
A Marosugra és Marosvásárhely közötti 14,6 kilométer hosszú autópályaszakasz, valamint egy 4,7 kilométeres bekötőút megépítésére keres kivitelezőt az Országos Útügyi és Autópálya-társaság (CNADNR), amely a munkálatok értékét – általános forgalmi adóval (áfa/TVA) együtt – 990 millió lejre (225,6 millió euróra) becsüli.
2014. július 14., 15:582014. július 14., 15:58
A társaság hamarosan versenytárgyalást hirdet, a beruházók a tervek szerint szeptember elsejéig jelentkezhetnek. A sztrádaszakaszt a kivitelezési szerződés megkötésétől számítva öt éven belül kell megépíteni. A projekt költségeinek 85 százalékát európai uniós alapokból, míg az összeg többi részét állami költségvetésből finanszírozzák.
Az elképzelés szerint a Brassó–Marosvásárhely–Kolozsvár–Nagyvárad nyomvonalon haladó észak-erdélyi autópálya Marosvásárhely és Marosugra közötti szakaszát két részre osztják: a 4,5 kilométeres Vásárhely–Nyárádtő-szakaszt 340,97 millió lejért építtetik meg, míg a Nyárádtő–Marosugra rész kivitelezése 457,8 millió lejbe fog kerülni (az értékek nem tartalmazzák az áfát), ehhez pedig még hozzáadódik a 4,7 kilométeres bekötőút.
Döcögősen halad a Nagylak–Temesvár–Déva–Nagyszeben nyomvonalon haladó dél-erdélyi autópálya építése is: noha a Nagyszeben–Szászváros-szakaszt már decemberben megnyitották a forgalom előtt, a sztrádán csak félig-meddig lehet közlekedni, ugyanis a négy részre felosztott pálya harmadik, 22 kilométeres szakaszán még mindig nem készült el hat kilométernyi aszfalt. Ioan Rus közlekedésügyi miniszter hét végén Fehér megyébe látogatott, ahol ígéretet tett arra, hogy november végéig ezt a szakaszt is véglegesítik.
„Valóban késésben vagyunk, több technikai jellegű probléma is felmerült, ráadásul a földcsuszamlások is nehezítik a munkát, a kivitelező azonban biztosított róla, hogy november végéig elkészül a szakasz” – fogalmazott a tárcavezető. Ioan Rus arról is beszámolt, hogy az illetékes állami intézmények több helyszínen még nem bocsátottak ki minden szükséges építkezési engedélyt, így még erre is várniuk kell.
A kormány tavaly decemberben a 82 kilométeres Nagyszeben–Szászváros-sztráda első, második és negyedik, összesen 63 kilométeres szakaszát nyitotta meg a forgalom előtt. A harmadik szakasz kivitelezésével az építő, az olasz Impregilo csoport a földcsuszamlások miatt késlekedett, a szaktárca szerint azonban a cég fölösleges többletmunkálatok is elvégzett – és kiszámlázott – erre hivatkozva.
A harmadik, 22 kilométeres szakaszból még hat kilométert kell megépíteni, a többi 16 kilométert azonban nem tudják átadni, mivel a sztrádának egyelőre nincs bekötőútja.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!