Hirdetés

Tőzsdére vitték az Electricát

Megkezdték pénteken az Electrica energiaügyi vállalat részvények eladását: a londoni tőzsdét reggel Victor Ponta miniszterelnök nyitotta meg, a brit fővárosban a társaság részvényeinek egyelőre 19 százalékát bocsátották áruba.

2014. július 06., 18:202014. július 06., 18:20

Ezzel egyidőben pénteken már a Bukaresti Értéktőzsdén is jegyezték az Electrica részvényeit. Az értékjegyeket a kormány által meghatározott kibocsátási árnál, a részvényenkénti 11 lejnél valamivel drágábban sikerült eladni, a beruházók többsége pedig Romániából, Lengyelországból, Nagy-Britanniából és az Egyesült Államokból jelentkezett. A bukaresti tőzsdén pénteken közel 60 millió lej értékben hajtottak végre több ezer tranzakciót az Electrica részvényeivel.

A vállalat többségi részvénycsomagját – amelynek értékesítése június 15–25. között zajlott – 1,95 milliárd lejért (444 millió euróért) sikerült eladni, ez volt eddig Romániában a legnagyobb ilyen jellegű ügylet. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 75 millió eurós beruházással a részvények 8,6 százalékát szerezte meg, az állam után a második legnagyobb részvényessé válva ezzel, míg a harmadik helyen a holland ING pénzügyi csoport áll.

Victor Ponta Londonban úgy nyilatkozott: a részleges privatizációt rendkívüli sikernek értékelik, amely „pozitív üzenettel bír a külföldi befektetők számára az ország gazdasági fejlődésére nézve.” Ioan Roşca, az Electrica vezérigazgatója arról is beszámolt, hogy a vállalat a következő négy évben 4 milliárd lejes beruházásra készül, amely során főként az áramszolgáltató-hálózatot korszerűsítik.

Történelmi jelentőségűnek nevezte az Electrica tőzsdei jegyzését Borbély Károly energiaügyekért felelős államtitkár, aki részt vett a Bukaresti értéktőzsde péntek reggeli megnyitását. „Az áramszolgáltató Közép- és Kelet-Európa meghatározó gazdasági tényezőjévé nőheti ki magát, a privatizáció nyomán pedig a magánszektor szakértelme fogja kiegészíteni az állami közigazgatás által szerzett tapasztalatokat” – fogalmazott Borbély.

Az államtitkár kifejtette: Románia lemondott többségi tulajdonáról, a befektetőktől szerzett tőkét pedig kizárólag az Electrica fejlesztésére fogják használni. Az RMDSZ-es politikus szerint be kell látni, hogy a politikumnak egyre kisebb beleszólása kell legyen az energiaügyi vállalatok működésébe, amelyeknek inkább a piaci törvényeknek megfelelően kell működniük. Románia egyébként a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött hitelmegállapodás nyomán vállalta az energiavállalatok részleges privatizációját.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
2026. október 29., csütörtök

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat

A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat
Hirdetés
Hirdetés