Terjeszkedő Auchan

Két erdélyi hipermarketet is épít a francia áruházlánc. Romániában terjeszkedik a világ egyik legnagyobb hipermarketláncának számító Auchan. A Franciaországban bejegyzett multinacionális cég az elmúlt év vége felé nyitotta meg első, bukaresti üzletét. Wilfrid d’Audiffret vezérigazgató vallomása szerint a Titan negyedben megnyílt hipermarket forgalma minden várakozást fölülmúlt, messzemenően túlszárnyalva a többi közép-kelet-európai üzletházak teljesítményét.

Szucher Ervin

Szucher Ervin

2007. május 18., 00:002007. május 18., 00:00

A fővárosi hipermarketet az idén újabb három nagyáruház építése követi. A befektetők Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Piteºti-en szándékoznak nyitni az ősz folyamán. Ez mindhárom városban, egyenként több mint 400 új munkahelyet jelent, amelyek egy részét már meg is hirdették. A cégvezetők elárulták, hogy a legalacsonyabb alapfizetés is meghaladja a 600 lejt, amihez különböző pótlékok adódnak.

Leonard Nistor, az épülőfélben levő marosvásárhelyi üzlet vezetője szerint még nem tudni pontosan, mikor lesz a szalagvágás. A Krónikának nyilatkozó igazgató utalt arra, hogy az Auchan általában nem nyit tavasszal, inkább megvárja a nyári vakáció végét, ugyanakkor semmiképp sem szándékszik képzetlen elárusítói gárdával fogadni a téli ünnepeket megelőző vásárlói rohamot. A cég politikájának részét képezi a helyi kistermelők támogatása is. Regis Mougel, az Auchan romániai menedzsere elmondta, hogy a zöldség- és élelmiszer-kínálat 97 százalékát a hazai termékek fedik le. „Azt szeretnénk, ha ennek minél nagyobb részét a környék mezőgazdasági vagy élelmiszer-ipari vállalkozói termelnék meg. A régió virágzó gazdasága egyben a vásárlóerő növekedését jelenti, ami nekünk is jó” – vélekedett Mougel.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 07., vasárnap

Ezer alkalmazottat küldhet el Romániában az OMV Petrom

Sajtóhírek szerint mintegy ezer alkalmazottjától válna meg az OMV Petrom olajipari társaság Romániában. A legtöbb hazai töltőállomást – 780-at – működtető óriásvállalat közleményében az elbocsátásra kerülő alkalmazottak számát nem erősítette meg.

Ezer alkalmazottat küldhet el Romániában az OMV Petrom
2025. szeptember 06., szombat

Szijjártó Péter: Magyarország és Románia érdekei egybevágnak az energetika területén

Magyarország és Románia érdekei teljes mértékben egybevágnak az energetika területén, a két ország ezért ennek mentén a jövőben is szorosan együtt fog működni – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon.

Szijjártó Péter: Magyarország és Románia érdekei egybevágnak az energetika területén
2025. szeptember 05., péntek

Európai dobogón a romániai GDP-növekedés

Az Európai Unió és az eurózóna gazdaságának teljesítménye is enyhén nőtt az idei második negyedévben az előző három hónaphoz képest; Románia azok közé a tagállamok közé tartozott, amelyek a legnagyobb bővülést jegyezték.

Európai dobogón a romániai GDP-növekedés
Európai dobogón a romániai GDP-növekedés
2025. szeptember 05., péntek

Európai dobogón a romániai GDP-növekedés

2025. szeptember 04., csütörtök

Nagy István agrárminiszter közös fellépést sürget az Unió 2027 utáni agrárköltség-tervezete ellen

Az új, 2027 utáni európai uniós agráriumot érintő költségvetés-tervezet jelenlegi formájában elfogadhatatlan, ezért közösen kell fellépnünk ellene – közölte Nagy István magyar agrárminiszter egy szlovák–magyar kétoldalú egyeztetés kapcsán.

Nagy István agrárminiszter közös fellépést sürget az Unió 2027 utáni agrárköltség-tervezete ellen
2025. szeptember 04., csütörtök

Egyre nehezebb visszafizetni a hitelt

A Román Nemzeti Bank (BNR) csütörtökön közzétett adatai szerint a nemteljesítő hitelek aránya június végén 2,81 százalék volt, szemben a március végi 2,53 százalékkal.

Egyre nehezebb visszafizetni a hitelt
Egyre nehezebb visszafizetni a hitelt
2025. szeptember 04., csütörtök

Egyre nehezebb visszafizetni a hitelt

2025. szeptember 04., csütörtök

Csökkent a nyugdíjasok száma, stagnál az átlagnyugdíj

Idén augusztusban 4 689 262 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 4199-cel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2770 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) csütörtökön közzétett adataiból.

Csökkent a nyugdíjasok száma, stagnál az átlagnyugdíj
2025. szeptember 03., szerda

Az EU tagállamai közül Romániában nőttek a legnagyobb mértékben az ipari termelői árak júliusban

Az EU-ban 0,6 százalékkal nőttek az ipari termelői árak júliusban az előző hónaphoz képest – derül ki az Európai Statisztikai Hivatal (Eurostat) szerdán közzétett adataiból.

Az EU tagállamai közül Romániában nőttek a legnagyobb mértékben az ipari termelői árak júliusban
2025. szeptember 02., kedd

Csökkenteni akarja a villamos energia árát a kormány, leghamarabb fél év múlva

Öt intézkedéssel készül csökkenteni a kormánykoalíció a villamos energia árát – jelentette be kedden az energiaügyi miniszter. A hatósági árplafon kivezetése és az áfa megemelése miatt sok esetben megkétszereződött az energia fogyasztói ára.

Csökkenteni akarja a villamos energia árát a kormány, leghamarabb fél év múlva
2025. szeptember 02., kedd

Tenyészállat-vásárlást támogatna ősztől a mezőgazdasági minisztérium

Anyajuhok és üszők vásárlására dolgozott ki pénzügyi támogatási csomagot a bukaresti Agrár- és Vidékfejlesztési Minisztérium (MADR). A tervezetről Adrian Pintea államtitkár számolt be az AGRO TV műsorában.

Tenyészállat-vásárlást támogatna ősztől a mezőgazdasági minisztérium
2025. szeptember 02., kedd

Gépjárműadó: eltérően alakulnak a 2026-tól fizetendő összegek

Jelentős változásokon megy keresztül a gépjárműadó 2026. január 1-től Romániában. A gépkocsikra kivetett adót új alapokra helyezik: figyelembe veszi a környezetvédelmi besorolást, valamint új számítási mutatókat is tartalmaz.

Gépjárműadó: eltérően alakulnak a 2026-tól fizetendő összegek