
Újabb tiltakozó akciót szerveztek kedden a csődbe jutott kenyérgyár sepsiszentgyörgyi székháza előtt az elbocsátott alkalmazottak, ismételten követelve elmaradt fizetésüket.
2013. június 05., 08:572013. június 05., 08:57
Most mintegy harmincan gyűltek össze, akik az újságíróknak arra panaszkodtak, hogy bár második hónapja bezárt a gyár, még mindig nem kapták meg a márciusi elszámolást. Fejenként mintegy 600-700 lejt kellene még kapniuk, összesen 49 ezer lejjel tartozik a vállalat az egykori alkalmazottainak. A tegnapi volt a harmadik spontán tiltakozás, az elégedetlen emberek elmondták, folyamatosan kapják a felszólítást a bankoktól, nem tudnak kilábalni a tartozásokból, számítanak az elmaradt fizetésre. „Egyik napról a másikra zárták be a gyárat, vasárnap délután még dolgoztunk, és hétfőn már szóltak, hogy többé ne jöjjünk, mert csődbe jutott a gyár. A munkanélküliségi segély is késik, mert az iratainkat is késve adták ide\" – mondta el az egyik panaszos.
A székházban Ambrus Ildikó, a szállítási osztály vezetője fogadta a sajtó képviselőit. Mint kifejtette, a felszámoló cég nem tud fizetni, jelenleg zajlik a vállalat vagyonának leltározása. Az alkalmazottak felkerültek a hitelezők listájára, így amint elkezdik értékesíteni az ingó és ingatlan vagyont, kiadják az elmaradt béreket is. A kenyérgyár egykori dolgozói a megyei munkaügyi felügyelőségnél is panaszt tettek, sőt pert is indítottak az elmaradt fizetésekért. Ördög Lajos, a felügyelőség vezetője a Krónika érdeklődésére elmondta, a csődbiztos azért nem adja ki a fizetéseket, mert nem rendelkezik készpénzzel, így erre csak az árverések után kerülhet sor. Mint beszámoltunk, Sepsiszentgyörgy legrégebbi, több évtizedes múltra visszatekintő kenyérgyára márciusban zárt be, ugyanakkor a vállalat felszámolta a szentivánlaborfalvi és a kovásznai munkapontjait is. A gyár addig a sikeres magánosítás egyik példája volt Kovászna megyében, több átszervezés után néhány éve a magyarországi Bige Holding cégcsoport vette meg.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!