Hirdetés

Tevékeny volt a közép-kelet-európai ingatlanpiac

Mintegy 31 százalékkal emelkedtek tavaly Kelet- és Közép-Európában az ingatlanbefektetések a megelőző évhez képest, a beruházások értéke így meghaladta a 10 milliárd eurót – derült ki a CBRE ingatlan-tanácsadó cég felméréséből. 

Kőrössy Andrea

2014. január 14., 17:062014. január 14., 17:06

A befektetések többségét, több mint 80 százalékát Lengyelországban és Oroszországban valósították meg: előbbiben 2,97, míg utóbbiban 5,2 milliárd euró értékben vásároltak irodaépületeket és más vállalati ingatlanokat.

A felmérés szerint a romániai ingatlanpiac az elmúlt évben közel 25 százalékkal több pénzt, összesen 229 millió eurót vonzott be, ezzel a tanulmányban szereplő kilenc ország közül az ötödik. Jól teljesített Magyarország is, amely az egy évvel korábbi 121 millió euróról 225 millió euróra tornászta fel a befektetések értékét, a leglátványosabb előrelépés ugyanakkor Csehországban volt, ahol a beruházások értéke 70 százalékkal nőtt 2012-höz képest. A tanácsadó cég piaci növekedést jegyzett Szlovákiában, Horvátországban és Bulgáriában is, Ukrajnában ezzel szemben jelentős mértékben, 84 százalékkal – 41 millió euróra – csökkent az ágazatban megvalósított beruházások értéke.

Romániában a lakáseladások száma is emelkedett tavaly: a Mediafax hírügynökség a közjegyzők országos szövetségének adataira hivatkozva közölte, hogy az év első 11 hónapjában a tranzakciók értéke 8 százalékkal nőtt, ez mintegy 432 ezer magánlakás eladását jelenti. A tulajdonoscsere nyomán az államkasszába befizetett adók mértéke szintén 8 százalékkal emelkedett, ennek nyomán az államkassza 493 millió lejes, több mint 111 millió eurós bevételre tett szert.

Idén is elindult egyébként a romániai ingatlanpiac legfőbb motorjának tartott Első otthon program, az erre vonatkozó rendelkezés hétfőn jelent meg a Hivatalos Közlönyben. A kedvezményes lakáshiteleket biztosító program keretében a kormány összesen 1,2 milliárd lejt utalt ki erre az évre a résztvevő pénzintézeteknek, amelyek ehhez hozzáadhatják a tavaly fel nem használt és megmaradt összegeket is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Luxusterhek: az adóhivatal kopogtat a drága ingatlanok tulajdonosainál

Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.

Luxusterhek: az adóhivatal kopogtat a drága ingatlanok tulajdonosainál
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
Hirdetés
Hirdetés