
A Szabad Tanügyi Szakszervezethez (FSLI) csatlakozott mintegy kétszáz tanügyi dolgozó tüntetett hétfőn Bukarestben a kormány, illetve a Szociálliberális Unió (USL) székháza előtt.
2013. október 28., 18:162013. október 28., 18:16
Mint a magasba emelt táblákról és a skandált jelszavakból is kiderült, tiltakozó megmozdulásaikkal azt szeretnék elérni, hogy a bruttó hazai termék (GDP) hat százalékát fordítsa a kormány az oktatásra, 50 százalékkal növeljék a kezdő oktatók fizetését, illetve a munka mezején eltöltött évek is számítsanak a havi fizetés összegének kiszámításakor. Újra szeretnék ugyanakkor gondolni a különféle programokat, illetve a diákok tudásszint-felmérési rendszerét, s az sem tetszik neki, hogy a jelenleg túlpolitizált az iskolai tevékenység – azt szeretnék, ha nem a politikum, hanem az illető tanügyi intézmény közössége döntené el, hogy ki legyen az igazgató. Kérik továbbá, hogy kevésbé legyen bürokratikus az oktatási rendszer, ne kelljen például naponta több tucatnyi dokumentumot kitölteniük az oktatási minisztérium, valamint a tanfelügyelőség kérésére.
A 11 és 13 között incidensek nélkül lezajlott tiltakozás küldöttsége a kormánypalotában tárgyalt ugyan Doina Pană társadalmi párbeszédért felelős tárca nélküli miniszterrel, akinek azonban nem sikerült rávennie a tüntetőket, hogy mondjanak le a következő időszakra tervezett megmozdulásaikról. Azt mondják, akciójukat a napokban közölt menetrend szerint folytatják, s remélik, hogy komoly tárgyalásokra fog menet közben sor kerülni a pénzügyminiszterrel, illetve az oktatási és a regionális fejlesztési tárca vezetőjével.
A hétfői tüntetéssel párhuzamos egyébként az ország iskoláinak nagy részében japánsztrájk kezdődött el, amely várhatóan 30-án zárul. Szintén addig minden nap tiltakozó megmozdulások lesznek Bukarestben. A nagy tüntetést a FSLI november 6-ra hirdette meg. „Az egyetemisták már jelezték, hogy támogatják megmozdulásunkat. Kérjük a szülőket, valamint a teljes civil társadalmat, hogy csatlakozzon hozzánk, hiszen követeléseink nem csak az oktatók javát szolgálják, hanem az ország jövőjének a záloga” – idézte Simion Hăncescut, a szakszervezeti tömb elnökét a FSLI hétfői közleménye.
Hamarosan csatlakozik ugyanakkor a tiltakozó megmozdulásokhoz a másik nagy országos tanügyi szakszervezeti tömb, a Spiru Haret is, előzetes bejelentéseik szerint november elsejétől kezdenek nagyszabású utcai megmozdulásokat szervezni, s amennyiben kéréseik nem teljesülnek, nem tartják kizártnak a munkabeszüntetést sem.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!