Hirdetés

Teret hódít az Auchan üzletlánc

Bekerült az ország öt legnagyobb munkaadója közé a francia Auchan üzletlánc, miután átvette a Real 20 romániai bevásárlóközpontját, amelyek átalakításához körülbelül egy évre lesz szükség. 

Kőrössy Andrea

2013. szeptember 18., 16:132013. szeptember 18., 16:13

Az Auchan alkalmazottainak száma így hamarosan meghaladja a tízezret, a megvásárolt egységeken kívül ugyanis országszerte 31 működő üzlete van, további kettőt pedig jelenleg építenek. A francia vállalat illetékesei tavaly novemberben egyeztek meg a korábbi tulajdonos Metro-csoporttal, hogy felvásárolják a kelet-európai Real-boltokat, ennek nyomán az Auchan összesen 91 szupermarkettel bővíti hálózatát Romániában, Lengyelországban, Oroszországban és Ukrajnában. A Versenytanács idén júliusban hagyta jóvá az adásvételt, így az 1,1 milliárd euró értékű tranzakció mostanra zárult le. A Versenytanács döntése alapján ugyanakkor az Auchannak be kell tartania bizonyos előírásokat marosvásárhelyi és craiovai kirendeltségeiben, ahol a legnagyobb lesz a cég piaci jelenléte, így előfordulhat, hogy veszélyeztetni fogja a többi kereskedelmi egység forgalmát. Az üzletlánc például három éven keresztül nem emelheti 5 százaléknál nagyobb mértékben az árakat a szektorban tevékenykedő szupermarketek árainak átlagához viszonyítva, emellett öt éven keresztül nem nyithat új boltokat az említett két városban.
Patrick Espasa, az Auchan Románia vezérigazgatója a tranzakció végelegsítése után úgy nyilatkozott: a Real-üzletek átvétele az egyik jelentősebb lépés a vállalat számára. Az illetékes szerint az adásvétel a hazai vásárlóerőt os növelni fogja, a cég emellett munkahelyek teremtésével is hozzájárul a gazdaság növekedéséhez. Az Auchan üzleteit egyébként Romániában évente mintegy 70 millió vásárló látogatja, tavalyi üzleti forgalma pedig meghaladta a 4,5 milliárd lejt. A francia üzletlánc 2006 óta van jelen a hazai piacon, az első szupermarketet Bukarestben nyitották meg. A csoport összesen 13 országban van jelen, ezzel a világ tízedik legnagyobb kereskedelmi egysége, tavalyi üzleti forgalma pedig több mint 60 milliárd euró volt, a vásárlók száma ugyanakkor elérte a 2,2 miliárdot. A romániai piacra való belépése óta az üzletlánc folyamatosan növelte üzleti forgalmát, ezzel párhuzamosan azonban a vesztesége is emelkedett, tavaly azonban első alkalommal sikerült profitot termelnie, amely elérte a 3,3 millió lejt. A bevásárlóközpontok mellett az Auchan bútorüzletet és on-line bolthálózatot is működtet, emellett több országban banki szolgáltatásokat is kínál ügyfeleinek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
Hirdetés