
Közel 7100 kis- és közepes vállalkozás (kkv) kaphatja meg az úgynevezett de minimis állami támogatást, a kormány általa a programra kiutalt összeg pedig legkevesebb 1111 cég finanszírozására elegendő – számolt be a kis- és közepes vállalkozásokért, valamint az üzleti szféráért felelős minisztériumi főosztály.
2014. január 29., 20:042014. január 29., 20:04
Mint kiderült, a támogatásra a legtöbb, közel ezer pályázat Bukarestből érkezett, emellett mintegy félezer kérést nyújtottak be Kolozs megyében, Temes és Bihar megyében pedig közel négyszáz kkv igényelte az állami szubvenciót.
A de minimis támogatást január 15. és 24. között lehetett igényelni, a pályázó cégek többsége pedig megkapta az elbírálás következő szakaszába lépéséhez szükséges 60 pontot.
A kis- és közepes vállalkozások egy konkrét beruházásra kérhették a támogatást, az állami szubvenció mértéke pedig legfeljebb 100 ezer euró, az összegnek ugyanakkor a projekt költségeinek 90 százalékát kell fedeznie. A finanszírozás odaítélésének egyik feltétele, hogy a nyertes cégek a beruházás megvalósításáig egyetlen munkahelyet sem szüntethetnek meg, sőt legalább három évig további személyeket kell alkalmazniuk egyéni munkaszerződéssel.
A finanszírozást egyébként nem a jelentkezési sorrend alapján ítélik oda a pályázó kkv-knak, hanem a cégeket több szempont alapján pontozzák, és a rendelkezésre álló összeget a pontszám szerint osztják el.
Az értékelésnél többek között figyelembe veszik az alkalmazottak számát, hogy az illető cég mikro-, kis- vagy közepes vállalkozás, illetve hogy milyen tevékenységet folytat. Ez utóbbi szempontjából a legnagyobb pontszámot a gyártással foglalkozó vállalkozások kapják, valamivel kevesebb pontot adnak az oktatással, tudománnyal és kutatással kapcsolatos tevékenységet folytató kkv-knak, míg a sor végén a szolgáltatói, egészségügyi, kulturális és művészeti szektorban működő cégek kapják.
A jelentkező cégek legfeljebb száz pontot érhettek el, a 60 pont fölött teljesítő vállalkozások pedig az elbírálás következő szakaszába léptek, amelynek során az illetékes hatóság azt vizsgálja, hogy a pályázati iratcsomó valós adatokat tartalmaz-e.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
szóljon hozzá!