
2013. január 03., 14:032013. január 03., 14:03
Az ünnepeket ugyanakkor közel 8000 személy, 2011-hez képest 27 százalékkal több állampolgár töltötte külföldön, az érintettek pedig szintén mélyebben nyúltak a zsebükbe ebben az évben, elköltve 3,1 millió eurót, amely 15 százalékkal haladja meg a 2011-ben jegyzett adatokat. Az FPTR illetékesei szerint a növekedés annak tudható be, hogy egyrészt a lakosság hozzászokott a pénzügyi válság okozta nehézségekhez, másrészt bízik benne, hogy a korábbinál sikeresebb esztendő következik. „Idén emellett nagyon sokan éltek a szilveszteri árengedményekkel is. A romániaiak bebizonyították, hogy tudnak szórakozni, és hatékonyan kihasználják szabadidejüket” – vélekedtek a felmérés készítői.
Mint kiderült, az év utolsó napjaira mintegy 20 ezren vásároltak üdülési csomagot hegyvidéki szálláshelyen, 25 ezren fürdőhelyen szálltak meg, körülbelül ugyanennyi személy pedig az ország valamely nagyvárosának szállodáját választotta. Ezzel szemben mindössze 500 állampolgár szilveszterezett a tengerparton, és alig százan a Duna-deltában. A legnagyobb érdeklődés ugyanakkor ebben az évben a vidéki turisztikai egységeket övezte, ahol tavalyhoz képest 50 százalékkal több, 27 ezer vendég szállt meg. A díjszabások szinte minden turisztikai egységben csökkentek a téli ünnepek alatt: a tengerparton és a fürdőhelyeken 6, vidéken 10, a nagyobb szállodákban 7, hegyvidéken pedig körülbelül 12 százalékkal olcsóbban lehetett szálláshelyet foglalni karácsony és újév környékén. Az árak kizárólag a Duna-deltában emelkedtek az év többi napjához képest, az itt ünneplő vendégeknek 3 százalékkal kellett többet fizetniük – mutatott rá az idegenforgalmi szövetség. Az árcsökkenésnek köszönhetően a hazai vendéglátó-ipari egységek és szórakozóhelyek kihasználtsága jóval nagyobb volt, mint a korábbi hónapokban.
A felmérés szerint az árak a külföldi turisztikai célpontok esetében is visszaestek az elmúlt időszakban, elsősorban ennek köszönhető, hogy jelentősen növekedett a más országokban ünneplő turisták száma is, akik a korábbi évekhez képest jóval több pénzt költöttek. Ehhez ugyanakkor az is hozzájárult, hogy idén a legtöbb szektorban hosszabb szabadságot kaptak az alkalmazottak az ünnepekre. A legnépszerűbb külföldi célpont egyébként Ausztria, Bulgária, Görögország, Törökország és Franciaország volt. Az FPTR közleményéből az is kiderült, hogy az elmúlt hónapokban egyre több romániai turista interneten foglal szállást, így a szövetség az online foglalási rendszerek adatai alapján készítette a felmérést.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.