Hirdetés

Tripla környezetvédelmi adó

A jelenlegi háromszorosára nő a külföldről behozott használt autók után fizetendő környezetvédelmi adó december 15-étől – döntött csütörtöki ülésén a Tăriceanu-kormány. A kabinet a gépkocsipark felújítását célzó program keretében nyújtott támogatás összegét is 3800 lejre emelte 3 ezer lejről.

Bálint Eszter

2008. december 05., 10:212008. december 05., 10:21

A csütörtökön elfogadott kormányrendelet visszatér arra a korábbi rendelkezésre is, amivel az Euro 4-es szabványnak megfelelő, új autók esetében ideiglenesen eltörli a regisztrációs illeték helyét átvevő környezetvédelmi adót. Ennek felfüggesztésére is december 15-én kerül sor – ismertette a kabinet döntését Camelia Spătaru kormányszóvivő. A határozatnak – mint ismeretes – december elsejétől kellett volna életbe lépnie, azonban európai bizottsági visszajelzés hiányában a kabinet elodázta a hatálybaléptetést.

A francia kormány is menti az autógyártást
A francia kormány ezer eurót térít vissza az úgynevezett tiszta üzemű új kocsik árából a vásárlóknak, amennyiben magánszemélyek – jelentette be csütörtökön a francia államfő. Az ezereurós jutalmazási rendszert a jövő év végéig tartják fenn. A jutalom kritériuma, hogy a vásárló egy kilométerenként legfeljebb 160 gramm szén-dioxid-kibocsátású motorral rendelkező autóra „cserélje” legalább tízéves régi járművét. Az új támogatás nem az év eleje óta már érvénybe lévő rendszert váltja le, hanem kiegészíti azt. Ez a rendszer árkedvezményt ad a kis szennyezőanyag-kibocsátású autókra, viszont felárat kell fizetni a nagy kibocsátású járművekre. Nicolas Sarkozy az új kedvezmény bejelentése kapcsán elmondta, hogy a járműipart a felhalmozódott készletek csökkentésének gyorsításával akarják segíteni. Másrészt az árengedmény ösztönözheti a vásárlókat, akik sokkal nehezebben tudják most finanszírozni az autóvételt, jóllehet a járműipari cégek finanszírozói is kedvezményezik októbertől a vásárlókat.

Amint arról lapunkban is beszámoltunk, a használt autók romániai beíratásakor kért adó értékének kiszámítási algoritmusát legutóbb idén júliustól módosította a Tăriceanu-kabinet. Az előző gyakorlathoz képest a második félévtől sokkal kedvezményesebben lehet forgalomba íratni a külföldről behozott régi járműveket, miközben az új autók esetében jóval többet kell fizetni. A jogszabály hatálybalépését követően pedig drasztikus mértékben megugrott a külföldről behozott gépkocsik száma, ami az új autók eladásának a rovására ment. A megrendelések viszszaesése miatt a Dacia kénytelen kényszerszabadságra küldeni dolgozóit. Az Adevărul országos napilap csütörtökön megjelent cikke szerint a helyzet az eddig elővetítettnél is súlyosabb: az ismertetett forgatókönyvek közül a legborúlátóbb szerint az Argeş megyei üzem 6 ezer alkalmazottja kerülhet jövőre utcára, ha az üzleti forgalom nem bővül. Az idén sorra kerülő elbocsátásokról várhatóan a jövő hét elején dönt a vállalat vezetősége és a szakszervezet képviselői. A későbbi kényszerszünetekről vagy személyzeti leépítésekről annak függvényében határoznak, hogy a kormány által elfogadott, a hazai gépjárműipari alkalmazottak munkahelyeinek megtartását célzó csomag mennyiben fogja fellendíteni az eladásokat. Novemberben ugyanis a tavalyi év hasonló periódusához viszonyítva 50 százalékkal kevesebb Dacia gépkocsi talált gazdára.

Első lépésként még az idei év végéig 700 dolgozó kerül utcára, valamenynyiükkel korábban csak meghatározott időre kötött szerződést a vállalat, s ez a hónap végén jár le. További 2300 alkalmazottnak van ilyen szerződése, de a dokumentum még jövő év elején is érvényes. A menedzsment várhatóan csak januárban dönt sorsukról, annak függvényében, hogy nőnek-e időközben az eladások. Ha semmiféle előrelépést nem tapasztalnak, akkor még ennél is drasztikusabb döntést hoznak, a termelést napi 1300 egységről 1100-ra csökkentik, így pedig a teljes harmadik váltást el kell majd bocsátani, ami 3000 dolgozót jelent.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés