
Mint a statisztikai hivatal nemrég kiadott jelentése rámutat, a tavalyi év tizenegyedik hónapjában a Romániába érkező külföldi turisták száma közel 15 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest. Elsősorban a pénzügyi válság hatásainak tudható be, hogy a kereskedelmi szálláshelyekre érkező vendégek a korábbi évekkel ellentétben rövidebbre fogták vakációjukat, így a szállodában eltöltött vendégéjszakák száma átlagosan 11 százalékkal volt kevesebb 2007 novemberéhez képest.
Ennek ellenére a gazdasági válság akár jótékony hatással is lehet a romániai turizmusra – nyilatkozta a Krónikának Traian Bădulescu, az utazási irodákat tömörítő egyesület (ANAT) szóvivője. Mint Traian Bădulescu, az utazási irodákat tömörítő egyesület (ANAT) szóvivője hangsúlyozta, mivel a pénzügyi válság hosszabb távon érezteti majd hatását, mint azt korábban gondoltuk, a turisták utazási szokásaiban várhatóan változás áll majd be. A hosszú és drága egzotikus utak helyett inkább a közelebbi célpontokat részesítik majd előnyben, a nyugat-európai polgárok a Maldív-szigetek helyett a kelet-közép-európai régió országaiba, köztük Magyarországra vagy Romániába utaznak majd. Magyarország Romániával szemben jókora lépéselőnyben van, hiszen a szomszédos ország méltán híres hévizeiről, illetve a turizmusban nyújtott magas színvonalú szolgáltatásairól.
Amennyiben Románia is be kíván szállni a turistákért folyó harcba, a hiányosságokat sürgősen pótolni kell – magyarázta Bădulescu. Ehhez természetesen jelentős fejlesztések szükségesek, mert ugyan az ország rendkívüli természeti adottságokkal rendelkezik, a szálláshelyek, illetve a kapcsolódó szolgáltatások terén van még mit javítani – tette hozzá a szóvivő. Románia Európa gyógyvizeinek közel egyharmadával rendelkezik, Bukarest alatt például hatalmas mennyiségű gyógyhatású termálvíz található, amiről eddig vagy nem tudtak, vagy nem beszéltek. A hőforrás kiaknázásával és európai színvonalú vendéglátóegységek kiépítésével reményeink szerint a főváros pár éven belül a külföldi és belföldi vendégek kedvelt célpontjává válhat – mondta Bădulescu. Mint hangsúlyozta, külföldi vendégek mellett a belföldi potenciális utazni vágyókat is meg szeretné nyerni az ANAT.
A hazai turizmus fellendítése érdekében az egyesület egy sor intézkedést javasolt a kormánynak, valamint a vendéglátóegységeknek, amelyek közül egy-két dolgot máris sikerült elfogadtatni. Így például közel 300 szállásadó hely jelezte részvételi szándékát abban az akcióban, ami február elsején indul, és kedvező feltételek mellett kínál nyaralási lehetőséget az országban. Közülük 20-szal már meg is kötötték a szerződést. Az országos szinten meghirdetett programban az, aki nyári szabadságát az országban kívánja tölteni, és február 1. és március 31. között lefoglalja szálláshelyét, 20–30 százalékos kedvezményt kaphat az igénybe vett szolgáltatások függvényében. Foglalni az ANAT-hoz csatlakozott utazási irodákban lehet.
Az ANAT idei elsődleges célja a turisták számának növelése a profittal szemben, így arra buzdítjuk a vendéglátóhelyeket, hogy jelentős kedvezményeket alkalmazzanak, és ne feltétlenül a hasznot nézzék – magyarázta az egyesület szóvivője. Hozzátette: az üdülési csekkek bevezetése is jelentős fellendülést hozna a belföldi turizmusban, ahogyan ez a szomszédos országban, Magyarországon is így történt. „A törvénytervezet már a parlament előtt van, a szakemberek vizsgálják a bevezethetőség módját, ezt a folyamatot szeretnénk felgyorsítani, hiszen nincs vesztegetni való időnk – részletezte a szakember. – Emellett a minisztériumtól azt is kértük, hogy az ország népszerűsítésének érdekében idén több pénzt szánjanak a külföldön és belföldön futó reklámokra, hirdetésekre.” A hatékony tájékoztatáshoz – mint mondta – mintegy 5 millió euróra volna szükség.
Hasonló a véleménye a turisztikai tárca újonnan kinevezett vezetőjének, Elena Udreának is, aki elismerte, hogy a román turizmus jelen pillanatban katasztrofális helyzetben van, a meglévő szállásadó helyek és gyógyfürdők nagy része elavult, a szolgáltatások drágák, és jóval az európai színvonal alatt vannak. „A válságból kivezető egyetlen járható út a már meglévő gyógy- és wellnessközpontok modernizálása és újabb hőforrások kiaknázása” – hangsúlyozta a tárcavezető. Ehhez – tette hozzá – 2013-ig közel egymilliárd euró hívható le európai uniós forrásokból. Ezzel egy időben a miniszter arra is javaslatot tett, hogy a turisztikai vállalkozások adókedvezményekben részesüljenek – például csökkentsék az áfát –, ez utóbbira azonban 2010-ig még biztosan várni kell.
Ugyanakkor csütörtökön a Fedezd fel újra Romániát! Helyi identitás, nemzeti identitás című szeminárium megnyitóján, a bukovinai Gura Humoruluiban Udrea hangsúlyozta, a turizmusfejlesztési elképzelésekben igen fontos szerepet szánnak a környéken található híres kolostoroknak is. Mint mondta, a turisztikai tárca területi irodát is kíván nyitni a régió központjában, Suceaván. „Bukovina stratégiai prioritással bír, ezért arra a szintre kell emelni a közvéleményben, amelyet megérdemel” – hangoztatta Elena Udrea. Hozzátette: a szaktárca céljai között van, hogy a turizmus fontos költségvetési hozzájáruló legyen, s új munkahelyeket is lehessen teremteni ezen a területen.
A miniszter ugyanakkor kéréssel fordult az ország lakosaihoz, hangsúlyozva „nemzeti szolidaritásból” töltsék szabadságukat Romániában. Az idegenforgalmi vállalkozóknak pedig azt tanácsolta, hogy életképes projektekkel pályázzanak az Európai Unió strukturális alapjaira, mivel a kormány a gazdasági válság közepette nem tud nagy összeget szánni a turizmusfejlesztésre.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.