2012. szeptember 21., 09:002012. szeptember 21., 09:00
Több ezer mikrobusz, valamint autóbusz járja az országot törvénytelenül nap mint nap, a jelenség elsősorban a megyeszékhelyekre, illetve ezek környékére jellemző. Az illegális járművekre Vasile Ştefănescu, a hivatásos fuvarozókat tömörítő COTAR szervezet elnöke, valamint Daniel Mazilu, a nemzetközi szállítók egyesületének (ARTRI) főtitkára hívta fel a figyelmet.
A szakemberek rámutattak, legtöbb esetben bejegyzetlen, illetve érvénytelen műszaki vizsgával rendelkező mikrobuszokról és autóbuszokról van szó, egyes járműveken ugyanakkor a megengedettnél több személy utazik, de az is előfordul, hogy a sofőr nem rendelkezik megfelelő típusú jogosítvánnyal.
„A jelenség nagyon súlyos, a hatóságoknak pedig komolyabban kellene foglalkozniuk a problémával. Át kellene fogalmazni a fuvarozásra vonatkozó jogszabályokat úgy, hogy a legfontosabb az utasok biztonsága és kényelme legyen” – vélekedett Daniel Mazilu. Vasile Ştefănescu hozzátette, a törvénytelen és hivatalosan be nem jelentett szállítás is egyre nagyobb méreteket ölt, az állam pedig hatalmas összegektől esik el a tulajdonosok miatt, akik tevékenységük után nem fizetnek illetékeket, és nem szerzik be a szükséges engedélyeket.
A COTAR elnöke rámutatott, az illegális fuvarozásra, valamint a különböző szankciókra vonatkozó 2003/38-as törvény módosításának tervezete a parlament általi elfogadásra vár. „Az állam két dolgot tehet: vagy törvényes eljárásra buzdítja a járműtulajdonosokat, vagy teljesen beszünteti ezek tevékenységét. A probléma ugyanakkor a különböző egyesületek felelőssége is, ezeknek ugyanis nem szabadna megengedniük a kompromisszumos megoldásokat a nagyobb juttatásokért cserébe” – fejtette ki Daniel Mazilu.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.