
Fotó: Pinti Attila
Jóváhagyta szerdai ülésén a kormány a bicikliutak létrehozására vonatkozó módszertani szabályokat, amelyek kidolgozása egyike az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében vállalt reformoknak.
2022. március 30., 20:122022. március 30., 20:12
„Több mint 3000 kilométer bicikliutat épít a fejlesztési minisztérium. A helyreállítási alapból 247,5 millió eurót különítettünk el erre a célra, a mai kormányülésen pedig a fejlesztési minisztérium javaslatára döntött a kormány az ehhez szükséges jogalapról”– jelentette be Cseke Attila az RMDSZ szerdai közleménye szerint.
A fejlesztési tárca vezetője rámutatott:
Európa egy nagy, határokat átszelő, egybefüggő bicikliút megépítésén dolgozik, ennek a Romániában épülő részére biztosít finanszírozást uniós alapokból a fejlesztési minisztérium.
Az EuroVelo bicikliút turisztikai látványosságokat, célpontokat köt össze, bátorítva ezzel azt, hogy a családok kerékpárral induljanak kirándulni – ismertette Cseke Attila. A miniszter elmondta: Romániában létezik már néhány, kisebb bicikliútszakasz, amelyet bekötnek majd az újonnan épülő bicikliútba.
– írja a szövetség közleményére hivatkozva az Agerpres.
Cseke Attila rámutatott: a fejlesztési minisztérium szintén a helyreállítási alapból további finanszírozást nyújt az önkormányzatoknak is, amelyből a településen belüli kerékpáros közlekedéshez szükséges infrastruktúra épülhet meg.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
szóljon hozzá!