Hirdetés

Tárgyalások egy újabb IMF-hitelről

Megkezdte szerdán tárgyalásait a romániai hatóságokkal a Nemzetközi Valutaalap (IMF) romániai küldöttsége, amelynek élén mostantól a német Andrea Schaechter áll.

Bálint Eszter

2013. július 17., 15:482013. július 17., 15:48

A hivatalos bejelentések szerint a felek a az elmúlt időszak gazdaság történéseit veszik górcső alá, illetve tárgyalnak a prioritásokról a makrogazdasági reformok terén. Mint az Agerpres hírügynökségnek a tárgyalásokhoz közel álló, nevük elhallgatását kérő személyek elmondták, a delegáció a pénzügyminisztérium, illetve a Román Nemzeti Bank (BNR) képviselőivel kezdte meg a tárgyalások sorozatát, amelynek során technikai jellegű kérdésekben egyeztetnek. Mint a hét végén Guillermo Tolosa, az IMF romániai képviselője közölte, a hatóságok mellett a külföldi szakemberek tárgyalnak majd a politikai alakulatok a szakszervezetek, a munkáltatói szövetségek, a bankok, valamint a civil szféra képviselőivel is. A vizsgálat eredményeit a látogatás végén ismertetik, a nemzetközi hitelezők küldöttsége várhatóan két hétig marad a román fővárosban.

Amint arról lapunkban beszámoltunk, Victor Ponta miniszterelnök múlt hétfőn jelentette be, hogy Románia újabb hitelmegállapodást köt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). „Derűlátó vagyok, hogy ősszel jó körülmények között újabb hitelmegállapodást kötünk az Európai Bizottsággal, az IMF-el és a Világbankkal\" – mondta. A miniszterelnök ezt megelőzően közölte, hogy már elküldték az IMF-hez az újabb készenléti hitelmegállapodást igénylő levelet. Erre elmondása szerint a jegybankelnök, a kormány és Traian Băsescu államelnök egyaránt rábólintott. Ponta ugyanakkor fontosnak tartotta leszögezni, hogy Romániának nincs szüksége a pénzre, csupán készenléti hitelmegállapodásról van szó.

Az IMF igazgatótanácsa június végén hagyta jóvá a Romániával 2011-ben kötött elővigyázatossági hitelmegállapodás lezárását, és Bukarest rendelkezésére bocsátotta a hitelkeret utolsó, félmilliárd eurós tételét. A feltételek teljesítése – mint ismeretes – az eredetileg tervezettnél később történt meg: a kormány az év elején két hónap haladékot kért a szerkezeti reformok bevezetésére vállalt kötelezettségek teljesítésére. Vállalásai közül többet – a Román Vasúttársaság teherszállító üzletágának (CFR Marfă) privatizációját, a Transgaz vállalat 15 százalékos részvénycsomagjának tőzsdére vitelét, az Oltenia energiavállalat privatizációjának meghirdetését – az „utolsó métereken\" teljesítette a Ponta-kabinet. A most lezárt 5,4 milliárd euró összértékű elővigyázatossági hitelszerződés egyébként már a második volt Románia számára, a 2009-ben megkötött 20 milliárd euró értékű készenléti hitelmegállapodás után, amelynek törlesztő részletei idén érik el a csúcsot.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
Hirdetés