Más tengere mindig kékebb? Sok romániai választ inkább külföldi célpontokat
Fotó: Pixabay
A koronavírus-világjárvány terjedésének megfékezése érdekében bevezetett óvintézkedések és korlátozások ellenére is sok romániai döntött tavaly külföldi utazás, kikapcsolódás mellett. Románia viszont nem bizonyult túl vonzó célpontnak a külföldi turisták számára. Az idegenforgalom költségvetési hiánya 1,3 milliárd euró volt.
2021. február 17., 11:272021. február 17., 11:27
A Román Nemzeti Bank (BNR) adatai szerint a külföldre utazó romániaiak 2,6 milliárd euró körüli összeget fordítottak erre a célra 2020-ban, ami amúgy
Ennél is jobban megzuhantak ugyanakkor azok az összegek, amelyeket a más országokból érkezők költöttek el Romániában. A Ziarul Financiar gazdasági és pénzügyi napilap elemzése szerint
A járvány miatt térdre kényszerült turizmusban is „körömszakadtáig” kell tartani a jó alkalmazottat – vallják egybehangzóan az ágazatban érdekeltek, legyen szó vállalkozókról, a dolgozók képviselőiről vagy az idegenforgalomból élő települések vezetőiről. Egyelőre a legtöbben tartják is magukat ehhez, kihasználjá
Tavaly 51,6 százalékkal, 14,444 millióra csökkent a romániai kereskedelmi szálláshelyeken töltött vendégéjszakák száma a 2019-es évhez mérten – közölte tegnap az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Hasznukra tudják fordítani az erdélyi és partiumi szállásadók azt a tényt, hogy a koronavírus-világjárvány sem szegte a lakosság utazási kedvét, és a Covid–19 elleni vakcina megjelenése nyomán a tavasszal, illetve a nyáron még többen tervezik az útra kelést – vallják a Krónikának nyilatkozó szakemberek.
Az alapvető élelmiszerek ára október 1-jétől emelkedni fog, miután a kormánykoalíció „ellenvélemények nélkül” úgy döntött, hogy feladja a kereskedelmi árrések korlátozását – nyilatkozta Ioana Ene Dogioiu kormányszóvivő a Hotnews.ro portálnak.
A román adósbesorolás befektetésre ajánlott minősítésének Moody's általi megerősítése azt mutatja, hogy az ország hiteles költségvetési konszolidációs pályára állt – fogalmazta meg szombaton Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
A Moody's hitelminősítő intézet pénteken este úgy döntött, hogy továbbra is a befektetésekre ajánlott „befektetési kategóriában” tartja Romániát, és a Baa3 minősítést adta az országnak negatív kilátásokkal.
A legújabb növénytermesztési és állattartási technológiákkal, a precíziós mezőgazdaság alapjaival ismerkedhetnek meg a résztvevők és érdeklődők az aradi Agromalim mezőgazdasági szakkiállításon.
Az idei második negyedévben a múlt év azonoson időszakához képest 0,5 százalékkal nőtt az átlagnyugdíj Romániában, miközben a nyugdíjasok átlagos száma 4,918 millióra emelkedett – jelentette be pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A román gazdaság a költségvetési konszolidáció körülményei között várhatóan fokozatosan növekedni fog, az infláció pedig átmenetileg magas marad 2026 végéig, amikor a jegybanki célsávba kerül – állapította meg pénteken az IMF küldöttsége.
Az idei első félévben 24 609 lakást adtak használatba Romániában, 1327-tel kevesebbet, mint 2024 első hat hónapjában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.
Júliusban 22 lejjel, azaz 0,4 százalékkal 5517 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában júniushoz képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Romániában legkésőbb 2027 elejére beindul a gazdasági növekedés – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan. Tavaly kis mértékben nőtt a román GDP, és a kilátások sem túl fényesek.
szóljon hozzá!