Hirdetés

Növekvőben a kolozsvári reptér utasforgalma

Összesen 11 százalékkal nőtt 2013-ban a kolozsvári nemzetközi repülőtér utasforgalma, idén pedig a forgalom további 4 százalékos bővülésére számítanak – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján David Ciceo, a légi kikötő igazgatója. Hozzáfűzte: a jelenlegi mostoha gazdasági körülmények közt ezt kiváló eredmények tartja.

Kiss Előd-Gergely

2014. január 14., 18:162014. január 14., 18:16

Az utasforgalom bővülése Ciceo szerint elsősorban az új járatoknak köszönhető, a nemrég beindított Kolozsvár–Tel-Aviv-járat is beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Az igazgató fontosnak tartotta megjegyezni, hogy szemben egyes vélekedésekkel, Izraelbe nem kell vízum a romániai állampolgároknak.

Ciceo ugyanakkor bejelentette: január 31-től enyhülnek a folyadékszállításra irányuló nemzetközi légi szabályozások, így ezután lehet gyógyszert, folyékony gyerek- és diétás ételt is felvinni a repülőgépekre. Erre a célra a külön ellenőrző berendezést szereltek fel, amely kiszűri a nem engedélyezett folyadékokat, a többit bátran magukkal vihetik a fedélzetre az utasok. Ezen kívül arra is lehetőségük nyílik az átszállással utazóknak, hogy a reptéren vásárolt vizet, üdítőt is magukkal vihessék a repülőgépekre.

A légi kikötő és a Kolozs megyei önkormányzat elöljárói ugyanakkor bejelentették: elkészült a repülőtér előtti körforgalom és az új beléptető rendszer, amely lehetővé teszi a személyautóval érkezőknek, hogy bankkártyával és készpénzzel is megvehessék parkolójegyüket.

Gabriel Davidescu, a munkálatokat kivitelező és a légi kikötő parkolóját üzemeltető UTI Rt. igazgatója elmondta, a beruházás 450 ezer euróba került. Hozzáfűzte: a tervek szerint új emeletes parkolóházat is építenek a repülőtér terültén, de erre csak később, a forgalom növekedésével kerül sor, ugyanis a jelenlegi 500 férőhelyes parkoló is csak 60-70 százalékos kihasználtsággal üzemel. Jelenleg tíz perc parkolásért egy, félórás parkolásért 5 lejt, két óráért pedig 14 lejt kell fizetni.

Horea Uioreanu megyei tanácselnök ugyanakkor közölte, a tarifarendszert át fogják alakítani úgy, hogy azoknak is megfeleljen, akik egy-két-hétre is a repülőtéren hagynák az autójukat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Luxusterhek: az adóhivatal kopogtat a drága ingatlanok tulajdonosainál

Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.

Luxusterhek: az adóhivatal kopogtat a drága ingatlanok tulajdonosainál
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
Hirdetés
Hirdetés