
Felszabadította a kormány azt az Első otthon program keretében biztosított összeget, amelyet eddig kizárólag az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített ingatlanok megvásárlására lehetett felhasználni, így az eddig fel nem használt támogatásból ezentúl bármilyen típusú lakás beszerezhető.
2014. szeptember 22., 17:362014. szeptember 22., 17:36
A kormány hétfői ülésén döntött erről. A kabinet tavaly 500 millió lejt utalt ki a programra, így maximálisan ennyit biztosíthattak a pénzintézetek hitelként az ANL-lakást vásárló ügyfeleknek, a fel nem használt összeget pedig ebben az évben is igénybe lehet venni.
A pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint az összegből 2013 szeptembere és 2014 júniusa között 314,5 millió lejt osztottak ki 15 banknak, a pénzintézetektől azonban mindössze 8,8 millió lejnyi ilyen típusú hitelt igényeltek, ez a teljes keret alig 1,7 százaléka. A hatóságok becslése szerint év végéig körülbelül további 5,2 millió lej kölcsönt fognak felvenni az ANL-lakást vásárló ügyfelek, az összesen 14 millió lej pedig még mindig csak töredéke lesz a kiutalt 500 milliónak.
Figyelembe véve, hogy az Első otthon programra – az ANL-lakások kivételével – erre az évre kiutalt 1,2 milliárd lejt már július elejére felhasználták a pénzintézetek, a kormány úgy döntött, hogy a lakásügynökség által épített ingatlanok esetében biztosított összeggel tesz eleget a bankoknak a támogatás növelésére vonatkozó kérésének.
A 2009 második felében elindított, kedvezményes hiteleket biztosító Első otthon program keretében egyébként eddig közel 118 ezer ügyfélnek biztosítottak –személyenként átlagosan 38 ezer eurós – kölcsönt.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!