatakon is rendelkezik vendégházzal. Mint ecsetelte, nő az érdeklődés Kovászna megye iránt, az angol vendégeket a nemesi turizmus vonzza, de az épített örökség, a természetjárás és a népművészet is a székelyföldi idegenforgalom erőssége. László Endre példaként említette, hogy egy turistát teljesen lenyűgözött a kisbaconi régi malom, de egy régi templomtoronynál készített fotóval is nagy népszerűségre tesznek szert a közösségi oldalon.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!