
Az általános forgalmi adó (áfa/TVA) csökkentésével párhuzamosan az adócsalás visszaszorítása és az adóbeszedés hatékonyságának növelése érdekében is intézkedéseket kellene hoznia a kormánynak – vélik az Ernst & Young nemzetközi tanácsadó cég szakemberei.
2015. február 23., 18:052015. február 23., 18:05
Ioana Iorgulescu, a vállalat jogi és adóügyekért felelős romániai menedzsere úgy nyilatkozott: üdvözlik a kormány adócsökkentésre vonatkozó elképzeléseit, de a január elsejétől bevezetendő intézkedés közel 16 milliárd lejes deficitet okozna az államkasszában.
A kabinet által nemrég bemutatott, az adótörvénykönyv módosítására vonatkozó tervezet szerint jövő évtől általános a mostani 24-ről 20 százalékra mérsékelnék az áfát, majd 2018 januárjától 18 százalékra csökkentenék az illetéket. A hús- és halfélékre, zöldségekre és gyümölcsökre kivetett általános forgalmi adót ugyanakkor már 2016-tól 9 százalékra mérsékelnék.
„Miután 2010-ben 19-ről 24 százalékra emelték az áfát, rendkívül megnőtt az adócsalás mértéke. A kormány téved, ha azt hiszi, hogy az illeték mérséklésével automatikusan visszaszorítódik a feketepiac is. Elképzelhető, hogy a kabinetnek más, nem nyilvános tervei is vannak, nem kizárt, hogy az állami beruházások, illetve költségek ismételt visszaesésére számíthatunk a közeljövőben. Mindenesetre reméljük, hogy az áfa csökkentése mellett a kabinet más intézkedésekkel is készül” – részletezte Ioana Iorgulescu.
A kormány arra számít, hogy 2016-ban 11,6 milliárd lejjel csökkenni fog az államkassza bevétele, azonban 6,4 milliárd lejjel emelkedik majd az általános forgalmi adóból, társadalombiztosítási hozzájárulásokból, valamint jövedelemadóból származó bevétel. Az Ernst & Young szakembere arra is rámutatott: az Európai Unió legtöbb tagországában egyébként már jó ideje 9 százalékos a hús- és halfélékre, zöldségekre, valamint gyümölcsökre kivetett általános forgalmi adó, így a beruházók joggal várják, hogy Romániában és csökkenjen az illeték, hogy így a hazai piac versenyképes legyen a külföldi ágazatokkal.
„Reméljük, hogy a kormány péktermékek áfájának csökkentése nyomán készített hatástanulmány alapján képzelte el az illeték általános mérséklését. Bízunk benne, hogy az intézkedéssel nemcsak az adócsalás szorul vissza, hanem növekszik a fogyasztás, és az államkassza bevételei is emelkednek” – fogalmazott a menedzser.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!