
Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay.com
A Román Nemzeti Bank frissített előrejelzése szerint az éves inflációs ráta az idei harmadik negyedévben tetőzik, majd fokozatosan csökken, de mérsékelten felfelé módosított pályán – olvasható az intézmény pénteki közleményében.
2022. augusztus 05., 19:012022. augusztus 05., 19:01
2022. augusztus 05., 19:042022. augusztus 05., 19:04
A jegybank szerint a fogyasztói árindex a harmadik negyedévben várhatóan kisebb ingadozásokat mutat majd, ezt követően három negyedéven keresztül fokozatosan csökken. A mérséklődés üteme az időszak végén felgyorsul, és kilenc hónap múlva az infláció a célértéknél valamivel kisebb lesz.
A BNR ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy az energia- és üzemanyag-drágulás állami kompenzálásának esetleges elhúzódása boríthat ezen a prognózison.
– mutat rá a jegybank. A BNR szerint a költségvetési politikához is jelentős bizonytalanságok és kockázatok kapcsolódnak.
„Ebből a szempontból a tervezett költségvetés-kiigazítás koordinátái különösen fontosak” – véli a jegybank.
A BNR igazgatótanácsa pénteken évi 4,75 százalékról évi 5,50 százalékra emelte az alapkamatot. Az új kamat augusztus 8-tól lép hatályba. A jegybank emellett évi 5,75 százalékról évi 6,50 százalékra emelte a lombard hitel kamatát, és évi 3,75 százalékról 4,50 százalékra a letéti rátát – közölte az Agerpres hírügynökség.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.
szóljon hozzá!