Hirdetés

Tavaly 2,9 százalékkal bővült a román gazdaság

Az elemzők várakozásait meghaladó mértékben, 2,9 százalékkal nőtt tavaly a román gazdaság – derült ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett gyorsjelentéséből. Ezzel együtt némileg lassult a gazdasági növekedés a 2013-ban regisztrált 3,5 százalékos bővüléshez képest.

2015. február 13., 13:452015. február 13., 13:45

A tavalyelőtti utolsó negyedévhez képest 2014 negyedik negyedévében 2,6 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP), míg a kiigazított érték szerint 2,5 százalékos volt a gazdaság növekedése. Az előző, harmadik negyedévhez képest a román GDP 0,5 százalékkal bővült – derült ki az INS jelentéséből.

A bukaresti kormány eredetileg 2,2 százalékos gazdasági növekedéssel számolva tervezte meg 2014-es költségvetését, majd az év vége felé 2,5 százalékra igazította várakozását.

A tavalyi elnökválasztási kampány során ellenfelei bírálták az államfői tisztségre pályázó Victor Ponta miniszterelnököt, amiért az év első felében „technikai recesszióba lavírozta” a román gazdaságot, amely 2013-ban az unió egyik leggyorsabban bővülő gazdaságának számított. A kormányfő számára így utólagos elégtételt jelent, hogy legalább éves szinten a várakozásokat felülmúlva bővült a hazai termék.

A Nemzetközi Valutaalap egy, a napokban nyilvánosságra került elemzése azt valószínűsítette, hogy a tavalyi román GDP 2,7 százalékkal haladta meg a 2013-as szintet. Az elemzők szerint a belső fogyasztás, illetve az ipari termelés – főleg külföldi megrendeléseken alapuló – több mint 6 százalékos bővülése áll a román gazdasági növekedés hátterében.

Az INS a 2,9 százalékos első becslés közzétételekor március 6-ára ígért valamivel megbízhatóbb előzetes adatokat. A román kormány idén a bruttó hazai termék 2,5 százalékos bővülésével számol, 1,83 százalékos GDP-arányos költségvetési hiány, 2,2 százalékos inflációs ráta és 5,1 százalékos munkanélküliségi ráta mellett.

Tovább csökkent januárban az éves infláció

Januárban tovább csökkent Romániában az éves infláció, amely 0,4 százalék volt – közölte szintén pénteken a román országos statisztikai intézet. Egy hónappal korábban 0,83 százalékos éves inflációt jegyeztek, ami akkor történelmi mélypontnak számított.

Decemberhez képest a havi inflációs ráta szintén 0,4 százalék volt. Az elmúlt tizenkét hónapban az ezelőtti tizenkét hónaphoz képest a fogyasztói árak átlagban 1 százalékkal emelkedtek. Januárban az élelmiszerek ára decemberhez képest 0,57 százalékkal emelkedett, a nem élelmiszereké 0,23 százalékkal, a szolgáltatásoké 0,61 százalékkal nőtt.

A Román Nemzeti Bank február elején 2,1 százalékra csökkentette az idei inflációs előrejelzését a korábban közölt 2,2 százalék helyett. A jegybank 2016-ban 2,4 százalékos inflációra számít a korábban közölt 2,6 százalék helyett. Az alacsony infláció következtében február elején a központi bank az újabb történelmi mélypontot jelentő 2,25 százalékra csökkentette az irányadó kamatot 2,5 százalékról.

Szintén pénteken tette közzé a román országos statisztikai intézet az építőiparra vonatkozó adatokat. Ezek szerint az építkezések volumene tavaly a nyers érték szerint 6,7 százalékkal csökkent 2013-hoz képest. A generáljavítások esetében volt a legnagyobb, 17,9 százalékos visszaesés, a karbantartási munkálatok 9 százalékkal, az új építményeknél végzett munkálatok volumene 3,2 százalékkal csökkent.

Nőtt a román ipari termelés

Tavaly ugyanakkor 6,1 százalékkal nőtt a román ipari termelés a 2013-ashoz képest – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet. A növekedés elsősorban a feldolgozóiparnak köszönhető, amelynek a teljesítménye 7,5 százalékkal javult, a kitermelőipar 1 százalékkal nőtt, az energia- és a gáztermelés ugyanakkor 4,7 százalékkal csökkent.

Decemberben éves szinten az ipari termelés 3,1 százalékkal nőtt a nyers, valamint a szezonális és naptári kiigazítással számolt adat szerint is 2013 decemberéhez képest. Ugyanakkor decemberben az előző hónaphoz képest az ipari termelés 13,1 százalékkal csökkent. Mint ismeretes, a kormány a tavalyi és az idei évre egyaránt 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés