Hirdetés

Traian Băsescun múlik a 2014-es költségvetés

Traian Băsescu államelnök térfelén pattog immár a labda, miután a parlament két háza szerdán elfogadta a 2014-es évi állami költségvetést.

Bálint Eszter

2013. december 04., 16:312013. december 04., 16:31

Ugyanis – amint arról beszámoltunk – kedden este hiába ült tárgyalóasztalhoz Victor Ponta miniszterelnök az államfővel, nem sikerült közös álláspontra helyezkedniük az üzemanyagokra januártól kivetendő hétcentes plusz jövedéki adó tekintetében: a kormány kitart mellette, Băsescu pedig ellenzi azt. Az államfő éppen ezért kedd este ismételten leszögezte, ha a jövő évi büdzsé számol majd ezzel az illetékkel, ő vissza fogja küldeni a dokumentumot a parlament elé, megjelölve, hogy szerinte milyen más forrásokból lehetne előteremteni a hétcentenként befolyó összeget.

A vonatkozó jogszabályok értelmében húsz nap áll a rendelkezésére, hogy megvétózza a parlament által elfogadottakat – a döntéshozók ellenben nem kötelesek majd figyelembe venni az államfő észrevételeit, utóbbi viszont a második benyújtáskor már kénytelen aláírni a dokumentumot. Így azon múlik tulajdonképpen, hogy lesz-e az országnak büdzséje január elsejére, hogy milyen gyorsan reagál az államfő. Băsescu ugyanakkor az alkotmánybírósághoz is fordulhat jogorvoslatért, ami tovább odázhatja a költségvetés alkalmazását.

Ponta elmondása szerint csak akkor lehet érvénybe léptetni az új adók mellett a bér- és nyugdíjemeléseket, ha hatályos a költségvetés. Ez hajtotta főként a honatyákat, hogy rekordsebességgel megszavazzák a dokumentumot: végül egyetlen napos plenáris vita után fogadták el szerdán a 2014-es állami büdzsét.

Mint arról beszámoltunk, a költségvetési törvény 52 cikkelyét egy óra alatt, a konkrét összegeket tartalmazó – esetenként kötetnyi terjedelmű – mellékleteket pedig végül tíz óra alatt fogadta el a képviselőház és szenátus együttes ülése, elutasítva a több mint kétezer módosító indítvány túlnyomó többségét. A szerdai végszavazáson 346 támogató és 49 ellenszavazat volt, heten tartózkodtak.

Az RMDSZ nemmel szavazott

Mint Máté András Levente, az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetője az ülést követően tájékoztatott, a szövetség képviselői és szenátorai nem szavazták meg a dokumentumot. Ennek a Kolozs megyei politikus szerint fő oka, hogy a büdzsé számos hiányosságot mutat, különösképp a szociális ellátások rendszerében, valamint az infrastrukturális befektetések terén.

A frakcióvezető továbbá kifejtette, hogy a szövetség nem tartja elfogadhatónak azt az eljárást sem, ahogyan a kormánytöbbség a költségvetés vitáját lebonyolította. Az RMDSZ egyébként 85 módosító javaslatot fogalmazott meg az 2014-es állami költségvetés törvénytervezetéhez, amelyeket a szakbizottságokban és plénumban egyaránt elutasítottak.

A most elfogadott költségvetés 2,2 százalékos gazdasági növekedéssel, és ugyancsak 2,2 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számol. A büdzsé 230 milliárd lej (51 milliárd euró) bevétellel számol, amiből mintegy 40 milliárd lejt (8,9 milliárd euró) költenek beruházásokra.

Betervezett nyugdíj- és béremelések

Ponta a sarokszámok ismertetésekor kiemelte, ez a büdzsé lehetővé teszi, hogy 2014-ben 3,76 százalékkal nőjenek a nyugdíjak, a minimálbért két lépésben 800 lejről 900 lejre emeljék, ami 900 ezer ember jövedelmére hat ki kedvezően, emellett 5 százalékkal emelik a garantált minimáljövedelmet is. Ponta szerint a gyakorló orvosok és a kezdő tanárok is jelentősebb béremelésre számíthatnak.

A miniszterelnök emlékeztetett, hogy a költségvetés változatlanul 16 százalékos személyi jövedelemadóval és társasági adóval számol, a kenyér kedvezményes áfája 2014-ben is hatályos marad. Ezt szeptemberben vezették be, így a kenyér és a hasonló péksütemények áfája 9 százalékra csökkent az általános 24 százalékról.

Ponta a költségvetés erényeként említette azt is, hogy 2,5 milliárd lejjel (560 millió euró) többet kap az egészségügy, az oktatásban elkezdett beruházások folytatása érdekében pedig a kormány 300 millió eurót irányít az önkormányzatokhoz, hogy ezek folytatni tudják az elkezdett iskolaépítési és -korszerűsítési programokat. A miniszterelnök a fontos beruházások között említette ugyanakkor, hogy 2014-ben befejeződik a Bukaresti Nemzeti Színház épületének korszerűsítése, elkezdődik a Bukaresti Nemzeti Opera felújítása, és folytatódik a jászvásári Kultúrpalota restaurálása.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
2026. október 29., csütörtök

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat

A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat
Hirdetés
Hirdetés